
Neonáciké lehet a fegyverbotrányt borító hírportál
Az orosz külügyminisztérium azzal vádolja Magyarországot, hogy fegyvereket, köztük T-72-es tankokat szállít Ukrajnának. A magyar külügy ezt tagadja. A diplomáciai botrány egyik érdekes momentuma, hogy az oroszok egy aránylag ismeretlen hírportál, a Hídfő.net egy posztjára hivatkoznak.
Az oldal megbízhatósága kétséges, mert Ukrajnát érintő hírei feltűnően oroszbarátok, és mint írtuk, a Facebookon cirill betűs beköszöntővel jelentek meg, ugyanakkor az ominózus poszt a Honvédelmi Minisztérium létező pályázataira hivatkozik. Az oldal oroszbarátságának jele az is, hogy minden posztnál van Vkontakte-megosztási lehetőség. A Vkontakte egy Oroszországban igen népszerű közösségi oldal, de Magyarországon szinte senki nem használja.
A botránynak bizonyára lesznek még fejleményei a következő napokban, de az már most biztosnak látszik, hogy a portál mögött egy régóta létező magyar neonáci csoport áll.
A publikus doméninfókból az derül ki, hogy az oldalt az amerikai Go Daddy szolgáltatja, de ez igazából mellékes. A tartalom előállítója nagy valószínűséggel a Magyar Nemzeti Arcvonal, ami nem is csinált nagy titkot ebből. Az MNA vezetője Győrkös István, aki a rendszerváltás után tért haza Magyarországra, állítólag hungarista vezetők felkérésére, és 1989-ben Magyar Nemzetiszocialista Akciócsoport néven alakította meg a mozgalmat. 1992-ben a csoport több tagját őrizetbe vették, Győrköst pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a magyar bíróság. A csoport a fegyveres harcra is felkészíti tagjait, a Győr melletti Bőny közelében minden évben táborokat szerveznek, aminek híre külföldre is elért – ennek egyik résztvevőjével a hvg.hu interjút is készített pár éve. Az MNA legutóbb tavaly ősszel hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy könyveket, köztük Radnóti-köteteket égettek.
A szervezet 2012 novemberéig működő blogjának utolsó posztja a Hídfő.net elindulásának bejelentése. A portál jelenlegi logója is látható a posztban, a szöveg mellette: "A Magyar Nemzeti Arcvonal hivatalos oldala". Az MNA-kötődésnek viszont a portálon már nincs nyoma a logóban, a szöveg ott: "Az igazság hangja Magyarországon."

A blog 2012 szeptemberében be is jelentette, hogy új portált indít, Győrkös István a bizonyára nem névrokon ifj. Győrkös Istvánt bízta meg a feladattal:
Az 1848-as szabadságharc kezdetének évfordulóján, 2012. szeptember 29-én ifj. Győrkös Istvánt kinevezem teljes jogú helyettesemnek. Elsődleges feladatául nevezem meg a szemléletváltás szellemében létrehozandó új honlapunk munkálatainak az irányítását, az új szerkesztő-csoport megszervezését, és az egész MNA tagságra kiterjedő tagrevízió végrehajtását. (...)
Győrkös István MNA vezető
AZ MNA-kapcsolatnak jelenleg nincs nyoma az oldalon, elképzelhető, hogy indulása óta már mások üzemeltetik – ha így is van, nagyon az MNA szellemiségét képviselik.
Az oldalnak napi egy-két ezer látogatója lehet (bár a napokban nyilván jelentősen több).

