Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába

2025.03.18. 11:52
Hamarosan légi úton is el lehet érni átszállás nélkül India egyik legnagyobb városát – számolt be róla Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Wizz Air még az idén közvetlen járatot indít Budapest és Mumbai között, később pedig Újdelhi is felkerülhet a listára. A tárcavezető szerint sok haszonnal jár Magyarországnak a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági együttműködés, a légi járattal egy fontos akadályt sikerült elhárítani.

Még idén közvetlen légi járatot indít a Wizz Air Budapest és Mumbai között a hét minden napján, és ezt hamarosan a magyar és az indiai főváros közötti összeköttetés követheti – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Újdelhiben.

A minisztérium keddi, az MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az indiai kormány több miniszterével folytatott egyeztetéseit követően, hogy a szükségesnél kevesebb szó esik a két ország közötti kapcsolatok fontosságáról és azok rendkívül pozitív hatásairól a magyar gazdaság tekintetében is.

Kifejtette, hogy a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági együttműködés sok haszonnal jár Magyarország számára, azonban máig nem sikerült elhárítani egy fontos akadályt: a közvetlen légi járat hiányát. Ezért üdvözölte, hogy ezúttal sikerült megkötni az összes létező megállapodást annak érdekében, hogy a Wizz Air még idén elindíthassa közvetlen járatát Budapest és Mumbai között a hét minden napján.

„A világ legnépesebb országa, a világ egyik leggyorsabban fejlődő országa ekképp közvetlenül elérhető lesz néhány hónapon belül immár Magyarországról” – mondta. „És most már arról tárgyalunk, hogy Újdelhi és Budapest között is lehessen légi járat. Ehhez módosítani kell a kétoldalú légügyi megállapodásunkat. Ma efelé is megtettük az első lépést” – tette hozzá.

Majd hangsúlyozta, hogy az átszállás nélküli, közvetlen összeköttetés hatalmas lendületet fog adni az üzleti, tanulási, diplomáciai és turisztikai kapcsolatoknak.

Szijjártó Péter közölte, hogy Magyarország és India egyaránt tagja a nemzetközi béketábornak, és mind a két kormány olyan patrióta politikát folytat, amelyben a nemzeti érdek érvényesítése a legfontosabb, s ennek a nyomán kiváló együttműködés jött létre a két ország között a kölcsönös tisztelet talaján, ami igen nagy gazdasági haszonnal is jár.

A legnagyobb indiai vállalatok sorra hajtják végre a modernebbnél modernebb beruházásaikat. Több tízezres nagyságrendben alkalmaznak Magyarországon munkavállalókat. És mostanra már a termelés területéről egyre inkább eveznek át a kutatás-fejlesztés területére, és a legmodernebb technológiák kutatásával és fejlesztésével kapcsolatos beruházásaikat hozzák el Magyarországra, és teremtenek munkahelyeket magyarországi kutatóknak és mérnököknek

– jelentette ki.

Rámutatott, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom idén mintegy másfél milliárd dollárral új rekordot fog dönteni, és egyre több magyar vállalat találja meg a számítását India hatalmas piacán.

Erre példaként hozta fel az energiaitalokat gyártó Hellt, amely vállalat számára a dél-ázsiai ország már a második legfontosabb exportpiac. Továbbá aláhúzta, hogy a BHE Bonn Hungary huszonöt éve minden fontosabb hadiipari és űripari fejlesztéshez szállít alkatrészeket Indiába, ahogy az egészségipar egyes szegmenseiben is több hazai cég bekerült a piacvezetők közé.

Ugyanakkor a béke érdekében is együtt szólalunk fel. Az Ukrajnában zajló háborúnak véget kell vetni, tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség

– fűzte hozzá.

Szijjártó Péter kedden délután a Facebook-oldalán is közölte, hogy minden megállapodás létrejött, és a Wizz Air legkésőbb október-novemberben megindíthatja a Mumbai-Budapest járatát, mely a hét minden napján közlekedni fog. A miniszter hozzátette, hogy a repülőút körülbelül 8 óra hosszú lesz.