Májusig senkit nem lehet kilakoltatni, de ez nem sokat ér

• 2018-ban a kormány elfogadta azt a törvénymódosítást, ami a kilakoltatási moratórium időtartamát a december 1-től március 1-ig tartó időszak helyett november 15-től április 30-ig tolta ki. 
• Ez a döntés abban az időszakban született, amikor a lakhatási költségek drasztikus emelkedése már a középosztály számára is egyre nagyobb teherrel járt. Akkor sokan a tilalom idejének hosszabbítását úgy látták, mintha azzal a kormány csak azt akarná elérni, hogy ne legyenek a választásokig kilakoltatások, és ezzel a lakhatás ne legyen meghatározó politikai téma.
• Az országgyűlési választások elmúltak, azonban az ellenzék által is támogatott meghosszabbított moratóriumhoz nem nyúltak hozzá, úgy tűnik, állandósul a november közepétől májusig tartó tilalom.
• Ebben a cikkben azt szedtük össze, mire jó az időszakos kilakoltatási tilalom, mire nem, kiket véd és kiket nem.

A téli kilakoltatási tilalom 2003. óta létezik országos szinten, de ennél korábban, az első Orbán-kormány idején lett belőle fontosabb politikai téma. A Roma Polgárjogi Alapítvány 1999. november elsején jelentetett meg egy felhívást, amiben javaslatot tett arra, hogy a téli hónapokra függesszék fel a kilakoltatásokat. Ez megjelent az MTI-ben, bejárta a sajtót, és a hónap végére már sok támogatója volt: egyházak, civil szervezetek, és az akkori ellenzék legnagyobb pártja, az MSZP. A párt parlamenti frakciója felszólítótta a saját polgármestereit és önkormányzati képviselőit, hogy saját hatáskörükben mindent tegyenek meg a településeiken a kilakoltatási moratórium elfogadtatásáért.

A Fideszről viszont lepattant a javaslat, Borókai Gábor akkori kormányszóvivő arról nyilatkozott 1999 decemberében, hogy a kilakoltatásokat nem kezelték kormányzati ügyként, azok esetleges szüneteltetéséről az önkormányzatoknak és a bankoknak kell döntenie.

2002-ben azonban kormányváltás jött, és az MSZP-re került a sor, hogy megmutassa, megvalósítja-e kormányon azt, amit ellenzékben képviselt. Medgyessy Péter a “jóléti rendszerváltás programjával” megnyerte a választásokat, és hamar kiderült, tulajdonképpen mit ért jóléti politika alatt: látványos osztogatásba kezdett, nem túl megalapozott módon. Utólag ezt az időszakot úgy értékelik társadalompolitikusok és közgazdászok, hogy történtek hasznos, vagy nagyjából hasznos intézkedések, de sok olyan területen nem sikerült előrelépni, ahol komoly problémák voltak, nem sikerült például az elszegényedő településeken újratermelődő nyomorhoz érdemben hozzányúlni, és a jóléti intézkedések fedezetét nem alapozta meg sem a gazdasági növekedés, sem a tehetősebbek nagyobb mértékű adóztatása. Inkább politikai szempontok domináltak.

Ebbe a mezőnybe tartozik a kilakoltatási moratórium is, ami gyakorlatilag arról szól, hogy a lakhatásukat elvesztő családokat fél évig ne fenyegesse a téli fagyhalál. Hogy utána mi lesz a hajléktalanná vált emberekkel, amikor újból jönnek a talajmenti fagyok, arról már nem szól a törvény.

A problémákat nem oldja meg

A kilakoltatások leállítása nagyon szép, erős üzenet, nem véletlen, hogy az önkormányzati választáson hatalomhoz jutott ellenzéki politikusok is előrehozták a kilakoltatási moratóriumot néhány héttel. De ennek inkább szimbolikus jelentősége van.

A lakásvesztés megelőzése szempontjából fontosabb volt a 2004-ben meghozott, majd 2015-ben megszüntetett országos, lakásfenntartási támogatás és az adósságkezelési szolgáltatás - igaz ezek sem a legnagyobb szakmai körültekintéssel voltak kitalálva. A lakásfenntartási támogatás túl sokaknak adott túl kevés pénzt: 2013-ban átlagosan, 3870 forint volt a rászorulóknak adott rezsitámogatás összege. Ez azért nem akkora segítség egy alacsony jövedelmű háztartásnak.

