Elismert szaktekintélyekkel erősített a 4iG

D SOS20151127005
2021.07.26. 16:24
Új stratégiai tanácsadói grémiumot hozott létre a 4iG Nyrt. igazgatósága Czakó Borbála vezetésével.

A nemzetközi kapcsolatok fejlesztésével, komplex tanácsadással megbízott szakmai testület három magyar és két külföldi szaktekintély bevonásával kezdte meg munkáját. A nemzetközi cégvilágban működő advisory boardok mintájára létrehozott szakértői testületet elnökként Czakó Borbála vezeti, a tagok között pedig Nancy Goodman Brinker, Karen Tramontano, Lantos Csaba és Martonyi János is helyet foglal – jelentette be hétfőn a tőzsdei cég.

A testület az igazgatóság munkáját támogató stratégiai tanácsadó szerepet tölt be, valamint szakértői segítséget nyújt majd a geopolitika, a fejlesztés, a környezeti kérdések, a fenntarthatóság, az irányítás, a technológia, a kiberbiztonság, valamint a pénzügyi és piaci akvizíciók globális tendenciái területén

– idézi a 4iG közleménye Czakó Borbálát, a tanácsadó testület elnökét.

A piaci pozíciók erősítése a cél

A testület tagjai nemzetközileg elismert szakértők, akik jelentős ismeretekkel, valamint széles körű kapcsolatrendszerrel rendelkeznek a hazai és a globális piacokon. Éppen ezért a testület működése és a tagok személyes reputációja is komoly támogatást biztosíthat a 4iG-nek ahhoz, hogy a vállalat tovább erősítse hazai és nemzetközi piaci pozícióit.

A stratégiai tanácsadó testület tagja, Nancy Brinker a nemzetközi érdekérvényesítés, a diplomácia és az egészségügyi méltányosság terén szerzett széles körű tapasztalatát kívánja felhasználni a 4iG már meglévő piaci pozícióinak globális szintű növelésére. A közlemény szerint Brinker örömmel vállal szerepet olyan vezető iparágak és vállalatok fejlődésének támogatásában, amelyek erős üzleti és társadalmi értékeket képviselnek.

Magyarország sikerességéhez és a magyar gazdaság fenntartható gazdasági növekedéséhez elengedhetetlennek tartja a külföldön is sikeres hazai vállalatokat – idézik Martonyi János korábbi magyar külügyminisztert, a tanácsadó testület tagját. A 4iG felkérését éppen azért vállalta el, hogy nemzetközi tapasztalatainak és diplomáciai ismereteinek felhasználásával is támogassa a vállalat régiós terveinek megvalósítását és nemzetközi terjeszkedését.

Az igazgatóság munkáját támogató testület létrehozása jól illeszkedik a társaság regionális növekedési stratégiájába, amelynek egyik fő célja a társaság nemzetközi beágyazottságának elmélyítése. A szakmai tanácsadó testület létrehozásáról még tavaly döntött a 4iG. A cégcsoport kiterjedt hazai és nemzetközi partnerkapcsolatainak köszönhetően világcégek technológiáira, valamint saját fejlesztésekre építve kínálja megoldásait.

A 4iG egyik legfontosabb célkitűzése, hogy Magyarországon túl a közép-kelet-európai régióban, valamint a Balkánon is meghatározó piaci pozíciókat építsen ki az IT- és az ICT-szolgáltatások széles területén, valamint jelentős növekedést érjen el a távközlési piacon.

Tőzsdei vállalatként a 4iG tevékenysége transzparens, a társaság pénzügyi és szakmai eredményei nyilvánosak. A cég Magyarországon az elsők között szerezte meg az ISO 37001 antikorrupciós vállalatirányítási minősítést. A 4iG részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémiumszekciójában kereskednek, és a 4iG-részvény komponense a BUX kosarának, valamint a bécsi börze CECE-indexének is – olvasható a közleményben.

Kik alkotják a 4iG szakmai tanácsadó testületét?

Czakó Borbála, elnök

Gazdasági szakember és diplomata. Magyarország korábbi londoni nagykövete, a walesi herceg által létrehozott Hungarian Business Leaders Forum tiszteletbeli elnöke. Szakmai pályafutása során számos magas szintű vezetői pozíciót töltött be, többek között a Világbank misszióvezetője, az EY Magyarország vezérigazgatója, az EY Mergers & Acquisition Services közép-kelet-európai regionális ügyvezető partnere. Dolgozott New Yorkban, Washington D.C.-ben, Afrikában és több európai országban, többek között Londonban az EY globális vezetőségének volt tagja. Az amerikai Tulane Egyetemen szerzett MBA-fokozatot, ezt megelőzően pedig a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott. Okleveles vezetői fokozatot szerzett a londoni Royal Institute of Directors (IoD) intézetben. A magyarországi Forbes Magazin megjelenése óta minden évben szerepel a legbefolyásosabb magyar nők ötvenes listáján. London tiszteletbeli polgára (2008). A Menedzserek a Társadalomért díj kitüntetettje (2020).

