Lebuktak a miskolci Trabantok rémei

2005.12.08. 12:28
Felszámolta a rendőrség azt a bandát, amely Trabantok lopására, illetve értékesítésére szakosodott Miskolcon. A kocsikat fiatalok kötötték el, és ők adták el azokat az autóbontással illegálisan foglalkozó, környékbeli férfinak.

Az elmúlt két hónapban a borsodi megyeszékhely egy jól behatárolható területéről tíz Trabantot loptak el, ötöt pedig jogtalanul használtak. Az aprólékos nyomozás először november 27-ére vezetett eredményre, a rendőrök ugyanis ekkor eljutottak egy bábonyibérci férfihoz, akinek az udvarán szétvágott Trabant-alkatrészekre bukkantak. A tulajdonos azt állította, hogy azok többségét vásárolta, nemsokára azonban mégis kiderült, hogy a járművek darabjai korántsem tisztességes úton jutottak el hozzá.

A járőrök ugyanis a közelben leintettek egy Trabantot, melyről kiderült, hogy aznap reggel lopták el a városban, s amelyben egy 16 éves fiú ült, két társával. A sofőrt és társai egyikét gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben, majd három másik embert is előállítottak, akik közül kettőt a bíróság előzetes letartóztatásba is helyezett. Kiderült, hogy a fiatalok kötötték el a kocsikat, és ők adták el azokat az autóbontással csak illegálisan foglalkozó, környékbeli férfinak. Akadt olyan - amúgy 150-200 ezer forint értékű - jármű, amit a tolvajok mindössze nyolcezer forintért értékesítettek.

A 15 ellopott vagy jogtalanul használt gépkocsiból eddig 12 került elő, ebből hat viszonylag épen, kettő kiégve, négy pedig teljesen szétvágva, szétszerelve. Egy autónak néhány darabját sikerült csak megtalálni, kettőt pedig még továbbra is köröznek. Feltehető azonban, hogy ezeknek már végérvényesen nyomuk veszett, az autóbontós férfi ugyanis alighanem már pénzzé tette őket, fémhulladékként. Az elmúlt egy hétben egyébként nem érkezett bejelentés hasonló bűncselekményről, a miskolci rendőrök ezért abban bíznak, hogy sikerült teljesen felgöngyölíteniük a lopássorozatot elkövető bűnbandát.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Zebrát fogadna örökbe Orbán Viktor

Zebrát fogadna örökbe Orbán Viktor

A miniszterelnök ezzel reagált az ellene felhozott vádakra.

6 perce

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Futball
Óriási kihívás előtt állnak a magyar labdarúgás reménységei is

Óriási kihívás előtt állnak a magyar labdarúgás reménységei is

A Barcelona, a Frankfurt és a Blackburn játékosa is pályára léphet Kisvárdán és Nyíregyházán magyar színekben.

március 19., 08:16

  • FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége

Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége

A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.

március 19., 08:35

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.

március 19., 07:16

  • Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.

március 19., 06:10

  • Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.

március 19., 08:55

  • Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.

március 19., 07:52

  • Belföld
Dermesztő hajnalok, ragyogó nappalok: extrém időjárási hullámvasútra kell készülni

Dermesztő hajnalok, ragyogó nappalok: extrém időjárási hullámvasútra kell készülni

Szerdán akár mínusz 12 fok is lehet hajnalban.

március 19., 05:56

  • Atlétika
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton

Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton

Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.

március 19., 08:52

  • Cellanapló
Hivatalos, kiderült, mikor érkezik a következő nagy frissítés a Samsung telefonokra

Hivatalos, kiderült, mikor érkezik a következő nagy frissítés a Samsung telefonokra

Már tapinthatóan közel van a One UI 7.

március 19., 07:42

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Kultúr
Nincs megállás, a tudósok nem hagyják annyiban, folytatják a lázadást

Nincs megállás, a tudósok nem hagyják annyiban, folytatják a lázadást

Ötpontos követelést tettek közzé.

március 19., 06:13

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét

Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét

Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.

március 19., 06:15

  • FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Budai lakását azért még nem adta el.

március 19., 07:15

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről

Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről

A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.

március 19., 06:16

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.

március 19., 08:09

  • Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este

Két halálos tűzeset is történt kedd este

Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.

március 19., 09:01

  • Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.

március 19., 06:31

Neked ajánlott