A másik, az adósságkezelési szolgáltatás, a már eladósodott háztartásoknak segített pénzzel a tartozásaik rendezésében, de nem vehették igénybe azok, akiknek 6 hónapnál rövidebb ideje fennálló, vagy 50 ezer forintnál kisebb adósságaik voltak. Az rejtély, hogy a rendszer miért nem úgy lett kitalálva, hogy az eladósodás első jelénél igénybe vehető legyen, amikor még könnyebb segíteni. Minden hibájuk ellenére ezt a kettőt hatékony, a lakásvesztés megelőzését segítő intézkedésekként tartották számon a szakértők.

Ez is pénzbe kerül

Maga a kilakoltatás is kiadás egyébként, azt is emberek végzik el, munkaidőben. Sneider Tamás jobbikos politikus egy 2018-as devizahitel miatt eladósodott hatfős család kilakoltatása után küldött kérdéseket a rendőrségnek, az erre adott válaszból derült ki, hogy 21 ember munkájába és 169 ezer forintba került egy ferencvárosi kilakoltatás.

De ennél sokkal komolyabb összegekbe kerül az, amikor a kilakoltatottak bekerülnek a hajléktalanellátó-rendszerbe, illetve, ha családokról van szó, akkor a gyerekek a nevelőotthonokba. Egy átmeneti szállón élő felnőtt havonta 53 ezer forintba kerül, egy intézménybe kerülő gyerek pedig átlagosan havi 170 ezer forintba.

Nem hiába jelzik közgazdászok, szakpolitikusok már régóta, hogy rosszul működik a magyar állam, hiszen ennyi pénz arra is elég lehetne, hogy középosztálybeli életszínvonalat biztosítsunk ennek a négyfős családnak, nemhogy arra, hogy ennek a családnak a tagjai megfelelő végzettséget szerezzenek, és megfelelő támogatást kapjanak ahhoz, hogy olyan álláshoz jussanak végül, amivel aztán állami segítség nélkül is boldogulnak.

Az, hogy miért nem ez történik, az nem arról szól, hogy a döntéshozók hülyék és/vagy gonoszak, amikor nem szüntetik meg a kilakoltatásokat – bár nyilván erre is akad példa –, hanem arról, hogy különböző szférákat érintenek a kilakoltatások. A kilakoltatásokhoz vezető végrahajtásokat bankok és önkormányzatok kezdeményezik. Előbbiek azért, hogy ne veszítsenek pénzt azzal, ha valakinek hitelt nyújtanak, utóbbiak pedig ideális esetben azért, hogy egy rendszeresen, pontosan fizető rászoruló család kapja meg az önkormányzati bérlakást, amiből kilakoltatnak egy másik, adósságot felhalmozó családot, és így fenntartható legyen az önkormányzat szociális bérlakás-hálózat. A probléma, hogy ezek a különböző területek, a különböző érdekekkel nincsenek összehangolva állami szinten.

Vannak, akiket nem véd a kilakoltatási moratórium

“Nincs helye halasztásnak az önkényesen elfoglalt lakás kiürítése során, vagy ha a kötelezettel szemben korábban rendbírságot szabtak ki” – írja a kilakoltatási tiltalomról szóló törvény szövege.

Az Utcajogász Egyesület a 2018-ban kezdődő kilakoltatási tilalom idején azt írta, hogy több olyan ügyfelük volt, akik esetében a kilakoltatást a téli moratórium idejére tűzte ki a végrehajtó, önkényes lakásfoglalónak minősítve őket. Az iratokból azonban az derült ki, hogy olyan családokról volt szó, akiknek korábban volt jogcímük az adott lakás használatára, csak a jogcím szűnt meg, ez azonban nem jelenti azt, hogy ők önkényes lakásfoglalók lettek. Az önkényes lakásfoglalás egy szabálysértés, ami üres lakás elfoglalását jelenti úgy, hogy arra a lakás tulajdonos, legyen szó önkormányzati vagy magánlakásról, nem adott engedélyt.

A szervezet azt állította, hogy a hozzájuk eljutott konkrét ügyekben sikerült elérni, hogy a lakások kiürítését április 30. utánra halasszák, de elképzelhető, hogy lehet, hogy voltak olyan esetek, amik nem jutottak el a jogvédőkhöz.

Tavalyi adatok alapján egy millió magyarnak van valamilyen hitele, amit nem tud rendesen törleszteni.