Egy milliárdos kapcsolatai után nyomoznak a szocialisták
További Belföld cikkek
-
Karácsony Gergely Ukrajna budapesti nagykövetével találkozott
- Benyújtották a 30 év alatti anyák személyijövedelemadó-mentességéről szóló törvényjavaslatot
- A márciusi átlagnál nagyobb mennyiségű csapadék hullott le két nap alatt Hajdúnánásra
- Kisbéren és Vácott is fennakadások vannak az egészségügyben, több vizsgálatot is lemondtak
- Gáspár Győző után „Győzike” lesz Orbán Viktor zebrájának a neve
Harmincötmilliárdos erő
![]() |
|
Az MSZP-foglalási teóriáról eddig hivatalosan senki sem nyilatkozott, névtelen informátorokra hivatkozva azonban már több sajtóorgánum megszellőztette a pártban elterjedt véleményt. Elsőként a szombathelyi internetes lap, a nyugat.hu, majd nyomában a Heti Válasz írt arról, hogy a vállalkozó a választások előtt adott párttámogatások elmaradt kompenzációja miatt próbálja saját embereivel "elfoglalni az MSZP-t". Az Index megkeresésre Leisztinger Tamás titkárságán azt a választ kaptunk, hogy a vállalkozó nem kívánja kommentálni az ügyet.
Vidéki kötődés
Névtelenséget kérő informátoraink és a két említett lap egybehangzóan állítják, hogy van kapcsolat az új Vas megyei alelnök és a milliárdos között. A Tóth Csaba résztulajdonában álló SIL cégek ugyanis jelentős megrendeléseket kaptak a Leisztinger-tulajdonban lévő szállodalánctól.
Hasonló a helyzet Hajdú-Biharban is. A gyors előmenetellel megyei elnökké emelkedő Oláh Lajos az Arago Holding részeként működő Pick Szeged Rt. igazgatósági tagja volt. A gyanút erősíti az is, hogy Leisztinger élettársa, Tüttő Kata a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták, a Fibisz alelnöke és a budapesti MSZP-elnökség tagja.
Kezükben az alapszerv
![]() |
|
Szombathelyen az eddig példátlan pártfoglalási akció bizonyítékának tartják, hogy a korábban nyolcszáz tagú megyei szervezet néhány hónap alatt ezerötszáz-kétezer fősre duzzadt - papíron. A megyeszékhelyen ugyanis kételkednek benne, hogy Tóth Csabát és csapatát a csúcsra repítő kőszegi szervezet hirtelen több száz fősre növekedhetett. Köszegen a taglétszám tíz éven át negyven fő körül stagnált, most pedig két új alapszervezet is kiburjánzott belőle.
A botrány nem csillapodik a megyében, romák tömeges beléptetéséről beszélnek, és a vasi Fibiszben is dúl a konkurens csoportok közötti harc. Az ifjúsági szervezet jelölési kvótával rendelkezik az MSZP választási listáin. A megyei Fibisz több kiegyezés után december közepén negyedszer is megalakult, az országos vezetés azonban a Tóth Csabáék körébe számító csoportot ismerte el hivatalosan.
Úgy baromság, ahogy van
Tóth Csaba alelnök szerint viszont bizonyítékok nélküli névtelen állításokkal nem kellene foglalkozni. A vasi pártvezető hozzáfűzte azért, hogy a Leisztinger Tamáshoz fűződő kapcsolatról szóló híresztelés "úgy baromság, ahogy van". Tóth szerint minden szervezet életében bekövetkező változás, növekedés feszültségekkel jár, amit nem egyformán élnek meg az érintettek, de ez nem jelenti azt, hogy belső harcok dúlnának az MSZP-ben. Sokkal nagyobb bűn viszont bármi másnál, hogy egyesek saját érdekeik védelmében félinformációkat szivárogtatnak ki - állítja a politikus. Szerinte ugyanis a létszámnövekedés azt eredményezte csak, hogy a párttagság létszáma nagyjából a tíz évvel korábbi szintre emelkedett. Tóth Csaba leszögezte, a roma szavazatok pénzért való bevásárlásáról szóló ügy pedig megszűnt, miután az ügyet kirobbantó roma vezető saját magát cáfoló nyilatkozatot adott ki.Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását
Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.
március 17., 12:25
- Belföld
Benyújtották a 30 év alatti anyák személyijövedelemadó-mentességéről szóló törvényjavaslatot
Az intézkedés 2026. január elsejétől lépne hatályba.
38 perce
- Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni
Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.
március 17., 11:33
- Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.
33 perce
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
5 órája
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
4 órája
- Címlapon
Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét
Milyen lesz 2026. január 1-jétől az új különleges jogrend? Tiszta vizet öntünk a pohárba.
3 órája
- Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője
A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.
március 17., 11:49
- Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében
Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.
március 17., 11:24
- Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében
Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.
március 17., 13:18
- Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről
Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.
március 17., 14:21
- Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha
A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.
március 17., 14:41
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
5 órája
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
7 órája
- Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog
A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.
március 17., 06:12
- Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba
Lefotóztuk a járművet.
március 17., 11:21
- Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében
Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.
március 17., 07:18
- Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én
Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.
március 17., 08:18
- Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül
A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.
március 17., 07:43
- Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét
Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.
március 17., 06:49
- Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után
Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.
március 17., 07:32
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
6 órája
- Belföld
Vitézy Dávid: A főváros már arra is képtelen, hogy egy elkorhadt padot kicseréljen
Karácsony Gergelynek is üzent.
március 17., 09:37
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
11 órája
- Belföld
Esküt tesz a Parlamentben a fideszes képviselő, aki Magyar Péterrel is összeszólalkozott
Az ülés 13 órakor kezdődik.
március 17., 08:22
- Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását
Négyen sérültek meg a balesetben.
március 17., 12:36
- Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban
Az ügyben büntetőeljárás indult.
március 17., 12:05
- Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak
Kettős halálos gázolás történt.
március 17., 11:58
- Címlapon
Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól
Váratlan videók jelentek meg.
3 órája
- Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes
Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.
46 perce