Csata a Szabadság téren - ostrommal foglalták el az MTV-t
További Belföld cikkek
-
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
- Egyetemi tanszéket alapít egy magyar gyógyszergyár
- Erdő Péter: A böjt nem mutatvány, hanem diszkrét önfegyelem
- Rendőrök vonultak ki egy budapesti gimnáziumba egy Elf Bar miatt
- Tuzson Bence találkozóra hívta a lúgos orvos áldozatát, Renner Erikát
Több mint 125-en - köztük 113 rendőr - sérültek meg, legalább nyolc autó kiégett, több megrongálódott - ez a kedd hajnali Szabadság téri csata gyorsmérlege számokban. A tömeg elfoglalta az MTV székházát és megtépázta a szovjet hősi emlékművet. A tüntetők fél három körül átadhatták politikai követeléseiket tartalmazó petíciójukat Kert Attilának, az MTV hírigazgatójának, aki ezután békés távozásra szólított fel. A hajnali négy óra magasságában már - a korábbiakhoz mérten - békésebb, és alig néhány száz főre olvadt tömeget előbb a székházból, majd Szabadság térről is kiszorították a rendőrök.
Összeül a nemzetbiztonsági kabinet
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormány nevében azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy kedden a kialakult helyzet politikai elemzéséről tartson vitanapot. Reggel ülésezik a nemzetbiztonsági kabinet, Demszky Gábor főpolgármester a fővárosi védelmi bizottságot hívta össze. A Fidesz már koraeste jelezte: a keddre tervezett, a Nemzeti Fejlesztési tervről szóló parlamenti vitanapon nem vesz részt, saját, a kormány száz napjának értékeléséről szóló vitanap-kezdeményezésüket visszavonják.
Percről-percre
A vasárnap este az MSZP május 26-i frakcióülésén készült, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az elmúlt másfél év hazugságait elismerő elkúrtuk-beszédének nyilvánosságra kerülése után induló spontán tömegmegmozdulás vasárnap még csak körübelül háromezer főt vonzott a Kossuth térre. A tömeg hétfőn napközben alig kétszázas nagyságúra apadt, estére viszont újra ezrek érkeztek.
Ezalatt az MSZP-frakció ülést tartott a Fehér Házban, ahova egynapos oroszországi látogatásáról megérkezett Gyurcsány Ferenc is: a képviselőcsoport kiállt a miniszterelnök és a kormány politikája mellett. A Fidesz Gyurcsány távozását követelte, a kialakult helyzet súlyossága miatt pedig Orbán Viktor egy nappal előbb hazaindult Brüsszelből.
Noha a Fidesz Sólyom László közbenjárását kérte a miniszterelnök vasárnap kiszivárgott, május végi beszéde miatti alkotmányos válság kezelésére, az államfő nem szólította fel lemondásra a miniszterelnököt. Mint mondta, nincs alkotmányos lehetősége beavatkozni, és tényleg nincs.
A kormányfő az ominózus balatonőszödi frakcióülésen egyebek közt azt mondta, végighazudtuk az elmúlt másfél-két évet, az elmúlt négy évben semmit sem tettünk, elkúrtuk de nagyon. A miniszterelnök vasárnap este minden fórumon azt hangoztatta, hogy nem bánja, hogy nyilvánosságra került a felvétel, mert ma sem gondolja másképp.
Élő adást követeltek
Nyolc óra körül mintegy hat-hét ezren, este fél tíz-tízre becslések szerint már mintegy tízezren gyűltek össze a Kossuth térnél. A tömeg ekkor több részre szakadt: egy kisebb, mintegy ötszáz fős csoport Witner Mária, '56-os halálraítélt, jelenleg fideszes képviselő vezetésével a Köztársaság térre, a szocialisták pártszékházához indult, de végül már Nyugati Pályaudvarnál visszafordultak. Ezalatt egy még kisebb csoport élén Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője az MTV Szabadság téri székházához ment. Azt követelték, hogy élő adásban olvashassák be követeléseiket, egyben kifogásolta, hogy a híradások szerinte alulbecsülték a tüntetők létszámát.
Ostromra hívtak
Az MTV nem tett eleget a kérésnek, ezt Toroczkai László a Kossuth téren mondta el a tömegnek, amely hangos fújolással fejezte ki véleményét. Toroczkai ezek után felszólította az embereket arra, hogy vonuljanak a televízióhoz, s a tömeg egy része elindult. A Magyar Televízió székháza elé vonult tömegből többen be akarták törni az intézmény ajtaját. Az ott posztoló rendőrök az épületbe menekültek és könnygázt fújtak a tüntetők közé.
