7500 köztisztviselő sztrájkol az országban

2019.03.14. 09:57

Országszerte 7500 köztisztviselő vesz részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett csütörtöki sztrájkban - közölte az érdekképviselet elnöke, a főváros XV. kerületének önkormányzatánál elindítva a munkabeszüntetést.

A sztrájkkal a köztisztviselők az ellen a március elsején életbe lépett törvényt, amely növeli egyes közszférában dolgozó munkavállalók terheit. 

Boros Péterné az önkormányzati hivatal apparátusi értekezletén kiemelte: egy társadalom működésének fontos eleme, ha az ország hajtóerejét jelentő dolgozók élnek demokratikus jogaikkal.  Hozzátette: fel kívánják hívni a kormányzat figyelmét arra a tarthatatlan helyzetre, hogy 11 éve nem emelkedett a köztisztviselői illetményalap. Az elmúlt időszakban állami forrásból nem, csak a gazdagabb, vagyis nagyobb adóbevétellel rendelkező önkormányzatok által a szolidaritási alapba befizetett források nyomán emelkedhetett a köztisztviselők jövedelme.

Mára eljutottunk oda, hogy az önkormányzatok egymást finanszírozzák

- figyelmeztetett Boros Péterné, hozzáfűzve: ezen a helyzeten csak a munkavállalók szervezett fellépése, vagyis a szakszervezeti összefogás változtathat.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az értekezleten azt hangsúlyozta, hogy össze kell fognia a közszférában és a versenyszférában működő szakszervezeteknek, mert ha nem így tesznek, "leszalámizzák" a munkavállalókat. Azt mondta, hogy Nyugat-Európában a szakszervezeti küzdelem, az érdekkonfliktusok felvállalása vezetett a jóléthez. Nincs az a jóságos tulajdonos vagy kormány, amelyik magától pluszjogokat biztosít a munkavállalóknak - fogalmazott.

Mint mondta, a munkavállalóknak és a szakszervezeteknek Magyarországon is elegük lett a folyamatos hátrálásból, mára elmentek a falig, és ennek nyomán bontakoztak ki az elmúlt időszakban az utcai megmozdulások és a munkahelyi sztrájkok. Továbbá megjelent egy új eszköz, a szolidaritási sztrájk is, ami új szakaszt jelent a munkavállalói jogok érvényesítéséért folyó közdelemben.

 Az értekezleten Lamperth Mónika, a XV. kerületi önkormányzat jegyzője ismertette, hogy a munkáltató és a tisztviselők megállapodása alapján a halaszthatatlan ügyeket - mint például haláleset bejelentése, előre egyeztetett házasságkötés és helyszíni szemle, váratlan településüzemeltetési feladat - a sztrájk idején is intézik.

Az MKKSZ vezetői csütörtök délután sajtótájékoztatót tartottak a Kossuth téren, amelyben bejelentették, hogy

felvonulást szerveznek május elsejére. 

A köztisztviselők sztrájkjához csatlakozott az aHang csoport is, amely a budapesti Nyugdíjfolyósítóban szervezett szolidaritási akciót - számolt be róla a Mérce.hu. A csoport 30 aktivistája mind sorszámot húzott hogy megakassza a munkát és így legalább 10 perc pihenőt biztosítson az ügyfélszolgálat dolgozóinak. Ezután a csoport egyik aktivistája és egy volt köztisztviselő felolvasta a csoport követeléseit.