Kulcsár Edina őrületesen nyomja a gitárt
Kiss Gergő: Én vagyok a rock ’n’ roll Trabantja... a Trabant kipufogója
A háromszoros olimpiai bajnok most a dobok mögött bizonyít.
Szabó-Kulcsár Edina épp a Nyerő Páros című műsorban látható, amivel kapcsolatban születtek olyan hírek, hogy van min dolgozniuk férjével, Csutival a házasságukon. A próbateremben elárulta, hogy a pandémia és az építkezés nem volt túl jó hatással rájuk, nem tudtak egymással olyan minőségben és mennyiségben foglalkozni, de ez talán nem egyedi eset.
Elmesélte, hogy gyerekként csodálta Beyoncét. Elmondása szerint ő 30 évesen nem fog olyan sikereket elérni, mint a popdíva, de soha nem lehet tudni. Titokzatosan elhintette, hogy hamarosan kikerül egy dal, amelyben ő énekel, de az igazi nagy durranás még várat magára.
Elárulta, hogy kész van egy dal, csak szöveget kellene hozzá írnia.
Erről sokat nem tudni, azt sem, hogy milyen stílusú dalról van szó, milyen a hangszerelése és így tovább, de az azért kiderült, hogy Kulcsár Edina szerint az nagyon menő, amikor valaki egy hatalmas színpadon egy szál gitárral kiáll, és úgy énekel a tömegnek. Ami azt illeti, ő egyelőre megelégedne azzal is, ha 20 embernek a szemébe könnyeket tudna csalni, nem százezres közönségben méri a sikert.
Kiderült még, hogy mit gondol arról, ha falzett hangon kell áriáznia, hogy milyen gyerekgitár után rendes gitárt pengetni, de arról is kifejtette a véleményét, hogy a szépség mennyire fontos tényező a zeneiparban.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket
Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.
március 20., 21:03
- FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29
- FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze
Órákon belül több felajánlás is érkezett.
március 20., 16:55
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
18 perce
- Címlapon
Megindultak a tüntetők a Ferenciek teréről, rendőrsorfal az Erzsébet hídon
A helyszínről jelentkezünk.
3 órája
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
2 órája
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
2 órája
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
4 órája
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
8 órája
- Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?
Igazi hungarikum áll a háttérben.
49 perce
- Címlapon
Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket
Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.
3 órája
- Címlapon
Kétségbe vannak esve, a római-parti gát „befalazza” kétezer ember vagyonát a hullámtérbe
Ha jön az árvíz, se ki, se be.
5 órája
- Címlapon
Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
A vád a fogyasztók megtévesztése.
51 perce
- Címlapon
„Gyógyító büntetésként” országosan eltiltottak a hivatásától egy győri lelkészt
Az atya személye mellett két alapítvány állhat a vita középpontjában.
9 perce
- FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak
Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.
március 20., 11:31
- FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate
A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.
március 20., 19:49
- FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről
A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.
március 20., 17:35
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- FOMO
Ferenc pápa áprilisban már Károly királyt fogadja a Vatikánban
A találkozó történelmi lépés az anglikán és a katolikus egyház közeledésében.
március 18., 18:59
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- FOMO
Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni
A zsűritag szerint nem kell halálosan komolyan venni, amit mondanak.
március 19., 14:42
- Címlapon
Így néz ki Jude Law Vlagyimir Putyinként az orosz elnökről szóló filmben
A Kreml mágusa című filmből jelentek meg forgatási képek.
56 perce
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
5 órája
- FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából
Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.
március 19., 07:16
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége
A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.
március 19., 08:35
- FOMO
A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?
A szakemberek szerint a stratégiai inkompetencia is egy bántalmazási forma.
március 19., 17:12
- FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét
Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.
március 19., 06:15
- Címlapon
Sebestyén Balázs páros lábbal szállt bele Szoboszlai Dominikba
Nem tetszett neki a focista kommentárja.
4 órája
- FOMO
Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését
Jelzáloghitelt kellett felvennie.
március 19., 09:55
- Címlapon
„Dobta őt, mint egy kutyát” – Donald Trump nekiment George Clooney-nak
Az elnök másodosztályú filmesnek nevezte a sztárt.
2 órája