A bankok közölték, meddig lehet felhasználni a SZÉP-kártyákon maradt összeget

DSC7963
2022.08.29. 10:02
Elárulták a kibocsátóbankok, meddig használhatják fel a tulajdonosok a SZÉP-kártyákon lévő összeget, valamint arra is válaszoltak, milyen helyeken költhetik el a munkavállalók a béren kívüli juttatásukat. A K&H azt írta, 2022 első felében megközelítette a 15 milliárd forintot a kártya forgalma.

A kibocsátóbankok ismertették, mit érdemes tudni a SZÉP-kártya-tulajdonosoknak a kártya felhasználásáról. Az MKB, K&H és OTP Bank sokak által kérdéses információkra adtak választ. 

Mint írták, a gazdasági helyzet romlása miatt a kormány úgy határozott, hogy év végéig a számlák átjárhatóak, tehát minden zsebben maradt összeget arra költhetnek a tulajdonosok, amire akarják, teljesen december 31-ig

Valamint arra is fény derült, valóban elbukják-e a tulajdonosok a béren kívüli juttatásokat abban az esetben, ha nem használják fel időben. Az MKB Bank ezzel kapcsolatban azt válaszolta, ennek a rendszernek a koronavírus-járvány miatt vége szakadt. Ugyanakkor kiemelte: ennek ellenére érdemes időben elkölteni a pénzt, mivel az az idő elteltével csökken.

2019 óta már nem olyan a szabályozás, hogy a kártyabirtokos, ha nem használja fel a juttatást, a juttatás évét követő második május 31-ig, akkor elvész a pénz, az un. fel nem használt pénzeszköz. (2011-2018 között volt úgy, hogy a bent maradt összegeket vissza kellett utalni a munkáltatónak.) 2019-től a lejárt pénzeszközök után havi 3 százalékos számlavezetési díjat számíthat fel a pénzforgalmi szolgáltató, de az összeg maga már nem vész el, csak havonta 3 százalékkal csökken

– írta a Pénzcentrum kérdésére az MKB, hozzátéve, most ennek sincs jelentősége, ugyanis egy 2021-es vészhelyzeti szabályozás felfüggesztette a számlavezetési díj felszámolását. 

Hatalmasat nőtt a forgalom

K&H azt írta, 2022 első felében megközelítette a 15 milliárd forintot a kártya forgalma, ami rekordmértékű, 31 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Kiemelték: ez az elfogadóhelyek számának folyamatos bővülésének, az élelmiszer-vásárlás és az alszámlák közötti átjárhatóságnak köszönhető. Azt is hozzátették, hogy most sokkal többet költöttek róla, mint máskor: több mint a tizedével kevesebb pénz maradt a számlákon, mint eddig. 

Nagy kiugrásról nyilatkozott az OTP Bank is, adataik pedig jól mutatják a bolti vásárlás népszerűségét. 2022 első fél évében a kártyabirtokosok 168 milliárd forintot költöttek OTP SZÉP-kártyáról, ami az előző év azonos időszakához képest 37 százalékos növekedést jelentett.

Számos helyen fogadják el a SZÉP-kártyát

Az elfogadóhelyek listája az összes kibocsátóbank honlapján elérhető. A bankok válaszaiból kiderült, hogy 

  • az MKB által kibocsátott SZÉP-kártyával országszerte 35 ezer,
  • az OTP-vel 55 ezer,
  • a K&H kártyájával pedig 38 ezer helyen lehet fizetni.

A bankok azt is elárulták, a magyarok hol költötték el a legszívesebben a juttatást. A 2021-es adatok szerint szállodára és más szálláshelyekre használták fel a leginkább. A SZÉP-kártyákról összesen több mint 33 milliárd forintot költöttek a tulajdonosok 2021-ben pihenésre.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)