Horror lenne Orbánéknak Hillary Clinton elnöksége

Miközben a magyar közvélemény a Kubatov Gáborhoz több szálon kötődő kopaszokkal és a választási iroda előtti botránnyal volt elfoglalva, a Fidesz alelnöke az Egyesült Államokban testközelből figyelte az elnökjelölti kampányokat és próbált kapcsolatokat építgetni a reményei szerinti majdani elnök stábjával.

A Fidesz vezetésének ugyanis van arról egy elképzelése, hogy melyik elnökjelölttel járnának a legjobban, és kivel a legrosszabbul. A helyzet azonban jóval bonyolultabb, mint elsőre látszik: a Fehér Házért folyó verseny pont nem úgy alakul, ahogy azt a magyar kormánypártban szeretnék, és ha úgy is alakulna, akkor sem biztos, hogy annyira jól járnának a favoritjukkal. Elmagyarázzuk, hogy miért.

A Fidesz örülne egy republikánusnak, pedig...

Az Orbán-kormány eddig láthatóan nagyon bízott benne, hogy a Fehér Ház novemberben végre republikánus irányítás alá kerül. Egyébként van egy érdekes és visszatérő mintázat a magyar külpolitika utóbbi éveiben: 

Ezt a stratégiát követték a menekültválság idején Horvátországgal és Romániával szemben, de a 2014 őszi kitiltási botrány óta a Fidesz-kormány gyakorlatilag ezt játssza az Egyesült Államokkal is. Washingtoni lobbizási törekvéseik arról szólnak, hogy hol republikánus képviselőkkel kellemetlenkednek egy kicsit a demokrata irányítású amerikai külügynek, hol megpróbálják lejáratni a magyarországi korrupció miatt aggódó budapesti nagykövetet, vagy éppen olyan civil szervezetet tömnek ki állami pénzzel, ami elvben akár amerikai politikusok, így kongresszusi újraválasztásért küzdő republikánusok kampányát is tudja támogatni.

A Fidesznek nem véletlenül volt szüksége egy amerikai lobbistára, hiszen a párt atlantista külügyeseinek kiszorítása után alig maradtak élő kapcsolatok például a Republikánus Párt prominenseivel. A Századvég és a Miniszterelnökség 1,4 milliárd forintért felbérelt washingtoni lobbistája, Connie Mack Floridában volt republikánus képviselő, az ő kapcsolatrendszere miatt pedig logikus, hogy a Fidesz most a „floridai vonal" győzelmében érdekelt.

Mack eredetileg Jeb Bush egykori floridai kormányzó elnökjelöltségéért kampányolt, Bush visszalépésével azonban Marco Rubio maradt csak a porondon. Connie Mack édesapja, az azonos nevű volt floridai szenátor Bush kiszállása után már be is jelentette, Rubio jelöltségét támogatja.

A Kubatovot az amerikai túrájára elkísérő fideszes EP-képviselő és korábbi kampányfőnök, Gyürk András a vs.hu-nak arról számolt be, hogy útjukon „republikánus kongresszusi tagokkal, valamint a pártvezetés tagjaival találkoztak", valamint tanácskoztak Ted Cruz és Marco Rubio stábjával, de „nemcsak a választások megfigyelésére, hanem az amerikai-magyar kapcsolatok fejlesztésére is koncentráltak."

Miközben ugyanis Magyarország önmagában teljesen jelentéktelen az amerikai külpolitika számára – hiszen az ország lakosságát tekintve nagyjából akkora, mint az USA államai közül Észak-Karolina vagy Michigan –, a posztkommunista térség befolyásáért folytatott hatalmi játszmában igenis érdekes szereplő vagyunk. Csakhogy jelenleg a rossz oldalon állunk – legalábbis Washingtonban határozottan ezt gondolják.

