A magyar kormány 1440 milliárd forintot ajánlott a Budapest Airportért

2021.10.15. 20:56

A magyar kormány által vezetett konzorcium 4 milliárd eurót (körülbelül 1440 milliárd forintot) ajánlott fel a Budapest Airportért – értesült a Bloomberg.

A napokban már felröppentek a pletykák arról, hogy a kormány ismét megpróbálja megszerezni a Budapest Airportot, és most meg is történt az ajánlattétel. 

A Bloomberg szerint a TULAJDONOSOK ezért az árért cserébe vélhetően el fogják adni a Budapest Airportot.

Ha nyélbe ütik az üzletet, akkor a hírügynökség szerint  a tranzakcióra  még a jövő tavaszi parlamenti választások előtt sor kerülhet.  Az sem lehetetlen azonban, hogy a tulajdonosok ezzel az árral még nem fognak megelégedni, ugyanis egy szakértő korábban az 5,5 milliárd felső határt szabta meg a cég lehetséges értékeként.

A Bloomberg szerint a tulajdonosok – a német AviAlliance – korábban azt is feltételül szabták, hogy a kormány tisztázza, rajtuk kívül még kik tagjai a konzorciumnak és hogy van-e elég kapacitásuk, tudásuk a reptér üzemeltetéséhez. Ezzel összefüggésben tájékoztatták őket arról, hogy a Mol Nyrt. és Jellinek Dániel, az Indotek Csoport vezérigazgatója is tagjai a konzorciumnak. Arra még nem válaszoltak, hogy az üzemeltetés feltételei megvannak-e, viszont egy forrás szerint

a magyar kormány még az év vége előtt véglegesíteni akarja az üzletet. 

 A Budapest Airport tulajdonosa, a német AviAlliance nyáron még azt közölte, hogy  nem akarja eladni  eladni a repteret. Állítása szerint a kormány igyekszik őket több eszközzel is erre bírni, például a fejlesztéseket is akadályozzák és a cég szolgáltatásának minőségét is rendszeresen kritizálják.