'Vonszoljátok le a szaros seggetek délre'

2005.09.02. 13:39
Évek óta nem költenek elég pénzt a hurrikánok pusztításának kitett amerikai partszakaszok védelmére, írja a Washington Post. A pénzt az iraki háborúra költik, de a védekezés hiányainál is súlyosabb probléma a mentés szervezetlensége. New Orleans kétségbeesett polgármestere káromkodva követel buszokat a városban rekedtek kimentésére.

Egyre hangosabb bírálatok érik a szövetségi kormányt a Katrina hurrikánt követő áradásokban kialakult káosz miatt. Szakértők szerint tervezési hibák és alulfinanszírozottság fokozza a bajokat, írja a Washington Post.

Tudtak róla, de nem gondolták volna

Azt, hogy New Orleanst bármikor elpusztíthatja egy hurrikán, már évek óta jósolgatják. Tavaly, az Ivan hurrikán tombolásakor a város polgármestere, Ray Nagin ötvenezer halottat jósolt egy direkt találat esetére, és tízezer hullazsákot rendelt a városba. A Katrina érkezése előtt is hallani lehetett róla, hogy a hurrikán pusztításánál is nagyobb veszélyt jelenthet a gátrendszer meggyengülése, egy gátszakadás után ugyanis akár kilenc méteres víz lepheti el a várost.

Hiába tudtak a veszélyekről, a terrorizmus elleni harc és az iraki háború prioritást élvezett a szövetségi költségvetésben. Washingtonban a szeptember 11-i terrortámadásokat követő összhanggal szemben most pártpolitikai csatározások törtek ki, a demokraták egységesen Busht és kormányát teszik felelősség a New Orleans-i káoszért.

Háborúra kellett a pénz

A Washington Post szerint Bush az elmúlt években folyamatosan visszavágta az amerikai partszakasz és vízvédművek építéséért és karbantartásáért felelős ACE (Army Corps of Engeneers - Mérnökhadtest, nagyjából a magyar vízügyesek és a hadsereg utászainak a szerepét betöltő, de külön egységként működő alakulat, legfőbb feladata a partszakasz védelme) költségvetését. Hivatalba lépése óta Bush 4,7 milliárd dolláron fagyasztotta be az ACE költségvetését - az iraki háborúra csak tavaly kétszázmilliárd dolláros nagyságrendben költöttek.

Bush kormányzata legutóbb júniusban próbált megfúrni egy egymilliárd dolláros programot, mely a hurrikánok ütközőzónájaként szolgáló mocsaras partszakaszok rekonstrukcióját irányozta elő. A program költségvetésének felét pont Louisianában tervezik elkölteni.

"Nehéz kimondani, de igaz. Bush nem tudott felelősen cselekedni" - nyilatkozta a Postnak a költségvetési tervezéssel kapcsolatban Kent Conrad észak-dakotai demokrata szenátor. Az ACE azonban Bush segítségére sietett. Mint mondták, a pluszpénz sem mentette volna meg New Orleanst, hiszen a védműveket egy hármas erősségű viharra tervezték, nem egy, a Katrinához hasonló négyes erejűre.

Mindenki felelős

Még a Pentagon az ACE munkáját felügyelő, Busht kritizáló kijelentései miatt korábban menesztett helyettes államtitkára, Michael Parker is védelmébe vette az őt kirugó elnököt. "New Orleans a szemünk láttára vált hetvenkét óra alatt modern városból harmadik világbeli országgá az infrastruktúra összeomlása miatt. Ezért mindenki felelős, ez több kormányzat közös bűne. Ez pártokon felül áll" - nyilatkozta a Postnak.

A védművek kudarca azonban csak egy aspektusa a katasztrófának. Az igazi káoszt a mentés szervezetlensége okozta.

Bár a Katrina - és mint fentebb utaltunk rá, már a tavalyi Ivan esetében - előtt is születtek forgatókönyvek, amik a város teljes víz alá kerülésével, a most a mentésen dolgozók nagy része úgy nyilatkozott a Washington Postnak, hogy teljes meglepetésként érte őket a gátszakadás és az, hogy a várost hat-nyolc méter víz lepte el.

Meglepődtek

"Egész múlt héten elemeztük a lehetséges forgatókönyveket, de egyikünk sem volt elég előrelátó, hogy ilyen károkat jósoljon" - vallotta be a Washington Postnak Russel L. Honore dandártábornok, a katonai mentőalakulatok vezetője. Ráadásul a mentésben segítségül hívható Nemzeti Gárda is kimerült, a louisianai és mississippi gárdahadosztályok harmada Irakban teljesít szolgálatot.

A Katrina érkezése előtt egy nappal ugyan elrendelték a város kötelező érvényű kiürítését, százezren mégis a városban rekedtek. Egy részük tévesen azt hitte, hogy ezt a vihart is át tudja majd vészelni a városban, ahogy a korábbiakat is. Más a helyzet azokkal, akik a Superdome-ban és a kongresszusi központban rekedtek - ők anyagi okokból nem tudták elhagyni a várost.

Kimentésükre a katasztrófavédelem láthatóan nem volt felkészülve. "Küldjék ide az összes rohadt Greyhound buszt az országból, szálljanak kocsira az iskolabuszok vezetői, vonszolják már le a szaros seggüket ide délre" - nyilatkozta a CNN-nek a város kétségbeesett és dühös polgármestere, Ray Nagin.

Nagin a kongresszusi központban van, amit eredetileg nem terveztek menedékhellyé alakítani. A központban 15-25 000 ember gyűlt össze, a vécék nem működnek, étel és víz sincs elég. A másik fő nehézség a kommunikáció. "Ne fegyvereseket küldjenek, hanem valakit egy megafonnal, aki végre megmondja, hogy mit tegyünk" - reagált egy evakuálásra váró férfi a Superdome-nál arra a hírre, hogy gépfegyverrel felfegyverrzett iraki veteránokat küldtek a városba a mentést akadályozó fegyveres bandák leküzdésére.

'Küldjenek végre segítséget'

A kommunikációs rendszer összeomlása a mentést is nehezíti. A rendőrségi-tűzoltósági riasztóhálózat összeomlott, így a mentés eléggé szervezetlenül folyik. A segélyszállítmányok célba juttatását és az evakuálásokat szinte lehetetlenné teszi, hogy a Katrina az úthálózatban is nagy károkat okozott, a Pontchartrain tó fölött húzódó híd (a világ leghosszabb hídja) több helyen beszakadt.

A Szövetségi Mentésirányítási Ügynökség (FEMA) igazgatója, Michael Brown szerint azonban tévednek, akik azt gondolják, hogy nem készültek fel eléggé a viharra. Igaz, a Postnak nyilatkozva Brown is beismerte, hogy az áradás váratlanul érte őket. "Amit az amerikaiaknak most meg kell érteniük, az az, hogy a szövetségi kormányzat eddig példátlan mentőakciót hajt végre, olyat, amilyenre még a cunami alatt sem volt példa" - mondta Brown.

New Orleans polgármestere mégsem érez semmit az erőfeszítésből. "Fogalmam sincs róla, hogy ez Louisiana állam feladata lenne-e, vagy szövetségi feladat, de küldjenek végre segítséget" - követelte a CNN-nek nyilatkozva Nagin.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.

március 22., 08:18

  • Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.

március 22., 09:01

  • Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó

Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó

A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.

március 22., 08:52

  • Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására

Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására

A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.

március 22., 08:59

  • Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.

március 22., 07:42

  • Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója

Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója

76 éves volt a legendás bunyós.

március 22., 07:30

  • Brand and Content
Csak két és fél óra autóval Horvátország ismeretlen gyöngyszeme

Csak két és fél óra autóval Horvátország ismeretlen gyöngyszeme

Horvátország a magyarok egyik kedvenc úti célja, de van egy régió, amit talán kevéssé ismerünk. Holott tele van természeti szépségekkel és romantikus városokkal, ahol a Monarchia hangulatát is magunkba szippanthatjuk.

14 perce

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.

március 22., 08:44

  • Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében

Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében

Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.

március 22., 09:21

  • Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.

március 22., 06:51

  • Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.

március 22., 09:19

  • Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.

március 22., 05:49

  • Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat

Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat

Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.

március 22., 09:42

  • Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.

március 22., 07:11

  • Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.

március 22., 07:22

  • Belföld
Jön a meleg, de ázni fogunk a hétvégén

Jön a meleg, de ázni fogunk a hétvégén

Felhős, szomorkás idő várható.

március 22., 05:48

  • Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába

Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába

A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.

március 22., 09:43

  • Külföld
Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

A pilóta azonnal meghalt.

március 22., 06:26

  • Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú

Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú

Három év után először kezdett a veterán.

március 22., 06:46

  • Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte

17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte

Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.

március 22., 06:28

  • Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Szóba került a „náci karlendítés” is.

március 22., 06:13

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT

Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT

Az OpenAI is megszólalt az ügyben.

március 22., 06:07

  • FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.

március 22., 05:51

  • Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton

Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton

A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.

március 22., 06:30

  • Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány

Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány

A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.

március 22., 06:50