Megugrott a mezőgazdasági tűzesetek száma
A katasztrófavédelem közlése szerint idén majdnem kétszer annyi, szabadtéren keletkezett tűz pusztított, mint tavaly, a leégett rész pedig tízszer akkora területet foglal el, mint egy évvel ezelőtt – írja az Agrárinform. A mezőgazdaságot a szabadtéren keletkező tüzek 54 százaléka érintette.
Idén kevesebb munkagép esett a tűz áldozatául, mint tavaly, ez csak a kombájnokra nem vonatkozik, amelyek közül másfélszer több gyulladt ki.
A katasztrófavédelem közlése szerint csak júniusban 971 szabadtéri tűz keletkezett, ami tízszázalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ez év júniusában 47 gabonatábla gyulladt ki és 338 hektár égett le.
A katasztrófavédelem idén is kiemelt figyelmet fordít az agráriumban keletkező tüzek megelőzésére. A hatósági szakemberek nemcsak ellenőrzik a mezőgazdasági gépeket, a mezőgazdasági épületek tűzvédelmi állapotát, hanem folyamatos kapcsolatban állnak a gazdákkal, akiknek megelőzést célzó tanácsokat adnak
– írják a közleményükben, hozzátéve, hogy az évről évre előforduló hibák kiküszöbölése érdekében a hatósági ellenőrzések mellett tűzbiztonsági konzultációs lehetőségeket is biztosítanak a gazdák számára, valamint részt vesznek a gépek műszaki ellenőrzésén, és felhívják a figyelmet a leggyakoribb hibákra.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól
Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.
február 28., 11:29
- Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele
Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.
február 27., 14:35
- Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed
Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.
február 27., 19:46
- Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói
Mélyül a bérválság Ferihegyen.
február 27., 15:05
- Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár
Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.
február 27., 13:32
- Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton
Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.
február 27., 19:02
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
2 órája
- Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt
Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.
február 28., 11:06
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön
A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.
február 28., 10:05
- Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött
A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.
február 27., 11:11
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára
Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.
február 28., 12:26
- Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon
Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.
február 28., 12:24
- Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen
A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.
február 28., 13:09
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
2 órája
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
6 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 órája
- Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram
Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.
február 26., 09:15
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni
Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.
február 27., 12:12
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
8 órája
- Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti
A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.
5 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
9 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
11 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon
A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.
február 26., 16:42
- Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben
Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.
február 26., 10:41
- Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait
Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?
február 26., 15:52
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
12 órája
- Gazdaság
Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak
Minden ötödik lakás még most is jelentősen alulbiztosított – itt az újabb lakásbiztosítási kampány.
február 26., 15:03
- Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel
Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.
február 27., 09:54