A Republikánus Párt establishmentjének talán első számú külpolitikai tekintélye a 2008-as elnökjelölt John McCain arizonai szenátor, háborús hős, aki idén hiába lesz nyolcvanéves, ringbe száll a hatodik szenátori ciklusért is. Ha egy establishment-jelölt –mint például Rubio – valóban beköltözne a Fehér Házba, McCainnek formálisan vagy informálisan, saját emberein keresztül nagy befolyása lehet majd a külpolitikájára. Márpedig McCain híres 2014 decemberi beszédében Orbán Viktort neofasiszta diktátornak nevezte, aki összefekszik Putyinnal (később a szenátor kommunikációs igazgatója megerősítette: a neofasiszta jelzőt igenis Orbánra értették). 

„Putyin egyszerűen egy gengszter" – ezt viszont már Marco Rubio mondta egy tavalyi tévévitában, és még azt is hozzátette, szerinte az orosz elnök csak a geopolitikai erőfitogtatásból ért. Volt, hogy még ennél is tovább ment, és az orosz gép Törökország fölötti lelövése után kijelentette: az USA-nak meg kell mutatnia, hogy határozottan a törökök mellett áll, és NATO-szövetségesként az USA igenis meg fogja védeni Törökországot egy orosz támadástól. Mindez pedig a Paks 2-t orosz partnerségben építő, és már talán a katonai helikopterbeszerzést is Moszkvával leboltoló magyar kormánynak egyáltalán nem jól jel.

Pedig önmagában az, hogy Rubio és potenciális külpolitikai stábja prioritásnak tekinti mind Európát, mind a hadi kiadások növelését és a NATO-szövetség megerősítését, egy atlantista magyar vezetésnek komoly lehetőséget jelenthetne – a jelenlegi magyar vezetés azonban már rég nem atlantista. És ha Rubión múlik, az eddig talán a legzavartalanabbnak tekintett katonai együttműködés is veszélybe kerülhet. Az egyik tévévita során ugyanis Rubio keményen bírálta azokat a NATO-tagállamokat, melyek nem teljesítik a vállalásukat, hogy a GDP 2%-át fordítsák a védelemre. Ennél még New York is többet költ a rendőrségére – gúnyolódott a floridai szenátor ezeken az országokon, melyekbe Magyarország is vastagon beletartozik.

Ismét csak kérdés, hogy az Orbán-kormány vajon hajlandó lenne-e felmondani orosz hadibeszerzésekről kötött megállapodásokat, majd egy NATO-s fegyverkezési programba fogni – teljesen egyértelműen Oroszország ellen.

Ted Cruz texasi szenátorral paradox módon épp azért járna jobban egy fokkal az Orbán-kormány, mert az ő külpolitikája az eddigi nyilatkozatok alapján inkább a Közel-Keletre fókuszálna, európai ügyekről jóval kevesebbet beszél. A kubai származású szenátor ugyanakkor fontosnak tartja az antikommunizmus témáját, ami egyrészt könnyen találkozhat Orbán hasonló retorikájával, másrészt ismét csak ellenkező irányba megy, mint a magyar kormány keleti nyitás-politikája, például a kommunista Kínához való közeledése. És a sort bőven lehet folytatni: míg Ted Cruz elnökként azonnal visszacsinálná az iráni nukleáris tárgyalásokat, Szijjártó Péter épp nemrég jelentette be, hogy továbbfejlesztjük a nukleáris együttműködésünket Iránnal. 

Donald Trump: totális kiszámíthatatlanság

Gyürk már idézett nyilatkozatából az is kiderült, hogy a fideszes delegáció Donald Trump stábjával nem találkozott. Talán részben hasonló megfontolásokból, mint mikor Orbán a bécsi látogatásán a partnerpárt ÖVP kérésére lemondta a Heinz-Christian Strachéval tervezett tárgyalását: ahogy az osztrák konzervatívok, úgy a republikánus establishment is jelenleg minden erejével azon van, hogy megállítsa populista jobboldali kihívóját.

Érdekes, hogy amikor tavaly decemberben Orbánt Trumpról is kérdezte az Eurológus Brüsszelben, a magyar miniszterelnök nem volt hajlandó érdemi választ adni: „Lehet, hogy nem érdektelen (a véleményem), de nincs jelentősége, tekintettel arra, hogy az a kérdés, hogy mi az amerikaiak véleménye az amerikai elnökjelöltről." 

