Herczeg Zoltán: Tolvaj, maffiaszerűen működő kormány irányítja Magyarországot

2021.12.04. 19:12

Herczeg Zoltán divattervező élesen kritizálta a magyar kormányt. Veiszer Alinda készített vele interjút, amelyben többek között arról beszélt, hogy szégyelli a magyarságát – ugyanakkor semmivel kevésbé nem magyar, mint a másik oldal magyarjai –, amire meglátása szerint a magyarországi politika komoly okot ad naponta, percenként.

Gyilkos bűnözők vezetik a hazámat, én erre nem vagyok büszke

– jelentette ki Herczeg Zoltán, majd helyesbített, hogy tolvaj, maffiaszerűen működő kormány irányítja Magyarországot, amely 12 év alatt arra használta a hatalmát, hogy mindent kiszívjon az államkasszából, négyszeresére növelje az államadósságot.

Ha már divat, szóba került a Magyar Divat- és Dizájnügynökség is, amelynek az élén Orbán Viktor lányának a barátnője áll. Veiszer Alinda ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ez egy szándék is lehet.

A lopásra, arra (...) Semmit sem segít a magyar divat helyzetén ez a lopásnak nevezett szélhámosság, vagyis támogatásnak nevezett lopás

– mondta a divattervező, aki 25 éve van a pályán. Kiemelte, hogy ezek a pénzek visszakerülnek magánzsebbe, és mivel nagyon is bele lát a divatszakmába, úgy tudja, hogy a támogatások ugyanúgy működnek, mint az összes többi iparágban.

Úgy, hogy van egy bizonyos összeg, amit megkapsz, ha egy bizonyos részét visszajuttatod. Ez már rég nem 5, 10 meg 20 százalék, hanem akár a fele is lehet

– közölte Herczeg Zoltán.

(via telex.hu)