Bill Gates elismerte, hogy viszonya volt egy alkalmazottjával

További FOMO cikkek
-
Heath Ledger teljesen padlóra küldte színésztársait
- Chappell Roan elárulta személyes titkait
- Szoboszlai Dominik feleségül vette szerelmét, megvan az első fotó az esküvőről
- Kényszeresen meg akarnak felelni, közben öngyilkos fegyverré válik kezükben a pénz
- Nők milliói mennek keresztül azon, amin Beatrix hercegnő
Május elején bombaként robbant a hír: Bill Gates válik. Az internetet sorra öntötték el a mémek, hogy ki milyen szöveggel édesgetné magához a világ egyik leggazdagabb emberét. A bejelentés után azonban napvilágot látott néhány mocskos kis titok is a Microsoft atyjának 27 éven tartó házasságáról, így történt ez a minap is.
Bill Gates válik
Alapítványukat továbbra is feleségével együtt kezelik.
Gates állítólag azért hagyta ott a Microsoft igazgatótanácsát, mert jóval korábban viszonya volt egy alkalmazottjával, aki erről be is számolt az igazgatóságnak. A meg nem nevezett mérnök 2019-ben egy levélben árulta el, hogy 2000-ben intim viszonya volt Bill Gatesszel. A történtek után követelései voltak a céggel szemben, és változtatásokat akart – mindemellett azt is kérte, hogy a levelet mutassák meg Melinda Gatesnek, ám arról nem tudni, hogy ez megvalósult-e – írja a The Wall Street Journal.
Miután az igazgatóság megkapta a levelet, vizsgálatot indítottak az ügyben, amelynek során széles körű támogatást nyújtottak az alkalmazottnak, aki beszámolt nekik a viszonyról. A nyomozás során többen aggodalmukat fejezték ki, és kijelentették, hogy Bill Gatesnek vissza kellene lépnie a posztjától. Ezzel szemben 2019-ben mégis újraválasztották, hogy aztán három hónappal a kinevezése után önként távozzon a tanács éléről még azelőtt, hogy a nyomozás befejeződött volna. Gates a szóvivőjén keresztül elismerte, hogy
2000-ben valóban volt egy afférja, ami barátsággal végződött.
A céget egyébként 2019 áprilisában egy másik ügyben is elővették. Több női alkalmazott számolt be arról, hogy a Microsoftnál szexuális zaklatás és diszkrimináció áldozatai lettek. A hírek megjelenése után Satya Nadella vezérigazgató bejelentette, hogy a vállalat változtatásokat eszközöl a zaklatással és megkülönböztetéssel kapcsolatos ügyek kezelését illetően. A két incidenst követően Bill Gates magánélete is pletyka tárgyává vált a munkavállalói között, így ez is vezethetett ahhoz, hogy otthagyta az igazgatótanácsot, méghozzá arra hivatkozva, hogy jótékonykodásra szeretné fordítani az idejét.
Az nem derült ki, hogy az incidensek szerepet játszottak-e abban, hogy a Gates házaspár végül a válás mellett döntött. Azt viszont tudni lehet, hogy Melinda Gates már két évvel a válás előtt kapcsolatba lépett egy válóperes ügyvéddel, méghozzá azért, mert a férje, bár jótékonykodási akciók szervezése miatt, de túl sokat találkozgatott az elítélt szexbűnözővel, Jeffrey Epsteinnel. Jócskán megkavarta továbbá a dolgokat az is, hogy kiderült: Bill Gates minden évben legalább egy hosszú hétvégét volt barátnőjének társaságában tölthetett el, Melinda Gates tudtával és beleegyezésével. A Microsoft atyja egyébként „megkérdőjelezhető egyezségnek” nevezte mindezt. Az észak-karolinai nyaralót jó pénzért bárki ki is bérelheti, ha a felek épp nem tartózkodnak ott.
(Borítókép: Bill Gates az alapítványáról beszél 2019. november 6-án. Fotó: Michael Cohen / Getty Images Hungary)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Annyi arany gyűrű tűnt fel a képernyőn, hogy a legcsicsásabb zaci is megirigyelhette
Elstartolt az RTL új vetélkedője, mi megnéztük.
március 25., 06:07
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- FOMO
Szabó Zsófi: Nagy Feró úgy vonaglott a rúdon, mint egy tini srác
A Beatrice legendája Schmuck Andorral párbajozott.
március 23., 23:00
- FOMO
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető
Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.
március 24., 21:06
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- FOMO
Velencei luxusesküvőn mondja ki a boldogító igent a világ egyik leggazdagabb embere
Ez a szerelem tényleg az űrbe repít.
március 24., 17:24
- FOMO
Sztrókot kapott a NOX egyik alapító tagja
Nagy Tamásnak emiatt kellett kihagynia a legnagyobb koncertjét.
március 25., 06:04
- Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”
Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.
38 perce
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- FOMO
Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán
A felismerés felszabadító érzés volt számára.
március 22., 16:19
- FOMO
Busás sikerdíj a legjobb szeretőnek az 1057 férfivel ágyba bújó influenszertől
Bonnie Blue állja a betaníttatás költségeit.
március 25., 06:51
- FOMO
Sebestyén Balázs páros lábbal szállt bele Szoboszlai Dominikba
Nem tetszett neki a focista kommentárja.
március 25., 15:56
- FOMO
Újabb fordulat az egykori magyar labdarúgó halálát okozó taxis ügyében
Kábítószer birtoklása miatt is bűnösnek mondták ki a sofőrt.
március 25., 15:49
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- FOMO
Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda
Az énekes szerint a fiatalokat egyáltalán nem zavarja az azonos neműek szerelme.
március 22., 21:43
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja
Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.
március 21., 16:02
- FOMO
„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”
Még a szakemberek szerint sem akkora bűn a hűtlenség, akár új esélyt is jelenthet.
március 25., 20:31
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
tegnap, 14:34
- Címlapon
Szoboszlaiék és a párizsiak már fogják az aranyat, óriási csata Spanyolországban
Az öt topligából négyben már csak a lefújást várjuk, a La Ligában viszont még bármi lehet.
40 perce
- FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett
Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.
március 21., 14:35
- FOMO
Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó
Magyarország az InterNations listájának alsó felében kullog.
március 22., 18:52
- FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés
Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.
március 21., 17:09
- FOMO
Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet
A Sephora kids jelenség népszerűsége nem csökken.
március 22., 14:49
- FOMO
Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya
Jövő héten vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.
március 22., 12:06
- FOMO
Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek
Bírósági ítélet nélkül mondták ki bűnösnek az illegális bevándorlókat is.
március 22., 10:48
- FOMO
Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni
A tavalyi év minden korábbi hőmérsékleti rekordot megdöntött.
március 21., 20:00
- FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki
A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.
március 21., 19:10
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- FOMO
Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó
A korábbi Nagy Ő a gyermekkori lakhelyén él.
március 21., 17:56
- FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak
Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.
március 21., 19:46