Szőke Zoltán végleg leszámolt a régi életformájával

szoke zoltan (3)
2021.08.07. 15:17

Augusztus 22-én indul a TV2 Totem című műsora, amelyben Szőke Zoltán is szerepel. A kalandreality sajtótájékoztatóján a produkció mellett az életében bekövetkezett változásokról is beszélt a színész az Indexnek. 

Mennyire áll közel önhöz a természet?

Az életemben fontos szerepet játszik, ezért is örültem a TV2 megkeresésének: a Totemben visszatérünk azokba az időkbe, amikor még az ősmagyarság uralta a terepet. Egy hívószó fogalmazódott meg bennem, miszerint ez nekem való. A párommal egyébként egy éve kiköltöztünk egy erdős területre, ahol nyugalmat, csendet és meghittséget kerestünk, távol a város zajától. Úgy érzem, sikerült megszabadulni a nemkívánatos rezgésektől, rátalálni a lelki békére.

Március óta az Erdőkertesi Faluház és Könyvtár vezetője. A koronavírus-járvány hogyan befolyásolta az új pozíciója betöltésében?

Márciustól júniusig zárva voltunk, így még nem tudtam fejest ugrani a feladatokba, remélem, ősztől változik a helyzet. Több tervem is van, sőt pontos elképzelésem arról, milyen művelődési intézményt szeretnék látni a vezetésem alatt. A nyári szabadságolások után belevágunk a munkálatokba: lesznek színházi előadások, koncertek, már eddig is jól működő szekciók továbbgondolása. A gyerekektől a nyugdíjasokig mindenkihez szólni szeretnénk. Nagy felelősség, az elődöm 16 éven át vitte sikeresen az intézményt. Teljesen más világból szabadulok a népművelésbe, bízom benne, hogy megállom majd a helyem.

Ön szerint ismert emberként nehezebb vagy könnyebb helyzetből indul?

Nem terhelem magam azzal a teherrel, hogy vajon az emberek szemében mennyire vagyok ismert vagy ismeretlen. Huszonegy év intenzív televíziózás után eluralkodott rajtam az az érzelem, hogy már nincs mondanivalóm, itt az ideje, hogy mással foglalkozzam. Sosem éltem vissza a hírnevemmel, nem szándékozom ezen változtatni.

Az elmúlt években hatalmas életmódváltáson esett át, többek között vegetáriánus lett. Ennek mi az oka?

Közeledve az ötvenhez, elmentem egy ajurvédikus állapotfelmérésre, ahol kiderült, hogy a multikban vásárolt és előállított élelmiszerekből rengeteg toxikus anyag került a szervezetembe. Ez sajnos nemcsak rám, hanem azokra is vonatkozik, akik szintén így táplálkoznak. A méreganyagok rövidítik az életünket, mihamarabb ki kell üríteni őket a testünkből. Javasoltak egy több hónapos húsmentes periódust, amelyet annyira élveztem, hogy végül vegetáriánus lettem. Közrejátszott még az a tény, hogy az általunk elfogyasztott állatokat nem kifejezetten stresszmentes, egészséges körülmények között tartják és tenyésztik. Az állat idegessége például beleivódik a húsába, amit ezáltal mi is bejuttatunk a szervezetünkbe.

Már nem tiszteljük úgy az élőlényeket, mint ükapáink idejében, amikor még áldást mondtak egy-egy disznóvágás előtt, és felajánlották az égieknek. Akkoriban még egy rituálé volt az állatok levágása, ma már viszont csak mészárlás.

Ketrecekben, karámokban tartják őket a friss levegő helyett, ezt a folyamatot pedig nem kívánom támogatni, és ezt a minőséget nem vagyok hajlandó bevinni a szervezetembe. A Totem stábja is abszolút figyelembe vette az étrendemet, nem volt ebből gond a forgatások alatt.

Kijelenthetjük, hogy végleg leszámolt a show-biznisszel és teljesen másképp szemléli a világot?

Igen.

És ennyi idő után hogy érzi, jó döntést hozott?

Mindenki járja az útját, amelynek nincs vége, majd csak ha eltávozunk ebből a földi dimenzióból. Még mindig ezen az úton vagyok, és egyelőre jól érzem magam.

Ha arra is kíváncsi, kik a műsor további szereplői, kattintson ide!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.

március 20., 17:35

  • FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

Órákon belül több felajánlás is érkezett.

március 20., 16:55

  • FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.

március 20., 21:03

  • Címlapon
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.

3 órája

  • FOMO
Sebestyén Balázs páros lábbal szállt bele Szoboszlai Dominikba

Sebestyén Balázs páros lábbal szállt bele Szoboszlai Dominikba

Nem tetszett neki a focista kommentárja.

1 órája

  • FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”

március 20., 10:06

  • FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Mike Okay kihúzta a gyufát.

március 20., 19:24

  • FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.

március 20., 15:29

  • FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.

március 20., 11:31

  • FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.

március 20., 19:49

  • FOMO
Reagált a TV2 a Hajós András és a Korda házaspár között kialakult botrányra

Reagált a TV2 a Hajós András és a Korda házaspár között kialakult botrányra

A házaspár szerint 46 éves zenei pályafutásuk alatt még senki nem alázta meg őket így.

március 18., 15:27

  • FOMO
Bejelentették, kik lesznek az X-Faktor mentorai

Bejelentették, kik lesznek az X-Faktor mentorai

Mindenkit megtartott a csatorna.

március 18., 19:06

  • FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

67 éves lett Gary Oldman.

március 21., 05:59

  • FOMO
Ferenc pápa áprilisban már Károly királyt fogadja a Vatikánban

Ferenc pápa áprilisban már Károly királyt fogadja a Vatikánban

A találkozó történelmi lépés az anglikán és a katolikus egyház közeledésében.

március 18., 18:59

  • FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia

Alig két év házasság után újra válik Sia

Az énekesnő második házassága is tönkrement.

március 21., 06:10

  • FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.

március 21., 16:02

  • FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.

március 20., 08:02

  • FOMO
Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását

Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását

Fény derült Kim Kardashian kirablásának minden fontos részletére.

március 19., 17:20

  • FOMO
Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség

Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség

Orosz Barbara szerint ezt a beavatkozást sok emberen elvégzik, csak ők nem mondják el.

március 19., 16:23

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

2 órája

  • FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Budai lakását azért még nem adta el.

március 19., 07:15

  • FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.

március 19., 07:16

  • FOMO
Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni

Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni

A zsűritag szerint nem kell halálosan komolyan venni, amit mondanak.

március 19., 14:42

  • FOMO
Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát

Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát

Költségvetési csalás, okirat-hamisítás és pénzmosás volt a vád ellene.

március 19., 09:19

  • FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét

Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét

Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.

március 19., 06:15

  • FOMO
Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését

Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését

Jelzáloghitelt kellett felvennie.

március 19., 09:55