Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Maradt nekünk bolhacirkusz

2007. szeptember 10. - zugügyvéd

Az állatvédők örülhetnek, a cirkuszosok már kevésbé. A 222/2007. (VIII. 29.) Korm. rendelet a cirkuszi menazséria létesítése és működtetése engedélyezésének, valamint fenntartásának részletes szabályairól szól. A rendelet szerint cirkuszi előadásban, mutatványban csak olyan állat szerepeltethető, amely a rendelet szabályai szerint működő menazsériához tartozik, ha külföldről érkezett, a behozatalát külön jogszabályok szerint engedélyezték. Néhány érdekes részlet a jogszabályból:

„Tilos az állatokat a cirkusz, illetőleg a menazséria hangszóróval megvalósuló hirdetése során járművön utaztatni. Az állat kizárólag olyan mutatványra tanítható be, amely a fajára jellemző természetes viselkedés által megszabott határokon belül marad. Ennek során - a tudományos kutatások nyilvánosságra hozott eredményeinek megfelelően - figyelembe kell venni az állat korát és betaníthatósági szintjét, a nemét, egészségi állapotát, valamint cselekvési készségét.Tilos az állatot olyan módszerekkel vagy eszközökkel idomítani, amely annak fájdalmat, szenvedést, más fizikai vagy pszichikai károsodást okozhat. Az idomítás során az állatokkal szemben félelemkeltő, kegyetlen magatartást, módszert alkalmazni tilos”

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr29161842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2007.09.10. 18:22:06

Kár, hogy emberekre nem vonatkozik.

nikii 2007.09.10. 18:45:09

Ne ösztökéljék az állatot a fajtájától idegen mutatványra? Nagyon helyes! Mi ebben az izgalmas?

partizan 2007.09.10. 22:01:39


A vegytiszta liberalizmus a szolidaritás és a közösségi tudat teljes figyelmen kívül hagyását követeli meg az atomizálódott individuumtól, az egyén érdeke mellett más egyén vagy csoport érdekét - mint az egyéni önkiteljesedés gátját - nemkívánatosnak tartja.

Ez így megvalósult állapot az egységes emberi fajra jellemző természetes viselkedéstől igencsak idegen, mégis erőszakkal és agymosással próbálnak ennek tanúsítására kényszeríteni mindannyiunkat. Ez ellen ki véd meg??

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2007.09.10. 22:10:34

partizan,

kissé mintha kevernéd a fogalmakat. meg a topikot is, ahova írsz.

"... az istenek is ..."

partizan 2007.09.10. 22:23:35

mcs: igen, a topik-tévesztést illetően egyetértek: de mivel a témafelvetés alapján kétlem, hogy élénk jogi vita keveredne belőle ezért bátorkodtam - egyféle vitaindítóként - provokatív lenni.

Egyébiránt a kormányrendelet idézett szövegével egyetértek, de nem maximálisan: ha ugyanis rajtam múlna a cirkuszban csak artista, erőművész, légtornász és bohóc lenne...élete nagy részét egy rácsos utánfutóban eltöltő állatka - EGY SEM!!!!

A fogalmi tévedéseimmel kapcsolatos kritikát szívesen veszem. Üdv.

szgyula 2007.09.11. 08:43:27

Partizan: Nyitott ajtokat dongetsz. Egyre tobb az olyan cirkusz, ami pontosan ezt nyujtja (es nem csak a Cirque du Soleil). Majd hozzank is begyuruzik.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2007.09.11. 08:45:38

szép dolog az állatvédelem.

zárjuk be az állatkerteket is, merthát szegény állatoknak tényleg rossz ott élni.

valamint vegetáriánus-e vagy?
bőrcipőd, bőrkabátod-e van?

kutyát-macskát-örvösmenyétet tartottál-e?

az individualizmusról meg ne itt.

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2007.09.11. 09:33:26

Mi a baj a kutya-macska-örvösmenyét tartással, illetve hogy jön ez az állatvédelemhez?

Az állatkert más tészta, mert lassan nem lesznek máshol csak ott, akkor meg már nem mindegy milyen körülmények között.
Remélem méheket is "tettek el". :(

Bőrcipőm van, és vega vagyok.

Az individualizmus topicot keresem, nem tudjátok merre van? :)

2007.09.11. 10:59:55

Ó az individualisták mind maguknak csinálnak saját topicot, és csak egyedül használják : )

2007.09.11. 16:27:30

Valamikor ifjú koromban Jack London művei a kedvenc olvasmányaim közé tartozott, na onnantól nem nézek se cirkuszba, se sehol idomított állatokat.

E rendbe is lenne, de mi lesz a dijugratással, műlovaglással? Nem hinném, hogy az oldalazó lépés, meg zenére táncikálás a ló természetes mozgásai közé tartozik. Azt hiszem valamelyik olimpiai szám .

