Minden idők legvéresebb iskolai ámokfutása Erfurtban

2002.04.27. 09:55
Minden idők legvéresebb iskolai ámokfutásának színhelye volt pénteken Németországban az erfurti Gutenberg Gimnázium: egy pár hónapja kicsapott diák nem sokkal dél előtt berontott a tanintézetbe, és két fegyverével 17 embert - többségükben tanárokat - lelőtt, majd önmagával is végzett.
Már 18 halottja van annak az ámokfutásnak, amely pénteken történt egy erfurti középiskolában - közölte délután a helyi rendőrség. Meghalt a tizenkilenc éves merénylő is, aki a hírek szerint önkezével vetett véget életének.

A korábbi hírekkel ellentétben csak egy ámokfutó lövöldözött pénteken egy erfurti gimnáziumban. A borzalmas tett nem végleges mérlege: 18 halott, többnyire tanárok, és négy súlyos sebesült - hangzott el délután a rendőrségi tájékoztatón.

A tettes, a Gutenberg Gimnázium egy korábbi tanulója, akit pár hete tanácsoltak el az iskolából.

Az iskolatitkárságon kezdte a vérengzést

Az álarcot és nindzsaöltözéket viselő 19 éves fiatalember a gimnáziumban az iskolatitkárságon kezdte a vérengzést: ott a birtokában lévő gyorstüzelő pisztollyal és egy nagy tűzerejű, igen gyorsan utántölthető úgynevezett pump-gun puskával több oktatót lelőtt. Ezután a tantermeket végigjárva folytatta az ámokfutást, de volt olyan tanáráldozata is, akit a mellékhelyiségben lőtt agyon. Vérengzésének áldozatul esett két diáklány, valamint az elsőként az iskolához érkező rendőrjárőr egyik tagja is.

Az időközben a helyszínre érkezett rendőrök kiürítették a gimnáziumot. Számos diák mobiltelefonon hívta fel hozzátartozóit, és kért tőlük segítséget.

A két óra elteltével az iskolát megrohamozó rendőrök egyelőre 18 holttestet találtak az épületben. A ZDF televízió információi szerint 15 felnőtt (14 tanár és egy rendőr) és két diáklány az áldozat. Meghalt a 19 éves ámokfutó is, akit a tanárok tájékoztatása szerint januárban tanácsoltak el a gimnáziumból. Hírek szerint önkezével vetett véget az életének.

Bernhard Vogel, Türingia tartomány miniszterelnöke mély megrendülésének adott hangot az erfurti tragédia hallatán. Egyúttal együttérzéséről biztosította az áldozatok és a sebesültek hozzátartozóit, ígéretet téve a szörnyű bűncselekmény körülményeinek mielőbbi felderítésére.

Németországban utoljára másfél évvel ezelőtt volt példa hasonló véres tragédiára. Akkor egy szászországi gimnázium kibukott tanulója sétált be óra közben volt osztályába, és diáktársai szeme láttára egy konyhakéssel agyonszúrta az osztályfőnököt.

Fegyverek
Az erfurti ámokfutó egy gyorstüzelő pisztollyal és egy úgynevezett pump-gunnal követte el tettét. Utóbbi olyan puskát takar, amely többnyire sörétet lő ki, és egy, a cső alatt elhelyezett fogantyú felhúzásával (pumpálásszerű mozdulattal) gyorsan utántölthető. Ily módon ezzel a puskával 10 másodperc alatt akár 15 lövés is leadható. A pump-gun amerikai találmány, ám az utóbbi években németországi sportlövészek körében is elterjedt és népszerűvé vált.

Döbbenet Németországban

Az eset óriási megdöbbenést váltott ki szerte Németországban: Gerhard Schröder kancellár és Otto Schily szövetségi belügyminiszter részvétéről biztosította az áldozatok és sebesültek hozzátartozóit, Johannes Rau szövetségi elnök kora este megrendülten annyit mondott a kamerák előtt: egyszerűen nem talál szavakat annak kifejezésére, ami e borzalmas tragédia hírére egész Németországot eltölti. Schröder a történtekre tekintettel lemondta pártjának, a Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) a hét végére tervezett összes választási rendezvényét.

Szigorították a legális fegyvertartást

A sors tragikus iróniája, hogy a német parlament alsóháza, a Bundestag nem sokkal a Türingia tartomány székhelyén lezajlott vérengzés előtt hagyta jóvá azt a törvényt, amely megszigorítja a legális fegyvertartást. Becslések szerint a 80 milliós Németországban 7-10 millió lőfegyver van legálisan magánszemélyek tulajdonában, a nyilvántartott fegyvertulajdonosok száma kétmillió. A fő gondot azonban a hatóságok szerint az engedély nélkül tartott fegyverek okozzák.

A rendőrség első feltételezései szerint a 19 éves fiatalember borzalmas tettét minden bizonnyal a bosszúvágy motiválta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket

Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket

Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.

március 23., 09:17

  • Cellanapló
Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük

Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük

Segítünk, ha mobilján kevés a tárhelye.

március 23., 08:16

  • Forma-1
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról

Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról

Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.

március 23., 09:39

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Brand and Content
Évente 15 ezer ember élete lehetne jobb, ha elterjedne ez a technológia

Évente 15 ezer ember élete lehetne jobb, ha elterjedne ez a technológia

12-15 ezer csípőprotézis műtét történik Magyarországon évente. Az operációk után jellemzően hosszú ideig elhúzódik a felépülés, ami sok esetben nem is teljes. Pedig orvostechnológia innovációk állnak rendelkezésre, hogy ez ne így legyen.

4 órája

  • Külföld
Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek

Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek

Tizenhárom uniós tagállamban azonosították a megfigyelések áldozatait – Magyarország most nincs köztük.

március 23., 08:15

  • Futball
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát

Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát

Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.

március 23., 07:40

  • Tudomány
Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet

Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet

A visszaemlékezés erősíti kapcsolatainkat.

március 23., 08:38

  • Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban

Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban

Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.

március 23., 09:50

  • Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre

Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre

Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.

március 23., 09:52

  • Múlt-kép
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Külföld
Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert

Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert

Többen kerültek a rácsok mögé korrupció vádjával.

március 23., 07:13

  • Tudomány
Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít

Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít

Hányadikon van a Mars? Oda szállítok éppen ebédet.

március 23., 06:11

  • FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.

március 23., 10:14

  • Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.

március 23., 06:10

  • Futball
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe

Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe

Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.

március 23., 06:09

  • Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását

Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását

Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.

március 23., 09:42

  • Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban

Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban

Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.

március 23., 06:20

  • Futball
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben

A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben

A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.

március 23., 07:01

  • Külföld
Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét

Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét

Imádkozás közben érte őket a rakéta.

március 23., 06:35

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Külföld
„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”

„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”

A háborúk hadászati kérdéseinél talán csak etikai, erkölcsi vonatkozásai jelentenek súlyosabb dilemmát. Hidas Judit írása.

március 23., 06:15

  • Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.

március 23., 07:05

  • Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert

Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert

Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.

március 23., 06:36

  • Külföld
Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban

Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban

A hatóságok vizsgálják az esetet.

március 23., 06:16

  • Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben

Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben

Az ügyben vizsgálat indult.

március 23., 06:49

  • Külföld
Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában

Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában

Börtönőrként viselkedett a gyermekekkel, a szülők már vallomást tettek az ügyben.

március 23., 07:34