Itt vannak a reformcsomag legfontosabb pontjai
A Széll Kálmán terv, összefogás az adósság ellen címet viselő Orbán-csomag részletes hiány- és államadósságpályát vázol fel a kormány. A költségvetési hiány jövőre 2,5 százalék lesz, 2013-ban 2,2, százalék, egy évre rá pedig 1,9 százalékos deficitet tervez a kabinet.
Az államadósságot is tartósan lejtőre tennék. A GDP-arányos adósság idén 75 százalékra csökkenne, jövőre 71, 2013-ban 69, 2014-ben 66, 2015-ben 63, 2016-ban 59 és 2018-tól 50 százalék lenne.
A kormány programjában az egyes lépésekhez határidőket rendelt, a részletek azonban a legtöbb területen még nem világosak. A nyugdírendszert rövid távon szeretné rendbetenni a kabinet, ezért július elsejéig felülvizsgálja a korkedvezményes nyugdíjazás rendszerét, a táppénzfolyósítás szabályait, december végéig pedig megalkotják az új állami nyugdíjrendszer működési szabályait, a rokkantsági rendszert az új szabályok alapján január elsejéig vizsgálják felül.
Lapunknak megerősítették azt a tegnap kiszivárgott hírt, miszerint eltörlik a rendvédelmi szervek korkedvezményes nyugdíját is. Orbán Viktor hétfőn a Fidesz- és a KDNP-frakció összevont ülésén azt mondta, csak egy nyugdíjkorhatár van, és ezalól csak a nők negyven éves szolgálati idejének megszerzése jelent kivételt.
Január elsejével startol a Nemzeti Közlekedési Társaság. Ennek keretében holdingszerkezetbe tömörítik az állami közlekedési vállalatokat, konszolidálják a cégeket. Már ez év végéig sort kerítenek a MÁV adósságrendezésére is – ígéri a tervezet. Ez azt jelenti, hogy a holdingba csak a Volán-társaságokat és a MÁV-csoportot vonják össze.
Már idén júliusra elkészül az új közbeszerzési törvény, kidolgozzák a rezsiköltségek befagyasztását lehetővé tevő szabályozását és új gyógyszertámogatási rendszert dolgoznak ki. Az elektronikus útdíjrendszerre 2013 január elsejétől térünk át, ez évi 100 milliárd forint körüli bevételt jelenthet, a felsőoktatás új rendszere jövő szeptemberben lép életbe, ettől évi harminc-negyvenmilliárdos megtakarítást remélnek.
Úgy tudjuk, az eredeti tervekkel szemben nem csökken a társasági adó felső 19 százalékos kulcsa 10 százalékra az 500 milliós nyereséget elérő vállalkozások esetén. Úgy tudjuk, ezt a többletet is az államadósság csökkentésre fordítaná a kormány, bár erről Matolcsy György nem beszélt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
21 perce
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
3 órája
- Gazdaság
Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
Hétfő óta ingadozik a magyar fizetőeszköz.
2 órája
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
4 órája
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.
24 perce
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
5 órája
- Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.
4 órája
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
5 órája
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
3 órája
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
március 19., 11:48
- Címlapon
Hatalmas csapást mért Moszkva a kulcsfontosságú ukrán területre, lángolnak az épületek
8 órája
- Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete
Az illetékes főispánokat is beperelik.
2 órája
- Címlapon
Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető
Tulajdonost cserélt az osztrák főváros egyik neves luxusszállodája.
2 órája
- Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
Csak négy átkelő marad nyitva.
25 perce
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20