Gundel Takács Gábor: A budapesti olimpia híve vagyok

Június eleje óta Gundel Takács Gábor látja el a Magyar Olimpiai Bizottság kommunikációs igazgatói feladatait, ő lesz a tokiói ötkarikás játékokon a magyar csapat sajtóattaséja is. A sportriporter számára nem lesz újdonság az olimpia, hiszen közvetített többek között 1992-ben Barcelonából, valamint a londoni, a riói és a pekingi olimpián is dolgozott.
Tokióban minden eddiginél nagyobb olimpiát rendeznek, 5 új sportág is debütál a programban. Gundel Takács Gábor elmondta: Japánban alacsony az oltottság, ugyanakkor a fertőzöttség is. Az olimpia házigazdája saját oltóanyagot szeretett volna kifejleszteni, ám a projekt csődöt mondott.
- a legunalmasabb mérkőzésről, amit valaha közvetített,
- a legnagyobb drámáról, amit közvetített,
- a jelenleg is zajló labdarúgó-Európa-bajnokságról,
- valamint fiáról, Bencéről, aki a Mol Fehérvár igazolt futballistája.
Az Index Sportcast elérhető az iTuneson és a Spotifyon is, a korábbi adásokat ide kattintva hallgathatják vissza.
(Borítókép: Gundel Takács Gábor az Index szerkesztőségében. Fotó: Gombkötő Emma / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Újabb őrületes produkció a brazil tehetségtől, játszi könnyedséggel jutott tovább Miamiban
Eközben tovább folytatódott a csillaghullás a szupertornán.
március 23., 12:56
- Sport
Magyar éremeső jöhet Eperjesen
Az Indaplay élőben közvetíti a Challenger Teqball League vasárnapi döntőit.
március 23., 10:55
- Sport
Így működik a NOB boszorkánykonyhája: Kirsty Coventry váratlan győzelmének háttere
Thomas Bach, a leköszönő elnök addig keverte a kártyákat, amíg védence célba ért.
március 23., 11:09
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
tegnap, 20:58
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Sport
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Sport
Szezon közben hívta vissza a magyar válogatott kapusát a Veszprém kézicsapata, áll a báll
A Benfica megtámadja az átigazolást.
március 23., 12:47
- Sport
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
tegnap, 19:39
- Sport
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Sport
A török kapitány elárulta, mi kell nekik ahhoz, hogy Budapesten is nyerjenek
A magyar válogatott kétgólos hátrányból kezdi a Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágóját a Puskás Arénában.
március 22., 20:26
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Sport
Hatalmas siker, a magyar férfi 4×400 méteres váltó bronzérmet szerzett a vb-n
Molnárék a magyar atlétika történetének hatodik érmét szerezték meg fedettpályás vb-n.
március 23., 14:33
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Sport
Keszthelyi Rita nem tagja a női pólóválogatott vk-keretének
Cseh Sándor tizennyolc játékost hívott meg a felkészülésre.
március 23., 13:51
- Sport
Hiába a Barcelona magyar kapusának bravúrjai, nem sikerült megtréfálni a favoritot
A mieink már biztosan nem juthatnak ki a romániai Európa-bajnokságra.
március 22., 21:49
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
tegnap, 06:00
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
tegnap, 20:26
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
tegnap, 20:59
- Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat
A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell a pedofíliát.
tegnap, 20:52
- Sport
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Sport
Ne ölj! A kétnapos őrület legfőbb szabálya több száz éve változatlan, színtere pedig egy egész város
Még a királyi család szentesítését is megkapta az esemény.
március 22., 14:17
- Sport
Kylian Mbappé boldog lenne, ha Zinedine Zidane venné át a francia válogatott irányítását
Nagy kiváltság lenne a támadó számára, ha Zidane kezei alatt játszhatna.
március 22., 11:40
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
tegnap, 17:50
- Sport
Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában
Ábrahám Minna mindössze hat századmásodperccel maradt el a győztes mögött.
március 22., 10:43
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Sport
Élete teniszét nyújtotta a veterán, ezt Carlos Alcaraz bánta a miami tenisztornán
Novak Djokovics viszont sikerrel vette az első akadályt.
március 22., 10:17
- Sport
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Sport
Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon
Takács Boglárka viszont nem jutott döntőbe 60 méteren.
március 22., 14:35
- Sport
Magyar aranyéremnek is örülhettünk Eperjesen
Györgydeák Aporék nem találtak legyőzőre.
március 23., 12:35