Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Ki akarták rúgatni az oktatójukat a tanárukra támadó budapesti középiskolások – Az egyik diák azt is elmondta, miért

2019. okt 9. 3:55
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Őrizetbe vette a rendőrség azt a három diákot, akik egy tanárukat ellökték

Őrizetbe vette a rendőrség azt a három diákot, akik egy tanárukat ellökték

Budapest — Hírzárlatot rendeltek el abban az iskolában, ahol hétfőn megtámadtak egy oktatót. A Blikk megtudta: mindhárom diákot elbocsátották az intézményből.

A megtámadott pedagógus szeptemberben érkezett az iskolába, ahol hegesztéselméletet tanított. A diákok a múlt hét szerdáján, a negyedik óra előtt a folyosón körbevették egyik társukat, aki a telefonján egy videót mutatott a többieknek. Állítólag a tanáruk szerepelt rajta, amint egy régi munkahelyén éppen megpofoz egy diákot.

– Az osztálytársam ötlete volt, hogy rúgassuk ki az oktatónkat – mesélte a Blikknek az egyik fiú. – Nem foglalkoztunk ezzel, de óra közben valaki megdobta a tanárt egy papírgalacsinnal, erre tévedésből másnak adott intőt. Ezután ment oda a társunk hozzá, megmutatta a telefonján a filmet. A tanárunk mindent tagadott, aztán a másik osztálytársunk is számonkérte őt, amiért igazságtalanul intőt adott neki. Közülünk többen hergelték a fiúkat, végül már hárman szidalmazták, majd egyikük ellökte őt. Mi is meglepődtünk, hogy mennyire türelmes volt velük.

A rendőrség csoportos garázdaság gyanújával kihallgatta, majd őrizetbe vette a három kamaszt, az iskola pedig tegnap mindhármójukat kirúgta. A fiúk a Gyorskocsi utcai fogdában várják a bíróság döntését, hogy előzetes letartóztatásba kerülnek vagy szabadlábon védekezhetnek.

A Blikk megtalálta a felvételt készítő diákot. A fiú nem is sejtette, mekkora botrányt vált ki, ha felteszi a filmet a netre.

– Azért vettem fel videóra a balhét, hogy ha valaki megsérül vagy megüti a tanár, legyen bizonyíték. Amikor a rendőrségen kihallgattak, lefoglalták a telefonomat – mondta a fiú.

A lökdösődő kamasz elmesélte a történteket az édesanyjának.

– Hétfő este a rendőrök telefonon behívtak bennünket a kapitányságra. Ott szembesültem azzal, hogy csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítják a fiamat – mondta sírva az anya.

– A fiam a rendőröknek azzal védekezett, elegük lett abból, hogy Józsi bácsi fegyelmezés helyett erősen megszorította a csuklójukat vagy a válluknál meglökte őket. De amit tettek, akkor is elfogadhatatlan. A fiam bocsánatot szeretne kérni a tanárától, s amint lehetősége lesz, meg is teszi.

Tehetetlen a pedagógus

Nincs semmilyen ellenszerük a tanároknak a rosszul viselkedő diákokkal szemben. A tanulókat ugyanis fizikailag fegyelmezni tilos, az óráról kiküldeni sem lehet, ha csak nincs az iskolában olyan helyiség, ahol a renitens diákokra tanár felügyel az óraközi szünetig.

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

Blikk extra tanár diák Brutális Rendőrség őrizet Iskola Budapest tanárverés támadás középiskola