Figyelmeztetést adtak ki ónos eső miatt, de a 17 fok is elképzelhető

2024.01.18. 06:19
Csütörtökön felhős, borult lesz az ég, többfelé csapadék is várható. Az északi országrészben jelentős mennyiségű eső eshet, a Dél-Dunántúlon és az Alföldön élénk lesz a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 17 fok között alakul.

Csütörtökön többfelé várható eső, zápor, néhol akár zivatar is előfordulhat. A délnyugati régiókban délutánra már felszakadozhat a felhőzet. 

A déli-délnyugati szelet sokfelé élénk, erős lökések kísérhetik, de napközben északon és északnyugaton már nem lesz jelentős a légmozgás.

Hajnalban mínusz 1 és 8, 

délutánra már 5 és 17 fok között alakul a hőmérséklet.

Az Időkép hozzátette, a legalacsonyabb hőmérsékletet az északi, míg a legmagasabbat a déli, délkeleti régiókban mérhetjük. 

HungaroMet szerint csütörtökön 

Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád vármegyében is kiadták a figyelmeztetést ónos eső miatt. 

A portál kiemelte azt is, hogy a Dunántúl északi felén 20 millimétert meghaladó csapadékösszeg is várható.

Melegfrontra kell készülni

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint csütörtökön melegfronti hatás várható, emiatt fejfájás, migrén, tompaság, bágyadtság, dekoncentráltság vagy szédülés is jelentkezhet.

A szakemberek hangsúlyozzák, a szelesebb tájakon élők körében fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat, valamint felerősödhetnek a gyulladásos jellegű panaszok is.

A hétvégére viszont már hidegfront érkezik

Pénteken egy markáns hidegfront vet véget az enyhébb időjárásnak. Éjjel egy újabb csapadéktömb érkezik, hajnalban az esőt északnyugat, észak felől egyre többfelé váltja majd fel havas eső, havazás. Délután viszont egyre kevesebb helyen fog havazni. Erős, viharos északi-északnyugati szél hozza a hideget, helyenként kisebb hófúvás sem kizárt. Hajnalban a délkeleti tájakon még 3-5 fokot mérhetünk, máshol már hidegebb lesz. Délután a maximumok mínusz 1 és 4 fok között alakulnak.

Szombaton napos, száraz időben lesz részünk. Az északnyugati, északi szelet még többfelé kísérhetik élénk, néhol erős lökések. Fagyos lesz a reggel, helyenként mínusz 10 fok alatti minimumokat is mérhetünk. Napközben 1–5 fokra van kilátás.

Vasárnap és hétfőn napközben folytatódik a csapadékmentes idő, legfeljebb hétfőn késő este érkezhet északnyugat felől vegyes halmazállapotú csapadék. A délies szelet vasárnap csak északnyugaton kísérhetik élénk lökések, hétfőn már többfelé kell számítani élénk, erős széllökésekre. A reggelek fagyosak lesznek, helyenként –10 fok körül alakulhat a legalacsonyabb hőmérséklet. Délutánonként 1–7 fokot mérhetünk.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras