A szerbiai iskolai lövöldözések óta több mint száz bombafenyegetés volt

2023.05.18. 06:26
A szerb belügyminisztérium bejelentette: a májusi iskolai lövöldözések óta több mint száz bombafenyegetést kaptak az általános és középiskolák.

Május 3-án és május 5-én is iskolai lövöldözés volt Szerbiában: előbbi esetén tízen, másik esetén nyolcan vesztették életüket. A lövöldözések nagy változást indítottak el déli szomszédunknál: Aleksandar Vucsics szerb elnök bejelentette, hogy változtatni fognak a szerb fegyverviselési törvényeken, emellett a hatóságok elkezdték felkutatni és begyűjteni az illegálisan tartott lőfegyvereket.

Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy Szerbiában megnyugodtak volna a kedélyek: a belügyminisztérium közlése szerint

AZ ELMÚLT KÉT HÉTBEN ÖSSZESEN 115 BOMBAFENYEGETÉS VOLT A SZERBIAI ISKOLÁKBAN.

Ebből 78 általános, 37 középiskola volt érintett – írja az Euronews.

Az eseteknél kiürítették az iskolákat, majd rendőrök vizsgálták át az épületeket, ugyanakkor sajtóhírek szerint robbanószerkezetet egyik esetben sem találtak, de a rendőrség még nem adott ki erről közleményt.