Oltás után lett koronavírusos Tóth Vera

2021.04.15. 14:04
Bár múlt héten megkapta a Covid elleni oltást, Tóth Verát nem védte meg az első adag vakcina a fertőzéstől.

Jól halad az oltakozás az országban, egyre több híresség is megkapta már a koronavírus elleni vakcinát. Ahogy korábban megírtuk, Tóth Vera alig egy hete került sorra, amit az Instagram-oldalán tudatott. Akkor nem árulta el, hogy milyen oltóanyag jutott neki, az RTL Klub Reggeli című műsorában viszont most ez is kiderült. Az énekesnő azt is elmondta, hogy az első adag sajnos nem védte meg a fertőzéstől. 

Én is elkaptam ezt az izét, és most jövögetek ki belőle. Az enyhébb tünetegyüttest hordoztam, ez talán annak is köszönhető, hogy már be vagyok oltva

– mondta Vera, akit netes kapcsolaton keresztül ért el Lakatos Márk és Szabó Zsófi. Úgy tűnik, az énekesnő egyáltalán nincs meglepve azon, hogy megfertőződött, tisztában van vele, hogy az oltás gyakorlatilag másfél hónap után ad igazi védettséget. Azt is tudja viszont, ha már benne van a szervezetében a vakcina, akkor kiküszöbölhetők a súlyosabb tünetek. 

Én a Szputnyikot kaptam

– árulta el végül Lakatos kérdésére. Az énekesnő egyébként abszolút oltáspárti, arra buzdít mindenkit, hogy kérje a vakcinát, de figyelmeztet is egyben, hogy az első adag után el lehet kapni a vírust. Ezt igazolja az ő esete is. 

Vera arról is beszélt, hogy sajnos nagyon sok ismerősét érintette a járvány, illetve hogy művészemberként hogyan dolgozza fel a veszteségeket. Bár színpadra nem állhat, talált olyan alkotótevékenységet, amellyel ki tudja adni magából a fájdalmat: rajzolással vezeti le a feszültséget. 

Az interjút itt tudja megtekinteni: