Könnyebb lesz kirúgni húszezer embert, de állítólag nem ez a cél

D KOM20200408010
2020.04.16. 13:39
Amellett, hogy könnyebb lesz kirúgni 20 ezer embert, politikai alapon is esély nyílhat a tisztogatásra, és bajba kerülhetnek akár az orvosok és a tanárok is, mondják a szakszervezetek arról, hogy a kulturális szférában dolgozók egyik napról a másikra elveszítik közalkalmazotti státuszukat. Fekete Péter államtitkár és a fideszes L. Simon László szerint viszont aki jól dolgozik, annak nincs félnivalója.

A szakszervezetek szerint rengeteg veszélyt hordozó, vérlázítóan ellenséges lépés a kormány részéről, hogy szakmai egyeztetés nélkül, egy hirtelen, a járvány kellős közepén benyújtott törvénymódosítással kizárnák a közalkalmazottak köréből a kulturális szférában dolgozókat: a lépés szerintük közel húszezer magyar munkavállalót sodor bajba, és a bajoknak csak egy kis része az, hogy könnyebb lesz elbocsátani őket.

Színházigazgatók szerint viszont egyszerűbb és igazságosabb lesz így az élet, jobban lehet majd motiválni a munkatársakat, a fideszes L. Simon László pedig azt mondja, régi elképzelések valósulnak most meg, amelyek például a múzeumok jobb működését is elősegíthetik. Annak jártunk utána, milyen hatással lehet a szakmára a Semjén Zsolt által húsvét másnapjának éjjelén benyújtott törvénymódosítás-javaslat, amely drasztikusan módosítana a közalkalmazotti jogviszonyra jogosultak körén.

  • Bajba kerülnek a kulturális szféra közalkalmazottai a törvénymódosítással, vagy végre szabad kezet kapnak az igazgatók?
  • Mit üzenhet, hogy a járvány és az ünnepek alatt nyújtották be a törvénytervezetet?
  • Miért látja tragikusnak a helyzetet a szféra egyik fele, míg a másik örül neki?

Az előzmények

Ahogy azt megírtuk, a négynapos húsvéti ünnep előtti csütörtökön küldte ki a szakmának a kormány azt a törvényjavaslatot, amely a kulturális területen kiiktatná a közalkalmazotti törvény hatályát. Így az érintetteknek az ünnep és a járványügyi intézkedések alatt, rohamtempóban kellett véleményezniük az elképzelést. Az érintetteket tömörítő szakszervezetek kifejezték megdöbbenésüket és felháborodásukat, mire a kormány húsvét hétfőn közölte: az intézkedéssel pedig ők járnak jól, ráadásul még 6 százalékos béremelést is kapnak majd.

A szakszervezetek tovább tiltakoztak, mondván, ennyi idő még piros betűs ünnepek és karantén nélkül sem lett volna elég egy évtizedek óta létező, nagyjából 20 ezer munkavállalót érintő foglalkoztatási forma teljes átalakításának részletes megvitatásához, pláne, hogy korábban semmiféle egyeztetés nem zajlott, és nem készült hatástanulmány sem. Semjén Zsolt ennek ellenére kedd éjjel benyújtotta a törvényjavaslatot, amely alapján a kultúra területén dolgozókra (levéltárak, múzeumok, művelődési házak, könyvtárak, egyes színházak, zenekarok és így tovább) november 1-jétől többé nem a különféle kedvezményeket biztosító közalkalmazotti törvény (kjt.) vonatkozna, hanem a versenyszférában is használt munka törvénykönyve. A szakszervezeteket tömörítő szövetségek ezek után nyílt levélben fordultak Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez, hogy napolja el a szavazást, és kérje a javaslat visszavonását. Ennek ellenére nem kell nagy spílernek lennie annak, aki a törvény gyors elfogadására fogad.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azzal indokolta az intézkedés szükségességét, hogy „az elmúlt közel 30 év alatt bekövetkezett, a munka világát érintő változások”, meg a szabályozások és a munkaerőpiac változásai „kiüresítették a kjt.-t”, ezért „indokolt a kulturális ágazat dolgozóinak közalkalmazotti jogviszonyának munkaviszonnyá alakítása”.

