Brüsszel tétlenül nézi, ahogyan egy generáció nikotinfüggővé válik

GettyImages-1246631090
Marton Máté
2023.08.21. 19:14
Alaposan eltolódtak a hangsúlyok az elmúlt években az alternatív dohánytermékek gyártásában és fogyasztásában egyaránt. Mára eljutottunk odáig, hogy a kormányok, az orvosok, de még a dohányipar is szigorúbb szabályozást sürget.

Sosem volt még ilyen egyszerű a gyermekeknek rászokniuk a nikotinra, ugyanis az újfajta termékek egyes vélemények szerint megkönnyítik a fogyasztók dolgát a függőség kialakításában. A hagyományos dohánytermékeknek széles körben ismert káros hatásaik vannak, emellett füstjük kellemetlen szagú és ízű. Az e-cigaretták ezzel szemben kellemes illatú és ízű gőzt bocsátanak ki magukból.

Új csatateret nyitott az Elf Bar

A piac jelentősen megváltozott az elektromos nikotintermékek első megjelenése óta. A sokszor nagy méretű, utántölthető, kezdeti e-cigaretták mellett mára megjelentek az olyan limitált ideig használható vape-ek is, mint például az itthon már illegálisnak számító, gyakran csak manórúdként hivatkozott Elf Bar. Ezek a divatos és színes nikotintermékek édes, cukorkaszerű likvidekkel kaphatók, amelyek vonzók lehetnek a gyerekeknek. A manórudak a legtöbb európai országban a vásárló életkorára tekintet nélkül rendelhetők az internetről.

A laza szabályozások és a gyártók etikátlan üzletpolitikája miatt Európában összefüggésbe hozhatóan növekszik az e-cigarettázó fiatalok száma. Franciaországban a 17 évesek fele kipróbált már valamilyen vape-et. Olaszországban a 2014-es adatokhoz képest megduplázódott azoknak a 17 év alattiaknak a száma, akik a hónap során minimum egyszer használtak valamilyen elektromos cigarettát, de Magyarországon is megkétszereződött az alternatív dohányzásmódokat űző fiatalok száma.

A kritikusok szerint az egész probléma megelőzhető lett volna, ha az Európai Unió Parlamentje egészségügyi termékeknek minősíti azokat, hiszen így csak azok juthattak volna hozzá a vape-hez, akiknek a dohányzásról való leszokáshoz lett volna szükségük rá.

A tilalom mellett kampányolnak

Az egész kontinensen egyre több a szabályozást támogató politikai szereplő, de egyelőre nem nagyon kerülnek közelebb a céljukhoz. Bajorországban a kormánypárt egy egész Európai Unióra kiterjedő manórúdtilalom mellett kampányol. Franciaországban a dohányzás visszaszorítására létrehozott parlamenti bizottság is ezt tervezi, az Európai Bizottság pedig a hagyományos dohánytermékekhez hasonlóan megtiltaná az e-cigaretták bármilyen platformon való reklámozását.

A vape-használók közösségéből és a gyártókból is heves indulatokat vált ki minden belengetett szabályozás, és éppen az agresszív lobbitevékenységük miatt nem esik szigorú uniós szabályozás alá az elektromos cigaretta árusítása. Ez azért van, mert az e-cigire úgy tekintenek, mint egy nikotintapaszhoz hasonló, leszokást segítő eszközre.

A termék alapvető célja tényleg az volt, hogy helyettesítse a füstölés élményét a dohányosoknak, így enyhítve az elvonási tüneteket. Az elektromos cigaretták érdeme a hagyományos dohányzás visszaszorításában elvitathatatlan, azonban a gyermekjátékok színeire emlékeztető, nagy mennyiségű nikotint tartalmazó Elf Barok inkább csak a dohánygyáraknak segédkeznek egy új vásárlógeneráció kitermelésében.

Felszólalt a dohányipar is

A British American Tobacco (BAT) vezérigazgatója és kutatási igazgatója is felszólalt az elektromos cigaretták szigorúbb európai szabályozása mellett. Amellett, hogy mélységes aggodalmukat fejezik ki, hogy az Elf Barok színes csomagolásokban és többféle ízben kaphatók, teljes mellszélességgel kiállnak a szigorítások mellett – írja a Politico.

A BAT-ra egyébként nemrégiben 650 millió dolláros bírságot szabott ki az Egyesült Államok illetékes hatósága, mivel az atomfegyverprogramja miatt szankciókkal sújtott Észak-Koreával üzletelt illegálisan.

(Borítókép:  Marijan Murat / picture alliance / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

November eleje óta ápolták a kórházban.

március 21., 13:39

  • Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.

március 21., 13:45

  • Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Több mint harminc év után derült fény az esetre.

március 21., 13:17

  • Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.

március 21., 10:58

  • Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.

március 21., 13:57

  • Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből

Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből

A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.

március 21., 12:53

  • Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.

március 21., 12:58

  • Címlapon
Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

A kormányfő ismét a Kossuth Rádió vendége volt.

25 perce

  • Külföld
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.

53 perce

  • Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, áll a bál az MTVA székházánál

Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, áll a bál az MTVA székházánál

A rendőrség folyamatosan emeli ki a tüntetőket.

22 perce

  • Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot

Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot

Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.

március 21., 15:41

  • Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.

március 21., 14:22

  • Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.

március 21., 15:03

  • Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak

Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak

Az incidensben több mint ezer járat érintett.

március 21., 06:32

  • Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.

március 21., 10:28

  • Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?

Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?

A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.

március 21., 06:55

  • Külföld
Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit

Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit

Donald Trump korábban még tagadta, hogy szó lenne ilyesmiről.

március 21., 14:19

  • Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.

március 21., 10:25

  • Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.

március 21., 08:51

  • Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel

Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel

Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.

március 21., 10:04

  • Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.

március 21., 08:33

  • Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.

március 21., 09:10

  • Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.

március 21., 07:34

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen

Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen

Több százan voltak jelen az eseményen.

március 21., 09:54

  • Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban

2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban

Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.

március 21., 07:13

  • Külföld
Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik

Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik

A rendőrség közleménye szerint hatalmas területet kell átvizsgálniuk.

március 21., 10:21