Berki Krisztián nem készült fel, elmaradt a tárgyalása

2021.05.14. 10:21
A közúti veszélyeztetéssel vádolt Berki Krisztiánnak ma kellett volna bíróság elé állnia, ám a tárgyalás végül igen rövidre zárult a vádlott kifogásai miatt.

Mint ismert, Berki Krisztiánra letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség egy 2018-as büntetőfékezési ügy miatt. Berki a vádirat szerint a III. kerületben egy menetrend szerinti járat utasait veszélyeztette, miután több sikertelen előzési kísérletet követően a busz elé vágott, majd „intenzív fékezésbe kezdett”, és autója összeütközött a másik járművel. Berki Krisztián szerint ő nem követett el semmilyen szabályszegést, sőt lényegében utasával együtt áldozatok voltak, derült égből villámcsapásként érte őket az ütközés.

Az ügyben április 22-ére a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon előkészítő ülést tűztek ki, ami végül elmaradt, miután Berki Krisztián koronavírus-gyorstesztje pozitív lett

A mai napra ismételten beidézték, de a tárgyalás igen gyorsan zárult, miután – a Blikk információi szerint – Berki közölte, hogy nem tudta átvenni a vádiratot, a későbbiekben pedig egyébként is más védi majd, így nem tudott felkészülni az ügyben.

Kapcsolódó

Az előkészítő ülést ezután berekesztették, illetve júniusra újabb tárgyalást tűztek ki. Berki Krisztiánt közben a bíróságon arról informálták, hogy a baleset sértettje polgári jogi igényt is benyújtott. 

A vádlott felesége, akiről azóta kiderült, hogy gyermeket vár, korábban kiállt férje mellett, és egy videóban bizonygatta az igazukat. Később arról is vallott, milyen borzalmas volt számára, amikor kiderült, hogy újra elővették az ügyet.

Nekünk végünk, ha a férjem éppen most kerül börtönbe

– nyilatkozta a Mazsi néven ismert Renáta, aki az ominózus esetnél ott ült férje mellett a kocsiban, és korábban egy videóban is kiállt Berki Krisztián mellett.