Elrejtett dinamitok

A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény 1992 óta létezik, és legismertebb eleme a bértábla: azaz a fizetéseket nem piaci alapon szabja meg a munkáltató – azaz végső soron az állam –, hanem egy végzettséghez, az adott munkahelyen eltöltött időhöz, tanfolyamokhoz és más jellemzőkhöz kötött, fix, sávos rendszer alapján. Mindezért „cserébe” több kedvezmény is jár: biztosabb a szabadságok rendszere, jóval nehezebb kirúgni a beosztottakat, de ha mégis ez történik, kötelező más posztot felajánlani és hosszabb a felmentési idő. Járnak utazási kedvezmények és kötelezőek a jubileumi bónuszok, amelyek néhány havi juttatásnak felelnek meg, de akár a nettó másfél millió forintot is elérhetik (annak, aki 40 éve egy adott helyen dolgozik, és rendelkezik PhD-vel).

„Ez a törvény azért született meg csaknem harminc éve, hogy azok, akik közszolgáltatást nyújtanak az állampolgároknak, azt érezzék, érdemes akár évtizedeken keresztül a munkahelyükön maradniuk, ott gyűjteniük tapasztalatot, speciális, csak azon a munkahelyen hasznosítható tudást szerezni különféle tanfolyamokon, még akkor is, ha a munkaerő-piaci helyzet esetleg máshová csábítana. Ez az ösztönző erő szűnik meg abban a percben, hogy ezt a törvényt aláírják” – mondja az Indexnek Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke.

„De a helyzet nemcsak emiatt súlyos, hanem azért is, amit ez az egész eljárás üzen: ha harminc év után egyetlen tollvonással, egyeztetés nélkül meg lehet fosztani a közalkalmazotti státusztól a kultúrában dolgozókat, akkor

semmi garancia nincs rá, hogy a következők nem az orvosok, ápolók vagy pedagógusok lesznek, akik szintén közalkalmazottak. Erre utal, hogy a kormány a koronavírus-járvány idején, amikor nincs mód társadalmi cselekvésre, megszünteti egy munkavállalói csoport kiemelt munkajogi biztonságát

– fűzi hozzá.

Papp Katalin, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének megbízott elnöke úgy fogalmaz: „Hosszan lehetne sorolni a problémákat, csak össze kell hasonlítani a közalkalmazotti törvényt és a munka törvénykönyvét, hogy lássuk, hány és hány hátrány éri így a munkavállalókat, de ezen kívül is számos dinamit van elrejtve a módosításban.”

Szerinte „az csak az ezerből az egyik probléma, hogy az embereket innentől azonnal ki lehet rúgni”: a kulturális területen ugyanis nincs akkora mozgástér, mint a munkaerő-piacon általában, pláne, ha nem a fővárosról beszélünk, hanem egy megye egyetlen múzeumáról. „Hova mehet egy közgyűjteményből kirúgott egyiptológus? Legfeljebb az egyetemre, de ott tárgyakkal már nem foglalkozhat, csak kutatással.” Persze még valószínűbb, hogy kénytelen lesz teljesen feladni a hivatását. Papp hozzáteszi: az ígéretek szerint a közalkalmazottaknak járó jubileumi jutalmak öt évig megmaradnának még, de egy korábbi változtatást kísérő hasonló ígéret miatt már „nincs meg a bizalom, hiszen annak az érvényesítéséért is évekig kellett a bíróságra járnunk”.

A szakszervezeti vezetőknek megvan a véleménye a törvénymódosítás napvilágra kerülése után beígért, 6 százalékos béremelésről is. Papp felidézi, hogy utoljára 2008-ban volt egy mindössze 3 százalékos béremelés a szférában, ami a bérezéssel összefüggő változások miatt szerinte nem is jelent meg a fizetésben, azóta mindössze egyszer kapott bérpótlékot a szakma. „2008 és 2019 vége között az infláció meghaladta a 35 százalékot, így egy 35 százalékos béremelés is csak a januári szintre juttatna bennünket. Ha ezen a 35 százalékon felül kellene érteni a 6  százalékos emelést, az elfogadható lenne, de a 2008-ban rögzült állapothoz képest ez a szféra hihetetlen mértékű lebecsülése.

Ha ehhez még hozzáveszem a törvénymódosítás benyújtásának módját, a partnerség teljes elutasítását, az egyenesen vérlázító.

Papp ugyanezt a jelzőt használja arra is, hogy a törvénymódosítás hatálya alól kimaradt a történészek között ellentmondásosan megítélt, kormányközelinek tartott kutatóhely, a Veritas Intézet, az indoklás szerint azért, mert „kizárólag a kulturális intézményekre terjed ki a közalkalmazotti státus kivezetése, a Veritas pedig vegyes profilú intézményként a levéltári feladatok mellett kutatóintézet is, amely indokolja a közalkalmazotti jogviszonyban történő foglalkoztatás meghagyását a többi kutatóintézethez hasonlóan”.

Erről azt mondja: „Ebből csak azt lehet leszűrni, hogy fogalmuk sem volt a szakterületben dolgozó kollégák munkájáról, és arról, hogy a múzeumokban, levéltárakban és könyvtárakban milyen szintű kutatómunka folyik, hogy sok munkatárs külföldi tudományos akadémiáknak is tagja, és a legutolsó könyvtáros munkája is hozzájárul ehhez a kiemelkedő kutatási tevékenységhez.

Ez annyira vérlázító, hogy arra nem lehet szavakat találni.

Papp azt is kiemeli: a legtöbben átsiklanak egy apró változás felett a módosító javaslatban, amely pedig nemcsak a kjt.-t módosítja, de bizonyos pontokban a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvényt is. És ahol az eredeti törvényben az szerepelt, hogy „Az állami és a települési önkormányzati fenntartású muzeális intézmény, könyvtár és közművelődési intézmény nem lehet elkötelezett egyetlen vallás, világnézet vagy politikai irányzat mellett sem”, onnan

KIKERÜLT A POLITIKAI ELFOGULTSÁGRA VONATKOZÓ RÉSZ.

Helyette az szerepel: az intézmények „elkötelezettek az Alaptörvényben rögzített alapelvek mellett”. Papp úgy gondolja, a politikai semlegesség kívánalmának eltávolítása a szövegből lehetőséget biztosít a politikai alapú tisztogatásra is.

A törvény módosításának okairól mind a két szakszervezeti vezető csak találgatni tud. Papp szerint lehetséges, hogy pusztán annyiról van szó, „egy fontos ember valahol nem tudott kirúgni valakit, aki útban volt, és ezért szót emelt, a kormánynak meg amúgy is régóta szúrta a szemét a kjt.” Csóti szerint pedig az állam „mindig is lebecsülte a kollégáink munkáját. Ehhez az ideológiai okhoz társulnak a gazdasági előnyök, például a jövőbeni privatizációk és a forráskivonások megkönnyítése.”

Nyugdíjas állás

Úgy tűnik viszont, hogy jelentős véleménykülönbség van a közgyűjteményekben, levéltárakban és könyvtárakban dolgozók, valamint a művészeti szféra munkatársai között: utóbbiak korántsem látják ennyire tragikusnak a helyzetet, sőt – persze a területek sajátosságai jelentősen eltérnek.

A művészeti területen jóval kevésbé elterjedt a közalkalmazotti státusz, mint a szféra másik oldalán (ahol Csóti szerint a munkavállalók nagyjából 98 százaléka közalkalmazott), mivel itt már évekkel ezelőtt megtörtént a váltás, és a színházak és művészeti intézmények jelentős része kötelezően gazdasági társasággá alakult. Ennek megvoltak a maga nagy vesztesei is: ma már például nem nagyon találni senkit a filmiparban, aki ne egyéni (kényszer)vállalkozó lenne – mellékszál, de ennek köszönhető az is, hogy most, a járvány idején közülük annyira sokan maradtak minden jövedelem nélkül.

