Az alkotmányos forradalom visszavág
További Vélemény cikkek
-
Matolcsy, a lottómilliárdos – a teljesítmény nélküli vagyon átka
- A gyülekezési szabadság talaján Woke Parádét és Békemenetet is lehet tartani
- Nyomjunk satuféket a cinizmus és a politikai pofátlanság lejtőjén
- A történelem vége utáni kezdet előtti vég
- Nincs békés elvonulás, ezért kapcsolt a miniszterelnök uszító pániküzemmódba
Semmiféle alkotmányozási kényszer nincs, egyáltalán nem biztos, hogy Magyarországnak valóban szüksége van új alkotmányra.
Két okból merülhet fel komolyan, hogy mégis. Az egyik az alaptörvény 1949-es dátuma. A másik, hogy amikor a rendszerváltók elfogadták a rendszerváltást lehetővé tevő módosításokat, megígérték, bele is írták a szöveg elejébe: amit összehoztak, az átmeneti, később csinálnak másikat, igazit, fontosat, okosat. Azóta szinte minden parlamenti ciklusban felhorgad a késztetés az alkotmányozásra, bizottságok alakulnak, előterjesztések készülnek, hegyek vajúdnak, egerek születnek. Egyetértés nem volt soha, az elképzelések mindig elég távol álltak egymástól ahhoz, hogy maradjanak a dolgok a régiben.
Most azonban olyan helyzet alakult ki, amikor az alkotmánnyal is bármit megtehet a többség. Nekiláttak, újfent létrejöttek a megfelelő testületek, ütemtervet dolgoztak ki, megkérdeztek boldogot, boldogtalant, olvasnak-fogalmaznak, azt mondják, tavaszra elkészül az új szöveg, a képviselőknek csak annyi dolguk lesz a parlamentben, hogy igen gombot nyomogassanak.
A javaslatok érkeznek, érkeztek számolatlanul, írtunk róluk többször, csodálkoztunk, hogy egyebek közt az Állami Számvevőszék is koronát szeretne a preambulumba, mások gyerekeknek adnának szavazati jogot, megint mások a vasárnap szentségét szentesítenék. Jól van, mondtuk a különös ötletek láttán, vizsga lesz ez a szerkesztők számára, meg kell mutatniuk, képesek-e kipiszkálni az ocsú közül a búzát.
Hogy a végén ne torkolljon valami összegányolt alkotmányparódiába az embert próbáló nekibuzdulás. Ebben a pillanatban kicsit sem tűnik hibátlannak a kép. Az, hogy az evangélikusok a monogám házasságra, a zsidók a tízparancsolatra esküsznek, egy-egy tipp a sok közül. Az viszont másként esik bele a latba, amikor bizottsági tagok nyilatkoznak a határon túli magyarok választójogáról. Nem elszólják magukat, nem gondolatkísérleteznek, hanem végigturnézzák a médiát szervezetten.
Amikor a 2004-es népszavazás előtt lezajlott az első, a későbbieknél is vehemensebb vita az úgynevezett kettős állampolgárságról, a baloldal nemcsak azzal érvelt, hogy jönnek majd azok, elveszik a munkát, a nyugdíjat, a kenyeret, és megbecstelenítik a szüzeket, hanem azt is fel-felvetették – ijedten –, hogy jobbra húzó meggyőződésükkel felboríthatják a politikai egyensúlyt. Ilyesmiről szó sincs, mondták erre jobbról, az állampolgársághoz nem jár szavazólap, ahhoz nem elég az útlevél, állandó lakcím kell, és még mennyi minden, ami az ilyesmivel jár. Ezt mondta még idén nyáron is a Fidesz, mielőtt csaknem teljes konszenzussal – mínusz Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor, Molnár Csaba, továbbá öt tartózkodó – elfogadta a parlament a törvényt. Egyszerű képlet: az szavazzon, aki szavazatának minden következményét viseli.
