Nem elég egy villámcsapás egy Airbusnak
További Bulvár cikkek
Önmagában a villámlás és a turbulencia ritkán okoz repülőszerencsétlenséget; e két körülményen kívül további tényezők egyidejű fennállása vezethetett a Rio de Janeiróból Párizsba tartó francia utasszállító repülőgép hétfői eltűnéséhez - mondták el szakértők, miután az Air France szóvivője azt mondta, villámcsapás érhette a légitársaság eltűnt 447-es járatát.
A szakértők véleményét erősíti, hogy a Reuters értesülései szerint ott ahol a 447-es járat eltűnt, az Air France gépe előtt és után is nem sokkal áthaladt egy-egy Lufthansa gép. Mindkét repülő pilótája rossz légköri viszonyokról számolt be, de mindkét járat gond nélkül áthaladt ott, ahol a szerencsétlenül járt gép eltűnt.
Szakértők azonban rámutattak: a villámlástól önmagában általában nem zuhan le egy korszerű repülőgép. Patrick Smith polgári repülőgépeken repülő amerikai pilóta és repülésügyi szakíró elmondta, a repülőgépeket ma már úgy építik, hogy ellenálljanak a villámcsapásnak, és rendszeresen érik is villámcsapások a levegőben a gépeket: a statisztika szerint a tengerentúli járatokat, mint amilyen az Air France feltételezhetően szerencsétlenül járt gépe is volt, átlagosan háromévente egyszer, a kisebb távon közlekedő gépeket - amelyek kisebb magasságon repülnek - ennél is gyakrabban, évente egyszer.
A Reuters értesülései szerint egyébként utasszállító gép utoljára villámcsapás miatt 1962-ben zuhant le. Akkor is egy Air Franca gép járt rosszul, a Boeing 707-es fedélzetén 113 ember lelte halálát.
Több szerencsétlen tényező
Nagyjából hét órával a felszállás után az Air France pilótái jelezték, hogy sűrű zivatarfelhő van előttük, amely egy az egyenlítői égövben rendszeresen előforduló erőteljes zivatar része. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a gép eltért-e az eredeti repülési útvonaltól, hogy kikerülje az erős légörvényt.
Az Air France közlése szerint a repülőgép műszere, amely automatikusan továbbít adatokat a földi állomásoknak, jelezte, hogy gond van az Airbus A330-200 típusú gép elektromos rendszerével, valamint a nyomáskiegyenlítő rendszerrel.
Szakértők azt valószínűsítik - hangsúlyozva, hogy még igen korai találgatásokba bocsátkozni az utasszállító eltűnésének okairól, mielőtt megtalálnák a gép feketedobozát -, hogy több tényező összjátéka, szerencsétlen események láncolata vezethetett a feltételezett katasztrófához.
A légi balesetek többsége egyébként erre vezethető vissza, vagyis, hogy több olyan kedvezőtlen körülmény áll fenn egyidejűleg, amelyek egyébként egyesével, önmagukban nem lennének veszélyesek.
Arra a felvetésre, hogy az Air France-gép leszállhatott-e a vízre, mint az az Airbus A320-as, amelyet januárban New York mellett, a Hudson folyón tett le biztonságosan a pilóta, a szakértők azt mondták: a két eset teljesen más; nem lehetett hasonlóan kedvező kimenetele, ha az Air France pilótáinak kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk az óceánon, éjszaka, viharban.
Az oldalról ajánljuk
- Atlétika
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Külföld
A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak
Nem erről volt szó a választási kampányban.
4 perce
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Reklám
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Cinematrix
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Futball
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Belföld
Az a baj, hogy a vásárlók nem értik az áruházi kínálatot – vizsgálódik a GVH a teljes kiőrlésű termékek körül
Minden tizedik magyarnak fontos lenne, hogy a boltok ne csaljanak.
március 21., 05:54
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59