Karen Tramontano, társelnök

A Blue Star Strategies LLC társalapítója és vezérigazgatója. Ügyfeleik számára a vállalati, intézményi és állami szektorban nyújtanak tanácsadói tevékenységet. 1997 és 2001 között a Fehér Házban szolgált Bill Clinton elnök kabinetfőnök-helyetteseként, valamint Erskine Bowles és John Podesta tanácsadójaként dolgozott. Portfóliójához tartoztak nemzetközi kereskedelmi és transzatlanti ügyek, továbbá több nemzetközi gazdasági szervezetnek, mint például a WTO-nak vagy a Világbanknak és a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) pénzügyi kérdései. Karen Tramontano a Global Fairness Initiative nonprofit szervezet alapítója és elnöke, amely a globalizáció igazságosabb és fenntarthatóbb megközelítésének előmozdításán dolgozik.

Nancy Goodman Brinker

Amerika egyik legbefolyásosabb személye (a Time magazin a száz legbefolyásosabb emberek egyikének választotta 2008-ban). Szerepel a Brown Brothers Harriman – az USA legrégebbi és egyik legnagyobb privát és befektetési bankjának – 21 Women to Watch in 2021 összeállításában. A mellrákellenes mozgalom ikonikus vezetője, az általa alapított – és mellrákban elhunyt testvére után elnevezett – Susan G. Komen Alapítvány vezető szervezete a mozgalomnak. Az alapítvány eddig több mint 3,2 milliárd dollárt fektetett rákkutatásba és ahhoz kapcsolódó tevékenységekbe. Társalapítója a The Promise Fund of Florida innovatív szervezetnek, amely a mell- és méhnyakrák területén az egészségügyben tapasztalható társadalmi egyenlőtlenségek ellen küzd. 2009-ben Barack Obama a legmagasabb – civilek számára elérhető – érdemrenddel tüntette ki (Presidential Medal of Freedom), az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) pedig jószolgálati nagykövetévé nevezte ki. 2001–2003 között amerikai nagykövetként szolgált Magyarországon, 2007–2009 között pedig a Fehér Ház protokollvezetője volt.

Lantos Csaba

Közgazdász, üzletember. 1989 és 2000 között a Creditanstalt csoportnál az értékpapír-kereskedelmet irányította és a befektetési alapkezelőt is vezette, 1997-től az egész csoportot irányító befektetési bank (a CA IB Értékpapír Rt.) vezérigazgatója. 2000-től 2007-ig az OTP Bank Rt. vezérigazgató-helyettese és igazgatósági tagja. 1990 és 2011 között a Budapesti Értéktőzsdét alapító Tőzsdetanács tagja, a BÉT Felügyelő Bizottságának elnöke volt, 1993-tól 2015-ig pedig a KELER igazgatóságának elnöke. A Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumának tagja, volt elnöke. 2007 óta saját befektetéseit irányítja, többek között az egészségügy és az élettudományok területén aktív. 2009-től a MET Holding AG elnöke, 2010-től a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagja.

Martonyi János

A Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa, korábban a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem, a College of Europe, Bruges and Natolin és a budapesti Közép-európai Egyetem tanára. A budapesti Baker & McKenzie korábbi ügyvezető partnere és az ügyvédi iroda európai igazgatóságának tagja. 1990–1994 között államtitkár, 1998–2002, valamint 2010–2014 között külügyminiszter. Jelenleg a Közszolgálati Egyetem vendégprofesszora, az ICSID (Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja) választottbírói testületének tagja, a MOL Nyrt. igazgatóságának tagja és a Demokrácia Központ Közalapítvány elnöke. Számos könyv, esszé és cikk írója a nemzetközi kereskedelmi jog, a versenypolitika és a versenyjog, a közép-európai együttműködés, a globális szabályozás és a nemzetközi kapcsolatok területén.

(Borítókép: Czakó Borbála felszólal a HBLF – Hungarian Business Leaders Forum – XVII. pénzügyi csúcstalálkozóján a fővárosi Kempinski Hotel Corvinusban 2015. november 27-én. Fotó: Soós Lajos / MTI)