A színházaknak viszont a sajátos, társulati működési forma miatt az Index által megkérdezettek szerint munkajogilag bejött a váltás. Igaz, ettől még nem mindenki ért egyet a módosítással; Mácsai Pál, a budapesti színházak nagyobb részéhez hasonlóan nem közalkalmazottakat foglalkoztató Örkény Színház igazgatója szerint „ez egy távolító gesztus, ami kifejezi, hogy a kultúra az állam szerint nem tartozik a maghoz, annak egy bizonyos körön kívül van a helye.”

Egy színházban szinte lehetetlen alkalmazni a nyolc órás munkaidőre, a havi kötelező szabadnapokra vonatkozó elvárásokat, amelyeket a közalkalmazottakat tömörítő szakszervezetek előírnak – mondja kérdésünkre az egy másik, még mindig közintézményként működő színház igazgatója, aki ugyanakkor a kormány rendelkezései miatt minisztériumi engedély nélkül nem nyilatkozhatna nekünk, így inkább név nélkül beszélt – még úgy is, hogy kifejezetten egyetért az intézkedéssel. (A nem önkormányzati, hanem állami fenntartású színházban még mindig közalkalmazottak dolgoznak.)

A színházakban a napi két próbával és az esti előadással könnyedén elhúzódhat a munkaidő akár 10-11 órásra, „de ezek a próbák a színészek érdekében vannak, hogy ők jók legyenek az előadásban” – mondja az igazgató. Ha pedig egy mellékszereplő is hiányzik egy vasárnapi előadásról a kötelező szabadnap miatt, nincs előadás – cserébe ott a nyári szünet, mondja az igazgató.

De ami ennél fontosabb, és egybehangzik a kormány álláspontjával: a bértábla megköti az igazgatók kezét. „A bértábla nem teljesítményorientált. Nem tudom inspirálni a fiatal, kiemelkedően dolgozó színészeket a fizetésemeléssel. Volt, hogy azért nem tudtam fizetést emelni, mert a színésznek nem volt meg a nyelvvizsgája, márpedig minden ilyesmit nagyon szigorúan ellenőriznek, fel kell töltenem a bizonyítványok másolatát, és így tovább. A műszaknak sem tudok újabb feladatokat adni a plusz pénzért, mert a bértábla miatt nincs ugrálás, ahogy nem tudok négy órás félállást sem ajánlani, sőt a jubileumon kívül jutalmat sem adhatok, mert évek óta jutalomstop van. Ha ez megszűnik, sokkal több lehetőségem lesz.

Erről van szó, nem kell mindig a kirúgásokra gondolni

– mondja az igazgató. (Cikkünk megjelenése után ugyanakkor megkereste az Indexet olyan, színházban dolgozó közalkalmazott, aki azt mondta, túlórapótlék címen lehetett díjazni a plusz feladatok elvégzését, és az ő munkahelyén dolgoztak félállásban is, és a jutalmazás is megoldható volt.)

Azért azt is hozzáteszi: „A mostani rendszerben több kiégett, idős színész visszaél a helyzettel, alkudozik, kevesebbet szeretne játszani, nem akar olyan hosszú szövegeket tanulni, de ugyanannyi fizetés jár neki. Ez emberi dolog, mindig van, aki vissza akar élni a lehetőségekkel, és aki a fiatalokat is visszahúzza azzal, hogy »minek hajtasz, úgyse tudnak kirúgni, a közalkalmazotti úgyis nyugdíjas állás«. Ráadásul ha őket sem tudom kirúgni, azokat a fiatalokat sem tudom felvenni a helyükre, akik viszont szétszednék a színpadot.” Ezzel együtt is úgy gondolja, ha normális, a hatalmával nem visszaélő igazgatóról van szó, a színházakban a bértábla megszűnése inspirálóan fog hatni, és nem fenyegetően.