Világos, hogy az ötlet csak ötlet, tiszta, hogy ha belevennék az alkotmányba a passzust, az lehetőséget teremtene, nem kész helyzetet. De ha megvan az elv, nem bonyolult hozzáigazítani a gyakorlatot. Innen nézvést nem kell hisztérikusnak lenni annak a következtetésnek a levonásához, hogy a jobboldal pozícióinak bebetonozásával bajlódik alkotmánypiszkálás közben is. Pláne, hogy határon túlról is jönnek az olvasatot alátámasztó nyilatkozatok. „Igenis nagyon fontos, hogy Magyarországon olyan parlament és kormány legyen, amely a határon túli magyarok véleményét is kikérve áll fel, mert akkor egészen biztos, hogy mindig nemzetben gondolkodik a Budapesten fennálló kormány” – mondta a Duna tv-ben Szász Jenő erdélyi pártelnök.
A nemzetben gondolkodó kormány kivár, nemigen mond semmit. Nyilván csak tesztelik a közvéleményt – az első erősebbnek tűnő ötlettel. Később jöhet a többi. Koránt sem biztos, hogy megéri. Az alkotmány újraírásához fél év sem kell tényleg. Ám a felhajtással épp a kormányoldal emelheti annyira fontossá az ügyet, hogy a választók is sejtsék-értsék a súlyát. Ilyenkor a kis ostobaságok jóval nagyobbaknak látszanak, ha nem is kicsik, még nagyobbaknak. Az ostobaság támadási felületet ad.
Az 1989-es, lényegét tekintve mégiscsak új alkotmány rendszerváltó időkben született. A kerekasztal körül mindenki ott volt, akinek ott kellett lennie. Most másmilyen idők vannak. Orbán V. azt mondja, forradalom volt a szavazófülkékben. Dehogy volt. Az emberek elküldték a sokszorosan alkalmatlan kormányt, kétharmados többségbe szavazták az újat, négyötödösbe a jobboldalt. Hogy ilyen körülmények között konszenzusra lehet-e vergődni, az az eddigi részletek alapján kétséges.
„Egyszeri, bármilyen valóságos, de mégis rendkívüli politikai helyzetet alkotmányba foglalni azonban hosszabb távon akadálya lehet a normális kormányzásnak, és nehezen egyeztethető össze alkotmányos hagyományunkkal” – írja az e heti HVG-ben Sólyom László exállamfő, az Alkotmánybíróság első elnöke. A kétharmados alkotmány is alkotmány – de kicsi, sárga, savanyú. Ha komolyan gondolják Magyarországot, teljes egyetértés kell. Ha nem születik meg tavaszra, dolgozzanak tovább. Ha nem születik meg soha, ott egye meg a fene.
Hiszen egyáltalán nem biztos, hogy Magyarországnak valóban szüksége van új alkotmányra.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Vélemény
A doppingellenes küzdelem ma már a bohócok sportja
A súlyos elvi kifogások mellett a doppingüldözés gyakorlata is több mint visszatetsző.
március 14., 08:02
- Vélemény
Mire készül az Orbán-kormány? Miben sántikál a Fidesz?
A törvénymódosítási csomag tanulmányozására már nem jutott idő.
március 15., 18:08
- Vélemény
Mintapolgár nem kábítózik
Mostantól a rendet a törvényi elrettentés és a bulvárba csomagolt szadizmus garantálja.
március 17., 07:00
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
50 perce
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
2 órája
- Vélemény
Mráz Ágoston Sámuel: Jogállam-e még Németország?
Ha mindez nálunk történne, hogyan vélekednének a magyar jogállamiságról?
március 18., 05:58
- Vélemény
Az irányt vesztett óriás: merre tart Amerika Donald Trump irányításával?
