A bíróságon múlik, grillezhet-e Tasnádi

2002.05.30. 08:10
Részt venne a Grillező Európa Bajnokságon Tasnádi Péter, a nemrég elsőfokon elítélt, háziőrizetben lévő vállalkozó, akit az egyik induló csapat kért fel csapatkapitánynak. Tasnádi hetente kétszer négy órát tölthet ügyei intézésével, míg ez a rendezvény háromnapos, így a bíróságtól kénytelen kérvényezni ennyi "szabadnapot".
Június végén rendezik Balatonaligán a három napos Grillező Európa Bajnokságot, melyen Tasnádi Péter csapatkapitányként venne részt. A versenyen legalább harminc külföldi csapat indulására számítanak, de magyarok is szép számmal képviseltetik magukat. Többek között az egyik kereskedelmi csatorna is harcba száll a győzelemért, de a hírek szerint olyan hírességek is indulnak, mint Bujtor István színész vagy Koós János énekes. A versenyzőknek nyolc féle ételt kell elkészíteniük a három nap alatt, de semmit sem hagynak rájuk: még azt is kikötötték a szervezők, milyen köret legyen az ételekhez.

Bokszedző, rapper, szakács Tasnádi csapatában

Az egyik induló csapat Tasnádi Pétert kérte fel csapatkapitánynak, ha neki nem sikerülne részt vennie az eseményen, Német József sportmárka tulajdonos lehet a csapat első embere. Ebben a csapatban mérkőzik többek között Szikora István bokszedző, aki eddig az egyetlen magyar ellenfele volt Tysonnak és Lewisnek, Nick Árpád szkandervilágbajnok, Rácz Félix bokszmenedzser, Giovanni rapénekes, valamint egy profi szakács is. Tasnádi Péternek, akit nem jogerősen négy és fél éves börtönbüntetésre ítéltek és jelenleg házőrizetben van, meglehetősen korlátozott a mozgáslehetősége: hetente kétszer négy órán át intézheti az ügyeit, de ekkor is több rendőrautó követi minden lépését.

"Magyar győzelmet szeretnék"

Tasnádi az Indexnek úgy nyilatkozott: azért szeretne részt venni a rendezvényen, mert örülne ha magyar csapat nyerné a bajnokságot és együtt tölthetne egy kis időt barátaival. Grillezésben szerzett tudását ennek érdekében szeretné csapatkapitányként kamatoztatni, így kérvénnyel fordul a Pest Megyei Bírósághoz, hogy engedélyeztesse a három napos eseményen a részvételét.

Akár több nap szabadságot is engedélyezhetnek

Azok közül, akik a rendőrségi fogda helyett házi őrizetben várják ügyükben a jogerős bírói ítéletet bárki kaphat az eltávozáshoz szükséges útvonalengedélyt, azt pedig a bíró határozza meg, hogy mikor, mennyi időre és milyen célból. Bizonyos időközönként bevásárolni vagy orvoshoz például bizonyosan elmehetnek az előre megjelölt úton a házi őrizetesek. Mindez a bíró saját belátásán múlik - nyilatkozták az Indexnek jogi szakértők. A jelenleg hatályos törvények pedig elvben még annak lehetőségét sem zárják ki, hogy a házi-őrizetes akár napokra elhagyja lakását.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége

Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége

A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.

március 19., 08:35

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
Hiába romlottak a kapcsolatok, a magyarok többsége még mindig maradna az Európai Unió tagja

Hiába romlottak a kapcsolatok, a magyarok többsége még mindig maradna az Európai Unió tagja

Még a Mi Hazánk szavazóinak a többsége is a maradás mellett szavazna.

2 perce

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Futball
Óriási kihívás előtt állnak a magyar labdarúgás reménységei is

Óriási kihívás előtt állnak a magyar labdarúgás reménységei is

A Barcelona, a Frankfurt és a Blackburn játékosa is pályára léphet Kisvárdán és Nyíregyházán magyar színekben.

március 19., 08:16

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Belföld
Dermesztő hajnalok, ragyogó nappalok: extrém időjárási hullámvasútra kell készülni

Dermesztő hajnalok, ragyogó nappalok: extrém időjárási hullámvasútra kell készülni

Szerdán akár mínusz 12 fok is lehet hajnalban.

március 19., 05:56

  • Atlétika
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton

Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton

Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.

március 19., 08:52

  • Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.

március 19., 07:52

  • Cellanapló
Hivatalos, kiderült, mikor érkezik a következő nagy frissítés a Samsung telefonokra

Hivatalos, kiderült, mikor érkezik a következő nagy frissítés a Samsung telefonokra

Már tapinthatóan közel van a One UI 7.

március 19., 07:42

  • FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.

március 19., 07:16

  • Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.

március 19., 06:10

  • Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.

március 19., 08:55

  • FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Budai lakását azért még nem adta el.

március 19., 07:15

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről

Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről

A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.

március 19., 06:16

  • FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét

Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét

Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.

március 19., 06:15

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Kultúr
Nincs megállás, a tudósok nem hagyják annyiban, folytatják a lázadást

Nincs megállás, a tudósok nem hagyják annyiban, folytatják a lázadást

Ötpontos követelést tettek közzé.

március 19., 06:13

  • Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.

március 19., 08:09

  • Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este

Két halálos tűzeset is történt kedd este

Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.

március 19., 09:01

  • Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.

március 19., 06:31