De vajon hogyan viszonyulna Trump elnökként Orbán Viktorhoz? Donald Trump külpolitikai elképzelései a leghomályosabbak, viszont bizonyítottan

Első felesége a cseh sportoló és modell Ivana Zelníčková, jelenlegi házastársa pedig a szlovéniai Sevnicában született Melanija Knavs, azaz Melania Trump, szintén egykori modell. Bár a családi kötődés megvan, határozottan nem tűnik egyik feleség sem a régiós politika szakértőjének. Ahogy a férj sem.

Tavaly novemberben az egyik tévévitán Donald Trump azt fejtegette, hogy Putyin felőle nyugodtan szétbombázhatja az Iszlám Államot Szíriában, és egyébként osztja azt a nézetet, hogy Aszad a kisebbik rossz. Maga Putyin decemberben szépen meg is dicsérte Trumpot: az orosz elnök „nagyon okos és tehetséges, extravagáns férfinak" nevezte a milliárdost, aki viszonozta a gesztust és kijelentette: „Putyin irányítja az országát, legalább vezetőként viselkedik, nem úgy, mint ahogyan ez nálunk van." Trump februárban sem volt hajlandó visszautasítani Putyin dicséretét, viszont ekkor már hozzátette: nem tudja, komolyan beszélt-e az orosz elnök, de azért nem csavarják el a fejét az ilyen szavak.

Trump oroszbarátsága még egyértelműbbnek tűnhet, ha mellétesszük olyan korábbi nyilatkozatait, mint hogy neki halál mindegy, Ukrajna csatlakozik-e a NATO-hoz, és különben is, az európai országoknak kellene segítenie az ukránokat, Amerikának ott nincs keresnivalója. Egy 2000-ben megjelent könyvében pedig még azt fejtegette, a NATO-tagországok konfliktusai nem érnek annyit, hogy az amerikaiak életüket adják szövetségeseikért – arról nem is beszélve, hogy ha Amerika kivonná seregeit Európából, évente rengeteg millió dollárt lehetne megspórolni.

Anne Applebaum már egyenesen a Nyugat végét vizionálja Trump elnöksége esetén, pedig a milliárdos korábbi nyilatkozatait nem érdemes túldimenzionálni – legalábbis nem amiatt kell megijedni, amit mond. Mert nem ez a valódi probléma a milliárdos nézeteivel, hanem az, hogy

Amit a NATO-ról, az USA európai szerepéről vagy az oroszokról mondott, amögött a nyilvánvaló tudatlanságon kívül leginkább három dolog állhat, és egyik sem a meggyőződéseivel függ össze – mert olyanja nem nagyon van –, hanem az aktuális kampánytaktikájával (lásd a jobboldali keretest). 

De vajon milyen lenne Trump elnök a világpolitikában? Talán nem járunk messze a valóságtól, ha

és persze sokkal sikeresebb kiadásban. Ebből pedig már levezethető, Trump hogyan viszonyulna elnökként az oroszokkal stratégiai szerződéseket kötögető magyar kormányhoz. 

Egy ilyen Trump-adminisztráció valószínűleg magasról tenne rá, éppen miféle alapjogokat korlátoz, vagy miféle antiszemitáknak emel szobrot az illiberális Magyarország. Viszont adott esetben brutális nyomásgyakorlást alkalmazna, ha amerikai cégek helyett oroszoknak juttatnánk a zsíros üzleteket, legyen szó akár atomerőmű-építésről, akár katonai járművek beszerzéséről. 

Ez azt is jelenti, hogy a mélyponton lévő amerikai viszonyt Orbánék Trump elnökkel egészen gyorsan és arcvesztés nélkül rendezhetnék – ennek ára azonban az orosz politikai-gazdasági kapocs meglazítása, és emiatt a Putyinnal való konfliktus felvállalása lehetne. Persze, hacsak közben Trump nem köt egy olyan, a jaltai egyezséget felmelegítő üzletet Putyinnal, melynek részeként szabad kezet ad a befolyásszerzésre az oroszoknak az egész régió, így Magyarország fölött is.

A milliárdos és a magyar miniszterelnök ettől függetlenül a mentalitásuk alapján könnyen megtalálhatnák a közös hangot. Nem véletlenül szerepeltette őket együtt decemberi címlapján az Economist, és jelenik meg heti rendszerességgel olyan cikk az angolszász sajtóban, ami párhuzamot von kettejük muszlimellenes kijelentései, bevándorlás-ellenességük, a határfal/határkerítés építése és Putyin-szimpátiájuk között (lásd a jobboldali keretest). De egy budapesti vagy washingtoni találkozón akár együtt szidhatnák a közös ellenséget, Soros Györgyöt is, aki még véleménycikket is írt a Guardianben Trump ellen, és aki dollármilliókkal finanszírozza Hillary Clinton és a demokraták kampányát.

Persze a szívélyes barátság érdekében Orbánnak valószínűleg hoznia kell egy kisebb áldozatot: félre kellene állítania a Miniszterelnökség és a Századvég washingtoni lobbistáját, Connie Mack volt floridai képviselőt. A Jeb Bush jelöltségéért kampányoló Mack ugyanis a kezdetek kezdetétől durván alázza Trumpot a Twitterén és más nyilatkozataiban, ami nem lenne túl jó ajánlólevél egy washingtoni lobbistának a Trump-érában.

Trump egyelőre nem jelentette be, kikből áll a külpolitikai stábja, valószínűleg nem véletlenül. Azok a szakértők viszont, akiket állítása szerint nagyra tart, néha egymáshoz és Trumphoz képest is valami egészen mást képviselnek. Vagyis 

Azonban fontos látni, hogy Donald Trumpból csak akkor lehet elnök, ha kiegyezik a republikánus pártelittel – máskülönben vagy még a jelöltség előtt, vagy utána a kampányban, de megfúrják. Egy ilyen kiegyezésből pedig logikusan következik, hogy főként az olyan területekre, melyeken Trumpnak nincs tapasztalata, oda kipróbált republikánus szakembereket állít, akik a párt által régóta képviselt politikát fogják vinni.

Rengeteg múlik így tehát azon, kié lenne a külügyi és a védelmi tárca: könnyen lehet, végül Trump miniszterei is ugyanúgy Európa-párti neokonzervatívok közül kerülnének ki, mint ahogy egy Rubio-adminisztrációtól is ezt várnánk. Egyelőre azonban a veterán neokonzervatív külügyi szakértőket a hideg rázza Trumptól, pár napja pedig több mint kilencvenen alá is írtak egy olyan nyílt levelet, melyben az elnökjelölt-jelölt külpolitikai nézeteinek elképesztő veszélyességét és káros voltát taglalták.

Ezért is figyelemre méltó, hogy közben Jeffrey D. Gordon, aki négy évig volt a Pentagon szóvivője, később pedig Mike Huckabee külpolitikai tanácsadója lett, a múlt héten beállt Trump mögé, és felajánlotta neki szolgálatait. Pedig Gordon jó neokonként óriási fenyegetésnek látja a kelet-európai orosz gazdasági-politikai-katonai nyomulást, keményebb amerikai fellépést várna el Putyinnal szemben, akinek országát ráadásul „de facto maffiaállamnak" tartja. 

Gordon feltűnése Orbánék szempontjából azért is lehet érdekes, mert az elmúlt években többször is előadott Budapesten különböző konferenciákon, és egyébként beszél is magyarul. 

Hillary Clinton: Orbánék horrorforgatókönyve

Akár egy hagyományos republikánus politikus, akár Trump lesz az Egyesült Államok elnöke, az amerikai-magyar kapcsolatokat egy fontos szempontból mindenképp tehermentesítené. Azok a progresszív társadalompolitikai elvárások, melyeket a hivatalos amerikai külpolitika a jogállamiság, a kisebbségek jogai vagy a diszkrimináció elleni harc területein a magyar kormánnyal szemben megfogalmaz, jóval kisebb hangsúlyt kapnának.