A Trump-féle külpolitikai felfogásban, úgy tűnik, Amerika saját, külön autósztrádáján halad egy meg nem nevezett irányba.
március 13., 07:59
- Vélemény
A Trump–Putyin-szövetségnek a „gyenge Európa” terv is része
A Baltikum és Lengyelország fenyegetése orosz „történelmi misszió”.
március 13., 14:57
- Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, áll a bál az MTVA székházánál
A rendőrség folyamatosan emeli ki a tüntetőket.
1 órája
- Címlapon
Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között
A kormányfő ismét a Kossuth rádió vendége volt.
1 órája
- Vélemény
Konok Péter: Trump úr klímapolitikájának margójára
A világvége kiváló árucikk, eladható, és saját keresletét is gerjeszteni tudja, így minél több világvégét adunk el, annál nagyobb lesz rá a kereslet.
március 19., 12:00
- Vélemény
Szónokok, poloskák, ígéretek
Téves irány a szabadság- és alkotmányos jogaink szűkítése. Fodor Gábor írása.
március 17., 11:01
- Vélemény
Latorcai Csaba: Ki és mi lesz a következő a füstgyertya után?
Gondolatok a véleménynyilvánításról és az erőszakról.
március 20., 05:39
- Vélemény
„Ki vigyáz a gyerekre, ha lebetegszik?” – Az anyák rejtett hátrányai a munkaerőpiacon
Hogyan írjak olyan önéletrajzot, hogy ne látsszon, mennyit voltam gyesen? Dióssi Eszter írása.
február 27., 05:54
- Vélemény
Ukrajna ma néma csend, szenvedés és félelem
Mindenki tudja, hogy az európai csatlakozás csak mese habbal – Kiss Noémi írása.
március 11., 07:00
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”
Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.
3 órája
- Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban
Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.
2 órája
- Vélemény
Nagy Attila Tibor: Repedés keletkezett Magyar Péter és a fiatalok kapcsolatán
Óvatoskodásával próbára teszi szavazói lojalitását.
március 20., 14:29
- Vélemény
Képes-e közös ejtőernyős ugrásra Macron, Merz és Starmer?
Utoljára a Szovjetunió európai visszavonulása idézett elő olyan változást az európai térségben, mint a mostani.
március 10., 13:34
- Vélemény
Nincs békés elvonulás, ezért kapcsolt a miniszterelnök uszító pániküzemmódba
Most még távoltartható a külvilág, a magyar valóság, de ez nagyon gyorsan megszűnik majd.
március 21., 15:11
- Vélemény
A szégyen és a háború közül csak a szégyent választhatjuk
A megoldáshoz sem az ukránokat hibáztató cinikus demagógia, sem a végső győzelmüket haluzó morális korbácscsattogtatás nem visz közelebb.
február 28., 07:51
- Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28
- Vélemény
Pax Americana II. – Európa ki, Oroszország be
Az új tengely könnyen jelentheti Európa vesztét és akár a NATO szétesését is.
március 5., 13:22
- Vélemény
Tévedések végjátéka – a Pride jóemberkedés, vagy a jogegyenlőség kiterjesztése?
Barkóczi Balázs válasza Schiffer Andrásnak.
március 6., 09:27
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
tegnap, 14:34
- Vélemény
Hogyan állhat fel a Trump–Putyin-alkuval földre vitt Európa?
Ha a globalizációként promózott amerikanizáció alternatívája a kicsinyes nacionalizmus lesz, újraélhetjük a második világháború borzalmait.
március 1., 14:12
- Vélemény
Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!
A Fidesz 2009-es EP választási programjában olvasható téziseit ma már hazaárulásnak és háborúpártiságnak nevezik.
március 7., 06:14
- Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
- Vélemény
Macron és a francia stratégiai vízió
De Gaulle: Franciaországnak nincsenek barátai, csak érdekei vannak. Macron éppen ezt az örökséget látszik tovább vinni.
március 8., 11:49
- Vélemény
Nem most van itt az ideje, hogy kérdezzünk Magyar Pétertől
Megint fölmerül a kérdés, mi is pontosan az ellenzéki sajtó és Magyar Péter viszonya.
március 1., 09:10