Letöltendő börtönt kér az ügyész Tasnádinak
![]() |
Tasnádi Péter |
Tasnádi kivonult
A vádbeszédet egy új tárgyalóügyész adta elő. A vádbeszéd egyik része a vádirat megismétlése volt, másik része pedig sok esetben a sértettek, tanúk rendőrség előtt tett vallomására hivatkozott, mivel ezek a személyek a bírósági eljárásban vagy nem kerültek elő, vagy visszavonták, megváltoztatták korábbi terhelő vallomásukat.
A két és fél éve előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi a vádbeszéd közben fennhangon kijelentette: ezt nem tudja végighallgatni, mire a bíróság figyelmeztette, ha közbeszól, kénytelenek őt kivezettetni. Ekkor Tasnádi megkérdezte: köteles-e az ügyészt végighallgatni, s amikor a bírói tanács elnöke erre úgy felelt, hogy nem, elhagyta a termet.