Hillary Clinton elnöksége azonban éppen ellenkezőleg, nagyon is felerősítené az Orbán-kormánnyal szembeni világnézeti bírálatokat és nyomásgyakorlást: 

Egyrészt mert a demokratikus szocialista Bernie Sanders váratlanul sikeres kampánya a centrista Clintonét is jóval balrább tolta. Hillary Clinton a túlzott pragmatizmus, sőt elvtelenség vádjának kivédésére a korábbiaknál is jobban elkezdte magára alkalmazni a „progresszív" jelzőt. Lépten-nyomon az Obama-éra progresszív vívmányainak (rasszizmus-ellenesség, illegális bevándorlással szembeni tolerancia, melegházasság, marihuána-legalizáció stb.) folytatójaként, sőt kiteljesítőjeként beszél majdani elnökségéről – ez a politikai program pedig sok esetben éles ellentettje annak, amit Orbán Viktor vall és tesz. 

Másrészt a republikánus establishmenthez hasonlóan Clinton számára is prioritás az orosz ambíciók letörése a közép-európai régióban. Márpedig Orbán Viktort Washingtonban már úgy könyvelték el, mint akit Putyin egyértelműen felhasznál az EU gyengítésére, destabilizálására.

Harmadrészt az sem jön jól a Fidesznek, hogy riválisaival szemben a volt amerikai külügyminiszter tapasztalt külpolitikus, akinek megvan a maga története Orbánnal, így jól tudja, kivel áll szemben. 

2011 végén Hillary Clinton még külügyminiszterként kemény hangú levélben bírálta Magyarországot többek közt az alkotmányozás, az egyházügyi törvény, a médiatörvény vagy az új bírósági szabályozás miatt. Irányítása alatt a washingtoni diplomácia folyamatosan nyomás alatt tartotta a Fideszt, melynek vezetése meg volt róla győződve, hogy ezekben az években a „Bajnai-projekt″ is hathatós amerikai támogatással épült fel – sőt, később egyenesen valamiféle CIA-puccstól tartottak. A viszonyt tovább rontotta az új magyar egyházügyi szabályozás, melynek nagy vesztesei pont az Iványi Gábor-féle metodisták lettek – miközben Clinton is metodista vallású.

Az emlékek Amerikában nem fakultak azután sem, hogy Clinton távozott a külügyminisztérium éléről. 2014 őszén egy tévéműsorban Hillary férje, a volt amerikai elnök

De Clinton alakja is mély nyomot hagyott a fideszes vezetőkben. Olyannyira, hogy Kövér László még egy 2014 októberi interjújában is azt hitte, mumusuk, Hillary Clinton az Obama-adminisztráció külügyminisztere, pedig akkor vagy másfél éve John Kerry töltötte be a tisztséget.

Ráadásul Clinton elnökjelölti kampányának egyik meghatározó figurája és adománygyűjtője nem más, mint barátja és bizalmasa, Eleni Kounalakis volt budapesti nagykövet. Kounalakis 2015 tavaszán egy memoárt is megjelentetett nagyköveti éveiről, az időzítés pedig egybeesett a Clinton-kampány beindításával. A kötet Amerikának szóló politikai üzenete (a könyv lényege rövidítve, cikk formájában itt érhető el) nagyjából az, hogy a Hillary Clinton-féle külpolitika egy sikertörténet, ami még az antidemokratikus magyar kormányt is rá tudta kényszeríteni fontos jogállami korrekciókra.

Könnyen lehet az is, hogy Kounalakis maga is bekerül a Clinton-adminisztrációba, ebben az esetben pedig befolyással rendelkezhetne a magyar-amerikai viszony alakulása fölött is. Márpedig a volt nagykövetnek az Orbán Viktorról alkotott eleve rossz véleménye közben csak még tovább romlott: tavaly szeptemberben keményen kritizálta a menekültválságra adott választ, xenofóbnak, nacionalistának nevezte azt. Az eddigi jelek tehát mind-mind egy irányba mutatnak: