Kelj fel, Mari! Meghaltál?

2009.08.03. 14:31

Agyonlőttek az éjjel egy cigány asszonyt, lányát pedig súlyosan megsebesítették a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán. A hétfő éjszakai gyilkosság után fel van bolydulva Nyíregyházától körülbelül harminc kilométerre található falu, jelentette az Index helyszíni tudósítója. A Bocskai utca le van zárva, a rendőrök – immár a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai – folyamatosan helyszínelnek, jelen vannak a cigány kisebbségi önkormányzat, országos, megyei és helyi képviselői, valamint a sajtó rengeteg képviselője.

A helyzet feszült, a helybéliek többször is szóváltásba keveredtek a fotóriporterekkel, operatőrökkel, a média megjelent dolgozóival, ami nem csoda: a legtöbben nagyon félnek, nem akarják, hogy felvételek készüljenek róluk, attól tartanak, hogy valamelyik éjjel visszatérnek a gyilkosok.

Az áldozat rokonai az Index tudósítójának elmondták, hogy a szomszédok éjfél körül hallották a lövéseket, páran ki is néztek az utcára hogy mi történik, de mivel nem láttak semmi szokatlant – se idegeneket, se ismeretlen autót –, azt gondolták, hogy valaki petárdázott, így megnyugodva tértek vissza aludni.

Ha anyát elviszik, csukd be az ajtót

B. Mária testvére, Gizella reggel fedezte fel a szörnyűséget. Korán jött, hogy testvérével és társaival együtt dolgozni induljon – épp dohányt törnek a környékbeli földeken – de látta, hogy nyitva van az ajtó. Ezt furcsállotta, mert "miért indult volna el hamarabb a Mari, hogy egyedül hagyja otthon, a még alvó lányát?" Gizella bement és látta, hogy a jobb oldali szobában ágyon fekszik a kislány, az arca el volt torzulva, nyakán sörétnyomok. Magánál volt, de összefüggéstelenül beszélt.

Édesanyja a másik szobában, a bejárattól balra, szintén az ágyon feküdt, oldalára fordulva. Halott volt, hasán, törzsén, mindenütt sörétnyomok voltak. "Kelj fel Mari! Meghaltál?" – sikoltott Gizella, és erre rohantak be a többiek. Hívták a mentőket, rendőröket, sokat vártak, több mint fél óra telt el, mire kiértek.

rm450

A rokonok csak találgatnak, hogy miképp történhetett a gyilkosság, mivel elmondásuk szerint a lány szobájának ablakán, az ágy irányában lövésnyom látható, elképzelhetőnek tartják, hogy előbb belőttek az ablakon, és csak azután törtek rá a házban alvókra. A lány valószínűleg még az ágyon feküdt, amikor rálőttek.

A súlyos sérülésekkel kórházba vitt lányt sokkos állapotban hozták ki a házból, nem igazán fogta fel, hogy mi történt, először azt hitte, hogy az ajtó becsapódott a huzattól és az üvegszilánkok sebesítették meg. Nem is fogta fel, hogy az édesanyja meghalt. Éppen csak sejthette, hogy nagy baj lehet, mert egyik hozzátartozójának még annyit mondott, hogy "ha anyát elviszik, csukd be az ajtót."

A kertek mögül érkezhettek a támadók

A falu szélén lévő utca könnyen megközelíthető viszonylag észrevétlenül, a kertek mögött kukoricás van, pár száz méterre egy dűlőút vezet Nyírbogát felé, a rendőrség is azt feltételezi, hogy afelől jöhettek, vagy arra mehettek az elkövetők.

A kislány nagymamája – tíz gyermek anyja – sírva kérdezte, hogy miképp engedhette az Isten, hogy meggyilkolják a lányát, aki két gyermeket nevelt fel. Azt még elviselte valahogy, hogy az egyik fiát elvette – betegségben halt meg az idősebb fiú –, de ezt, ami most éjjel történt, már föl nem foghatja.

Az 1870 lakosú faluban egyébként nincs különösebb konfliktus a magyarok és a cigányok közt; a lakosság 35 százaléka cigány. Több nagy dohánytermesztő is van, az itteni cigányok rendesen meg tudnak élni, nincs uzsorakölcsön sem, ugyanis nem szorulnak rá, mindenki tud dolgozni, rendezett a cigánysor is. A polgármester az Indexnek nyilatkozva azt mondta, nem hisz abban, hogy rasszista háttere lenne a történteknek, de részletesebben nem akarta megindokolni, hogy miért gondolja így.

A helybéliek is értetetlnül állnak a történtek előtt, az anyát jég hátán is megélő típusnak ismerték, 12 éve halt meg a férje azóta egyedül boldogult, két lánya volt, a másiknak már családja is van. A még vele élő kislányt rendes tűzrőlpattant, pörgős, segítőkész gyereknek írták le, senki el sem tudja képzelni, kiknek árthatott ő és az édesanyja.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.

március 22., 08:44

  • Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó

Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó

A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.

március 22., 08:52

  • Brand and Content
Csak két és fél óra autóval Horvátország ismeretlen gyöngyszeme

Csak két és fél óra autóval Horvátország ismeretlen gyöngyszeme

Horvátország a magyarok egyik kedvenc úti célja, de van egy régió, amit talán kevéssé ismerünk. Holott tele van természeti szépségekkel és romantikus városokkal, ahol a Monarchia hangulatát is magunkba szippanthatjuk.

59 perce

  • Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója

Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója

76 éves volt a legendás bunyós.

március 22., 07:30

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására

Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására

A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.

március 22., 08:59

  • Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.

március 22., 07:42

  • Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.

március 22., 08:18

  • Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.

március 22., 09:01

  • Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.

március 22., 07:22

  • Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat

Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat

Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.

március 22., 09:42

  • Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.

március 22., 06:51

  • Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába

Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába

A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.

március 22., 09:43

  • Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.

március 22., 05:49

  • Belföld
Jön a meleg, de ázni fogunk a hétvégén

Jön a meleg, de ázni fogunk a hétvégén

Felhős, szomorkás idő várható.

március 22., 05:48

  • Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében

Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében

Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.

március 22., 09:21

  • Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.

március 22., 07:11

  • Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.

március 22., 09:19

  • Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton

Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton

A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.

március 22., 06:30

  • Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Szóba került a „náci karlendítés” is.

március 22., 06:13

  • Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte

17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte

Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.

március 22., 06:28

  • Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú

Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú

Három év után először kezdett a veterán.

március 22., 06:46

  • FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.

március 22., 05:51

  • Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT

Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT

Az OpenAI is megszólalt az ügyben.

március 22., 06:07

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány

Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány

A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.

március 22., 06:50

  • Külföld
Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

A pilóta azonnal meghalt.

március 22., 06:26

Neked ajánlott