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2007.09.11. 23:20:09

mondjuk a hátán egy emberrel futkozni se annyira természetes dolog egy lónak.

valamint a vakvezető kutya se az a hűde természetes szitu.

valamint itt gondolkodnék el a kábszerkereső rendőrkutyák kiképzésén is. hamár törvény. ugyi.

nikii 2007.09.12. 00:08:15

Még a spanyol lovasiskola eléggé furcán ható mutatványai is a ló természetes mozgásából lettek kialakítva. Másképp nem is lehetne ilyen könnyen beidomítani rá.

Patkányt rendkívül nehéz beidomítani arra, hogy ha valahol sajtot talált, legközelebb ugyanott keresse. Csirkét viszont pont arra nem tudsz idomítani, hogy mindig máshol keresse a magokat. A természetben a patkány ha egyszer valahol elpusztította a kaját, nem talál ott mégegyszer, a csirke meg mindig ugyanott táplálkozik.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2007.09.12. 11:37:57

individualista topik ehun e:

wwww.blog.hu/

egyéniségek és rajlények fáradjanak át.

Korben Papa 2007.09.12. 15:55:21

mcs: csak sejtem mit akartál utalni a kábítószerkereső kutyák idomítási módszereivel kapcsolatban, de az ide pont egy jó példa. Bármilyen hihetetlen a kutyák nem függők, és nem azért keresik a drogot, hogy csillapítsák drog utáni sóvárgásukat, hanem épp a bennük lévő játék-, illetve vadászösztön az, amit kihasználnak az idomítók. Van kutyád? Ha volt biztos volt már olyan, amelyik állandóan egy labdával szaladgált, vagy valami mással - pl a kedvenc játékával. Ha egy kutya ilyen az már jó alap a kiképzéshez. Veszik a kedvenc játékát és előbb látható helyre rakják, hogy könnyen megtalálja. Ezután már alig látható, végül eldugják úgy, hogy a kutyxusnak a szaglását kelljen használni. Több hét gyakorlás után már bárhol megtalálja a játékát, mert rögzül az agyában a kedvenc játék illata. Ezután más illatanyagokat (pl. robbanószer, drog, hullaszag, stb) helyeznek el a játék mellé, attól függően, hogy milyen célra akarják használni a kutyát. A kutyában x idő alatt rögzül az adott illat is és ő ezt párhuzamba állítja a játékkal. Ezután már csak az illatot rejtik el a játék nélkül. Ha a kutya megérzi az illatot elkezd kaparni (robbanószernél lehasal) és ekkor az oktató/tulaj úgy dobja oda neki a játékot, hogy a kutya azt higyje, hogy most találta meg. Ezek a kutyák játszva segítik az életünket. Ők csak a játékukat akarják, de közbe drogot, fegyvert vagy épp halott embert keresnek. Mégyeszer - NEM drogfüggőek... :D

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2007.09.12. 17:04:12

Korben,

ez jó hír.

én sem arra gondoltam, hogy drogfüggők lennének, hanem, hogy
"Tilos az állatot olyan módszerekkel vagy eszközökkel idomítani, amely annak fájdalmat, szenvedést, más fizikai vagy pszichikai károsodást okozhat."

romok között emberek vagy hullák után keresgélni, vagy reptéren bombák után kutatni nem épp a legbiztonságosabb dolog életvédelmi szempontból - még egy kutyának sem.

ugyanakkor pl. egy elfogásra kiképzett rendőrkutya esetében nehezen tudom elképzelni, hogy a kiképzés 100%-ban fájdalom, szenvedés, mentális vagy fizikai károsodás esélye nélkül megvalósulhat.
ha mégis, az remek dolog.

Victum 2007.09.18. 19:05:57

Csatlakoznék Korbenhez a jó hírrel:
A konkrét feladat típusától függetlenül munkakutyát nem lehet fájdalommal, fenyegetéssel, szenvedtetéssel kiképezni. A kutyák jellemző működésmódjából (társas igény, az ember elfogadása, személyes ragaszkodás) adódóan erre nincs is szükség. Ezeknél az állatoknál a hajtóerő minden esetben a játék iránti igény és a gazdával szembeni megfelelési vágy. Ezeken bántalmazással csak rontani lehet.
Ezzel szemben a pl. nagymacskákat viszont KIZÁRÓLAG fizikai bántalmazással lehet kordában tartani. Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy mit kell művelni RENDSZERESEN a színfalak mögött egy 300 kilós ragadozóval ahhoz, hogy ne merjen megtámadni egy tőle félméterre álló védtelen embert. Úgyhogy a magam részéről mélységesen egyetértek a rendelettel...

moli 2007.09.26. 11:08:22

nem ertem mi a problema ezzel a rendelettel.. mar evtizedek, sot evszazadok ota meg kellett volna lepni.
süti beállítások módosítása