Megtévesztő állásfoglalást köröztetnek egyházi iskolákban

Piarista Gimnázium, Budapest
Budapest, 2011. szeptember 2. A Piarista Gimnázium bejárata Pesti Barnabás utcában. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Címében és tartalmában is megtévesztő állásfoglalást juttattak el több egyházi iskolába az oktatás helyzetével kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Egyházi fenntartású oktatási intézmények tanárai között köröztetnek egy állásfoglalást, melynek aláírására kérik az intézmények pedagógusait, és amely a szöveg tanúsága szerint „az egyházi iskolák tanárainak nevében született".

Az érintettek szerint csupán arról van szó, hogy a budapesti Piarista Gimnázium nevelőtestületének néhány tagja fogalmazott meg kritikákat az új NAT-tal szemben, és konkrétan

ezen oktatási intézmény egyik tanára küldte el az egyházi iskolákban tanító kollégáinak az állásfoglalást, amelynek az aláírására buzdított többedmagával együtt.

A budapesti Piarista Gimnázium épülete Forrás: MTI/Mohai Balázs

Szilvásy László, a magyar piaristák tartományfőnöke a következőket közölte a téma kapcsán: „A terjesztett levél tanárok egy csoportjának a véleményét tükrözi, semmiképpen nem tekinthető semmilyen módon hivatalos állásfoglalásnak egyik egyházi intézményfenntartó részéről sem. Így természetesen nem a Piarista Rend Magyar Tartományának hivatalos állásfoglalása. A levelet egy véleménynek tekintem, semmi többnek" – fűzte hozzá.

Magyarán,

Szilvásy megerősítette, hogy a levél tartalma még a piaristák álláspontját sem tükrözi.

A NAT-ellenes kezdeményezésről dr. Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára így vélekedik: „Szeretnénk pontosítani, hogy a kezdeményezésről korábban sem az intézményeket fenntartó egyházakkal, sem az iskolafenntartókkal, sem pedig az intézményeinket hivatalosan összefogni kívánó szervezetekkel semmilyen egyeztetés nem történt. Tudomásunk szerint a budapesti Piarista Gimnázium nevelőtestületének több tagja fogalmazta meg az állásfoglalást, így az nem képviseli a katolikus, illetve az egyházi iskolák egészét, hanem egy magánkezdeményezésnek tekintendő" – hangsúlyozta.

Tehát Tóth Tamás szerint sem képviseli egy oktatási intézmény néhány tanárának bíráló levele a katolikus, valamint a többi egyházi iskola álláspontjának az egészét, ez csupán egy magánkezdeményezés, semmi több annál.

A reformátusok is elhatárolódnak a magánakciótól

Dr. Papp Kornél, a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinati Oktatási Irodájának a vezetője pedig ezt írta: „A tegnapi nap során minden egyházi iskola központi e-mail címére egy piarista tanár levelet küldött a Nemzeti Alaptantervvel és a kerettantervekkel kapcsolatban. A MRE Zsinati Oktatási Iroda e levél szándékától és tartalmától egyaránt elhatárolódik. Tisztelettel kérjük az intézményeket, hogy ne reagáljanak erre a megtévesztő levélre" – nyomatékosította a reformátusok nézőpontját Papp Kornél.

Az MRE oktatási irodavezetője a NAT-ellenes levelet kiküldő, fővárosi piarista tanároknak is válaszolt:

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Irodája és a református köznevelési intézményfenntartók és intézmények nevében határozottan visszautasítom azt a módszert, amellyel lejáratják az »egyházi iskola« fogalmát. Amennyiben sajtónyilvánosságot kívánnak teremteni önös céljaikhoz, akkor azt kizárólag a piaristák nevében tegyék meg. A református iskolák a továbbiakban is testvéri közösséget fognak ápolni azon katolikus és evangélikus iskolákkal, amelyek értékrendje nem tér el a közös keresztény/keresztyén értékektől. Önök most a politikai szerepvállalás útjára léptek, s ezen az úton mi nem tartunk Önökkel. Azt azonban elvárjuk, hogy az egyházi iskolákat ne járassák le, állásfoglalásukkal azt a látszatot keltve, mintha minden egyházi iskola felsorakozna Önök mellé" – fogalmazta meg elég egyértelműen a reformátusok álláspontját Papp Kornél.