Habony Árpáddal és Andy Vajnával ebédelt az ATV tulajdonosa

2016.12.22. 16:15
Juhász Péter, az Együtt alelnöke posztolt egy fotót Facebookon, amelyen Németh Sándor, az ATV tulajdonosa egy éttermi asztalnál ül a fideszes média két legfontosabb alakjával. Németh Szilárd szerint magánjellegű találkozó volt.

„Jó étvágyat kívánok mindent kedves ATV nézőnek! (...) Az ATV tulajdonosa Andy Vajna Andrással és Habony Árpáddal egyeztet a Nobu nevű luxusétteremben” – írta a fotó mellé Juhász Péter csütörtök délután a Facebookon.

Megkérdeztük Juhászt a kép készítéséről: azt mondta, a kép friss, csütörtökön készült. Andy Vajna  és Németh Sándor ültek egy asztalnál, egy másiknál pedig Habony Árpád és Kaminski Fanni. A kép akkor készült, amikor Habony is odalépett az ATV vezetőjének asztalához. 

Az Index felhívta Németh Szilárdot, az ATV hírigazgatóját, aki a következőket mondta: "Andy Vajna és Németh Sándor között magánjellegű találkozó történt, a beszélgetés során nem került szóba sem a politika, sem az ATV. Mivel magántalálkozó volt, így sem én, sem a kollégáink nem értesültünk róla előre, az internetről tudtuk meg mi is.

Hozzátenném, hogy az ATV sem most, sem a jövőben nem kíván a kormány szócsöve lenni."

Németh Sándort később a Magyar Narancs is kifaggatta az ebédről, aki az interjúban elmondta, hogy most találkozott először Vajnával, illetve hogy nem tudta, hogy Habony Árpád és volt felesége, Kaminski Fanny is ott ül majd a szomszéd asztalnál. "Nem ismertem korábbról Habony urat. Odajött az asztalunkhoz, köszönt Vajna úrnak, nekem bemutatkozott, és leült a szomszédos asztalhoz" – mondta.

Németh állítása szerint közös ismerőseik szorgalmazták a találkozót, amelyen állítólag sem a tévé, sem a belpolitika nem volt napirenden.

Vidám hangulatú beszélgetés volt ez, mondhatnám polgári csevej, semmilyen előre meghatározott témánk nem volt.

Mint mondja, olyan témákról beszélgettek, mint a sport, Trump és az amerikai elnökválasztás, a nyers hal egészségre gyakorolt hatása, illetve, hogy mit szeretnek a hollywoodi sztárok Budapestben. "Semmiféle paktum nem köttetett, nem fogjuk kirobbantani a harmadik világháborút" – mondta.

Nemrég derült ki, hogy Kálmán Olga, az ATV legnépszerűbb műsorvezetője, aki sok kellemetlen percet okozott a kormánypártnak, átigazol a Hír TV-hez, egyúttal megszűnik a csatornán Mészáros Antónia műsora, a Szabad szemmel.

Ne maradjon le semmiről!