Miért áll ilyen jól a Fidesz? Négy év közéleti tematizálása egyetlen képen

Megjelent kedden egy egyszerű és nagyszerű, de legalábbis nagyon informatív diagram az elmúlt négy év történéseiről, és arról, hogy hogyan reagál a magyar közvélemény a nagy politikai témákra. A diagram a 2014-es parlamenti választásoktól mutatja a nagy közvélemény-kutató cégek méréseit, azt, ahogy a Fidesz, az ellenzék és a bizonytalan szavazócsoportok arányai változnak. Íme, a pártszimpátiák alakulása, ha ennyire leegyszerűsítve, az ellenzéki szavazókat összevonva nézzük:

Ez itt az összes olyan cég mérésének az átlaga, amelyeknek az adatai fent vannak a Közvéleménykutatók.hu szakmai oldalán, a Mediántól a Tárkin és a Záveczen, illetve a kormányközeli Nézőponton át a Jobbik-közeli Iránytűig, és mint láthatjuk, a ciklus nagy részében az ellenzéki pártokra együttesen többen szavaznának, mint a Fideszre; most, 2017 őszén például körülbelül hat százaléknyival többen, miközben van közel 40 százalék bizonytalan is.

Ettől még persze gond nélkül lehet kétharmaduk a kormánypártoknak, hiszen a győzelem kulcsa, hogy az ellenzék megosztott legyen, a centrális erőtér pedig ebből a szempontból kiválóan működik. Hiszen mennyivel máshogy fest a kép, ha a sok ellenzéki pártot külön nézzük:

A dolog viszont igazán érdekes akkor lesz, ha a pártszimpátiák hullámzásával párhuzamosan azt is látjuk, hogy mikor milyen nagy politikai témák pörögtek a neten. Ezt vizsgálja egy innovatív módszerrel Kovács Lőrinc digitális médiakutató, annak a lyzR-nek az ötletgazdája, amelynek a kutatásaival az Indexen is találkozhattak már párszor: amikor számokkal tudták alátámasztani, hogy a magyar virtuális valóságban a Kádár-rendszer iránti nosztalgia lépett frigyre az émelyítő giccsel, vagy amikor azt mutatták meg, hogy a menekültválság idején Orbán még Merkelt is le tudta egy időre nyomni a világban, már ha az ilyesmit a Facebook-megosztások számával szeretnénk mérni.

Ebben a fajta médiakutatásban a lényeg, hogy a hagyományosabb módszerekkel ellentétben nem azt nézik, hogy kiről mennyit ír a sajtó, hanem azt, hogy ki az, mi az, ami tényleg érdekli is az embereket. A gyakorlatban ezt a közösségimédia-interakciókkal mérik: itt az a nyerő, ha valakit vagy valakinek a témáját osztja, lájkolja, kommenteli a Facebook népe.

Ezt nézte most meg Kovács Lőrinc 2014-től mostanáig; azt, hogy mennyire pörgött a kormány és az ellenzék tematikája a Facebookon ebben a ciklusban. Hogy képben legyünk, mik is számítottak éppen nagy történésnek a magyar politikában, pár igazán nagyot robbanó ügy kékkel is jelezve van a kitiltási botránytól a migrációs válságon át a CEU-ügyig, de ami igazán érdekes, azt lent érdemes nézni. Íme:

Pirossal a „tüntetés” és néhány szinonima gyakorisági trendjét láthatjuk, például azt, hogy a demonstrációknak három nagy virtuális boomjuk volt az elmúlt években: a netadó, a tanártüntetések, majd legutóbb a CEU-ügy. Az az elgondolás, hogy ezek voltak azok a hetek, pillanatok, amikor az ellenzék igazán tematizálni tudta a hazai közvéleményt – attól függetlenül, hogy aztán végül hányan vettek részt az utcai megmozdulásokon, a Facebookon akkor nagyon mentek ezek a témák.

Ehhez képest a kormánypárt akkor volt a hipotézis szerint kommunikációsan igazán sikeres, amikor a migrációs téma pörgött nagyon. Ezt, a migrációs téma közösségi népszerűségét, Facebook-vitalitását mutatja a fekete vonal. Mint látjuk, nem csak a kormánymédiában tolták ezerrel a migrációs témát, arra volt/lett lakossági kereslet is, ami ebben az esetben Facebook-megosztásokban manifesztálódik.

Tanulságos összeolvasni a pártok népszerűségének alakulását a facebookos trendekkel. Mint láthatjuk, a Fidesz akkor gyengült meg jobban, amikor a saját főtémája nem annyira volt átütő, illetve amikor az ellenzék időlegesen képes volt a saját tiltakozásaival tematizálni a magyar nyelvű közösségi médiát. A másik oldalról, a Fidesz visszaerősödései (és ne felejtsük, hogy mindvégig relatív mozgásokról beszélünk, sokatmondó például, hogy a Fidesz képes volt viszonylag stabil maradni és még a leggyengébb pillanatában is a teljes népesség negyedét megőrizte) mindig konkrét kommunikációs sikerekhez, tematizációs győzelmekhez kapcsolódik: így volt ez a 2015-ös első plakátkampánynál, a tömeges migrációs válsághelyzetben, és még a 2016 őszi népszavazásnál is.

Miközben a hagyományos közvélemény-kutatásokkal szemben az elmúlt időszakban, például a brexit után és Trump megválasztását követően több helyen megingott a bizalom, többen keresik az új módszereket használó vagy azokat a régiekkel kombináló előrejelzéseket. Ezeknek az egyik fő iránya a közösségi média interakcióinak a szisztematikus vizsgálata, amit a lyzR csinál.

Az persze régi fotelpolitológusi közhely, hogy a politikában az a nyerő, aki képes tematizálni a közéletet, aki meghatározza, hogy milyen témák pörögjenek a híradóban vagy a portálokon. Ezt az evidens belátást manapság senki nem kezeli tudatosabban, mint a Fidesz; elég a médiapiac minél teljesebb megszerzésére, valamint a kommunikációs panelek szándékos agyonhasználatára, az újpolitikai túlbeszélre gondolni – ha egy bármilyen egyszerű mondatot (Gyurcsány a hibás; Brüsszel az új Moszkva; a migránsok Magyarország megmaradását fenyegetik; Soros)  lépten-nyomon hallok, az akkor is belém ég, természetessé lesz, ha egyébként tudatos fejjel nem azonosulok vele.

(Borítókép: Czeglédi Zsolt / MTI)