Az oldalról ajánljuk
- Futball
Szoboszlai Dominik a közösségi médiában szúrt oda az őt csendre intő Arda Gülernek
A Real Madrid játékosa is nyilatkozott a magyarokról a vasárnapi meccs után.
március 24., 08:33
- Külföld
A gázai tűzszünetről és békéről tárgyaltak, de kevés előrehaladás történt
Izrael ismét szárazföldi hadműveletekbe kezdett a palesztin enklávéban.
március 24., 08:40
- Kosárlabda
A zombori lótenyésztőhöz képest a fasorban sincs az elmúlt húsz év legnagyobb világsztárja
Hát hogyha még a sajtója is egy kicsit jobb lenne...
március 24., 07:49
- Külföld
Megúszta a felelősségre vonást a megbízott dél-koreai elnök, visszakapta korábbi hivatalát
Ismét Han Dokszu Dél-Korea miniszterelnöke.
március 24., 08:27
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak
Márkó és Barna szerint rengeteg „jó hír” érkezett az ország állapotáról, és az is jó, hogy ezekről mind elvonja a figyelmünket a gyűlöletkeltés.
március 24., 08:09
- Külföld
Letartóztatták a diszkótűzben érintett északmacedón település korábbi vezetőit
Három volt polgármester kerülhet a vádlottak padjára.
március 24., 07:32
- Belföld
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
március 24., 08:33
- Belföld
A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak
Az ellenzéki párt szerint ha nincs DK, akkor Angyalföld és Újpest már fideszes lenne.
március 24., 08:58
- Vélemény
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
március 24., 07:02
- Külföld
Donald Trump megint a grönlandiak bajszát húzogatja, ami nem tetszik a szigetországiaknak
A leköszönő grönlandi kormányfő szerint az amerikaiak növelni fogják a nyomást.
március 24., 09:40
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Külföld
Folytatódtak a zavargások Törökországban az isztambuli polgármester letartóztatása miatt
Diplomája visszavonásával is próbálják ellehetetleníteni Ekrem Imamoglut.
március 24., 07:04
- Külföld
26 éve támadta meg a NATO a korábbi Jugoszláviát
Az áldozatok száma 1200 és 1500 fő közé tehető.
március 24., 09:17
- Cinematrix
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.
március 24., 05:49
- Külföld
Előrehozott választásokat jelentett be a kanadai miniszterelnök
Mark Carney erősebb mandátumot akar az amerikai vámintézkedések miatt.
március 24., 05:50
- Belföld
Megszólalt a fonói gyillkossággal vádolt férfi barátja: mindenki tudta, hogy „fóliázik”
Egy bolti eladót és két idős embert bántalmazott a nyílt utcán mindenféle előzmény nélkül.
március 24., 05:51
- Tenisz
Novak Djokovics megdöntötte Rafael Nadal egyik elképesztő rekordját
Újabb mérföldkőhöz ért a 24-szeres GS-győztes teniszező pályafutása.
március 24., 09:39
- Belföld
Bolla Tibor: Pereljük az oroszokat, a végén még az is kiderülhet, hogy szenzációs üzletet kötöttünk velük
Exkluzív interjú a BKV vezérigazgatójával.
március 24., 09:38
- Reklám
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete
A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.
március 24., 06:00
- Belföld
Változékony időjárással indul a hét, esőben és napsütésben is lesz részünk
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 21 fok között várható.
március 24., 06:16
- Futball
A világ egyik legjobb kapusa az évtized bakijával ejtette ki válogatottját
Nincs új a nap alatt: hat éve a Liverpool is megcsinálta ugyanezt.
március 24., 06:18
- Futball
Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után
A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...
március 24., 06:56
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Degusztátor
Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e
Rendhagyó beszámoló, név nélkül...
március 24., 06:22
- Külföld
Izrael megtámadott egy gázai kórházat, a Hamász egyik tisztviselője is meghalt
A védelmi miniszter szerint a terrorszervezet tagja volt a célpont.
március 24., 06:56
- Belföld
Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről
Szomszédai már egy nappal korábban is összevert arccal látták az áldozatot.
március 24., 05:59
- Belföld
Kamasz gyerekeknek árultak kokaint és marihuánát
Kereskedőkre csapott le a rendőrség.
március 24., 08:58
- Külföld
Tovább forrong Isztambul, ezrek vonultak utcára a letartóztatott polgármester miatt
március 24., 06:34