L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális államtitkár hasonlóan nyilatkozik az Indexnek: „Ez egy intézményvezető-barát törvényjavaslat: nagyobb szabadságot ad a bérgazdálkodás és a humánerőforrás-kezelés terén. Eddig merev volt a rendszer, ezután viszont ha valaki kétszer olyan jól teljesít, mint a kollégája, az a bérében is megjelenhet” – mondja.

Arra a kérdésre, hogyan reagál a szakszervezetek egyik fő félelmére, a kirúgások megkönnyítésére, azt feleli:

Van félnivalója annak a múzeumi dolgozónak, aki reggeltől estig kiállításrendezéssel és katalogizással foglalkozik? Nincs. Csak annak van miért aggódnia, aki havi két műtárgyleírási dokumentációt ad le. El lehetne ilyet képzelni piaci környezetben?

Hozzáteszi: „Én, amikor az Oktatási és Kulturális Bizottság elnökeként vettem a fáradságot arra, hogy minden megyei múzeum, könyvtár, levéltár és oktatási intézmény éves beszámolóját végignézzem, többször rákérdeztem, hogy XY, aki még a saját múzeumi évkönyvében sem publikált egy sort sem tizenöt éve, miért van még a helyén, mindig azt a választ kaptam, hogy mert a közalkalmazotti törvény nem teszi lehetővé az elbocsátását, és ha mégis megtennék, biztos, hogy megnyerné az emiatt indított munkajogi pert, ahogy ez korábban annyiszor megtörtént. Ha nagyobb a szabadság, az jó, és hozzáteszem, ha valakitől egy közgyűjtemény elbúcsúzik, attól a szakma búcsúzik el, nem pedig a politikusok, és ezt nem látom tragikusnak.”

Azt ugyanakkor L. Simon is elismeri, hogy bár „régóta létező javaslatok köszönnek most vissza” a törvénymódosításban, aminek semmi köze a járványhoz, az időzítés „lélektanilag lehet, hogy nem volt a legkedvezőbb”, de ettől még „hasznos lesz” a törvény. „Én több intézményvezetővel beszéltem, akik azt mondták, ezt ugyan nem merik nyilvánosan elmondani, sőt még a kollégáiknak sem, de örülnek a változásnak, mert szélesebb lesz a mozgásterük, és a foglalkoztatást nem a bértáblához, hanem a minőségi közfeladat-ellátáshoz köthetik.” L. Simon úgy summáz:

Nem kell megijedni a törvényjavaslattól.

Hasonló szellemben, bár jóval nyersebben fogalmazott szerda este a törvénymódosításról Fekete Péter kulturális államtitkár is a HírTV-ben: „Azokra a könyvtárosokra, akik nem csinálnak semmit, nem lesz szükség. Azok a könyvtárosok, akik aktívan kitalálják, hogy hogyan lehet új és új programot hozni, ők nagyon sok pénzért ott fognak tudni maradni.”

Csóti Csaba ugyanakkor azt mondja: cinizmus az állam részéről a béremeléssel példálózni, hiszen eddig csakis az államon múlt, hogy nem emelkedtek a bértáblában foglalt bérek semmilyen ígéret ellenére sem. (Az nem változik a törvénnyel, hogy a közintézmények fenntartója és költségvetésének biztosítója az állam lesz, és nincs szó általános költségvetés-növelésről sem, ami biztosíthatná a jobban teljesítő munkatársak nagyobb fizetését.) Arra pedig, hogy a közalkalmazotti nyugdíjas állás lenne, azt mondja: „Ezt sokkal egyszerűbb és hangzatosabb kijelenteni, mint kifejteni a részleteket. De aki ezt mondja, az egyszerűen nem ismeri ezt a területet.

Itt nem lusta emberek, hanem olyanok dolgoznak a sokszor alacsonyabb bérek ellenére is, akik szeretik, amit csinálnak.

Ne maradjon le semmiről!

(Borítókép: Díszítők dolgoznak a koronavírus-járvány miatt előadásokat nem tartó egri Gárdonyi Géza Színház színpadán 2020. április 8-án. Fotó: Komka Péter / MTI)