A tüntetők ezután a térről felszedett utcakövekkel kezdték dobálni a székházat és rendőröket, majd hamarosan autókat gyújtottak fel. Miközben a bejáratot elérőket többször is könnygázzal illetve tűzoltóslaggal verték vissza a székházba vezényelt rendőrök, újabb és újabb rohamok indultak a kapuk ellen. A tömeg jól láthatóan két részre oszlott: a székház közvetlen ostromában csak néhány száz, részben futballhuligánként ismert fiatal vett részt, a téren azonban mögöttük ezrek biztatták őket. Egy csoport a szovjet emlékművet vette célba: lefeszítették a táblákat és szovjet címert, helyükre a magyar és az árpádsávos zászlót rögzítették.
A rendőrség első oszlatási kísérletére fél tizenkettő magasságában került sor, ekkor egy vízágyús kocsi a déli oldalról a főbejárat mellé hajtott, mintegy 25-35 méteres körzetben átmenetileg kiszorította a randalírozókat. A víz elfogytával azonban a kocsi néhány perc után visszavonult: az első autót ezután gyújtották fel. Egy óra alatt még több kocsi lángba borult, melyekről később a székház egyik kisebb ajtaja is lángra kapott.
A második rendőrattackra fél egy körül került sor: a déli oldalról egy vízágyús oszlatójármű mögött mintegy nyolcvan rendőr próbálta meg a lépcsőről és illetve a tér középső területéről kisöpörni a tüntetőket, de a kísérlet percek alatt kudarcba fulladt. A középre tartó rendőrök elől először megfutamodó fiatalok pillanatokkal később visszafordultak, és dobálni kezdték a rendőröket, akik így két tűz közé kerültek. Az egyenruhások visszavonultak, ám a vízágyús kocsi már a tömeg közepén ragadt, ezt a tüntetők darabokra szedték.
Nem tudták tartani a rendet
Bár Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter szerint a rendőrség a Szabadság térre koncentrált, és vidékről több ezer rendőrt vezényeltek a fővárosba, Gyurcsány Ferenc éjjel kénytelen volt elismerni: nem tudják fenntartani a rendet .
Követelések
- - állítsanak fel független vizsgálóbizottságot a kormány tevékenységének kivizsgálására, a vizsgálat idejére zárolják az ország vezetőinek vagyonát;
- - hívják vissza Magyarország európai parlamenti képviselőit, s válasszanak helyettük igazi képviselőket;
- - Magyarország a magyaroké legyen, ne tőkeerős érdekcsoportoké
A tüntetők fél kettőkor feltépték az addig kitartó vasrácsokat a főbejáratnál, és bementek a székházba. Miután hamar kiderült, hogy a még ott talált dolgozók nem tudják újraindítani az ostrom miatt negyed kettőkor beszüntetett adást, a székház egyfajta látványossággá változott: az ostrom nyomait viselő bejáraton át a tüntetők csoportosan vonultak be, a többség egyszerűen csak körülnézett, illetve az aulában kezdett pihenni, de többen kifosztották a büfét és 'szuvenireket' vettek magukhoz. Fél háromkor Kert Attila hírigazgató - hangsúlyozva hogy az MTV nem célzottja a politikai követeléseknek - átvette az ostromlók petícióját, majd békés távozásra szólított fel.
Az utolsó csatát a rendőrök nyerték
Az ekkora már környéken is párszáz főre fogyatkozó tömeg benti része azonban nem mozdult, így a hátsó bejáraton át érkező rendőrök előbb békésen távozásra kérték, majd kiszorították őket. Ugyanez történt a Szabadság téren is, amelyet végül hajnali négy utánra sikerült teljesen kiüríteni majd lezárni.
Külföldön is nézték
A Hír Tv helyszíni élőadását átvéve több nemzetközi csatorna is élőben átvette, a CNN többször is beszámolt a történtekről, a Reuters-en keresztül pedig a Hír Tv közlése szerint 180 nemzetközi csatornához jutottak el a képek. Élő tudósítást közölt az MTV ostromáról a BBC és a Sky News hírtelevízió is. Az ostrom a hírügynökségek beszámolói között is vezető helyen szerepel.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!
Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.
február 26., 13:14
- Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
- Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll
A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.
február 26., 15:27
- Belföld
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.
3 perce
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban
A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.
február 26., 15:06
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány
A rapper a határon túlra is ellátogat majd.
február 26., 16:57
- Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa
Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.
február 26., 12:59
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
2 órája
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
2 órája
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
6 órája
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti
A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.
5 órája
- Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök
Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.
február 26., 12:08
- Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”
Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.
február 26., 17:46
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott
A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.
február 26., 10:20
- Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben
Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.
február 26., 08:35
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 órája
- Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
- Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen
A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.
február 26., 12:02
- Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében
A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.
február 26., 11:32
- Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért
Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.
február 26., 10:04
- Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak
A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.
február 26., 10:12
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
8 órája
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten
Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.
február 26., 11:20
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Belföld
Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát
Csaknem 30 métert repült a baleset helyszínétől.
február 26., 13:23