A magyar állam lesz a legnagyobb divatdiktátor
Nem kell tovább aggódniuk a piaci szereplőknek, a magyar állam kormányrendelet útján átveszi a hazai divatipar irányítását, derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. Egészen pontosan részletesebben nem meghatározott "divat" és a "design" iparágakban az állam:
- átveszi a szakmai koordinációt,
- koordinálja a szereplők belföldi és külföldi megjelenéseit,
- stratégiát dolgoz ki divat- és designiparban illetve
- javaslatokat is ad a divat- és designipar szereplőinek.

Mindezt az állam Rogánék közreműködésével fogja végrehajtani, egészen pontosan az új magyar turisztikai megaközpontnak, a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ) kell csinálnia erre egy külön állami céget, az lesz a legnagyob divatguru hazánkban.
Emellett csinálnak még egy külön marketing céget is, hogy az Ügynökség ezen az áttételen keresztül végezze kizárólag a fő marketingtevékenységeit.
Az MTI azt is hozzáteszi, hogy a két új cég egyenként 150-150 millió forint közpénzből fog indulni. Ahogy azt is leírták mellé, hogy tavaly december elején az MTÜ divatipari marketing igazgatósága #hellodivat nevű napot tartott, ahol már bejelentették, hogy majd csinálnak egy ötéves divatipari stratégiát.
A szervezeti háttérhez azt érdemes lehet tudni, hogy két éve nagy csata volt azért, hogy Rogánék átvehetik-e a turizmus irányítását vagy maradhat-e az NGM-nél, de egyértelműen a Rogán-féle kis csapat került ki győztesen.
Varga Mihály megtorpedózza a turizmus államosítását
Az NGM a kezében akarja tartani, pedig Rogán Antal is érdeklődik a terület iránt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek
A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.
március 19., 20:31
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
45 perce
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
3 órája
- Címlapon
A Szabadság híd lezárása után a Petőfi hidat is bevették, majd a Körútra vonultak a tüntetők
A helyszínről jelentkezünk.
5 órája
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
47 perce
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40
- Gazdaság
Továbbra is 400 forint alatt van az euró
Az euró és a dollár jegyzése is emelkedett.
március 18., 08:07
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
5 órája
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
6 órája
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
11 órája
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása
Drámai következményei lehetnek a keleti szomszédunk belépésének.
március 18., 06:53
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
1 órája
- Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban
Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.
március 18., 15:26
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni
A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.
március 18., 10:57
- Gazdaság
Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek
Nagy Márton is megfogalmazta az elvárásait vele szemben.
március 18., 10:43
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
4 órája
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
8 órája
- Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?
Igazi hungarikum áll a háttérben.
3 órája
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
9 órája
- Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt
Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.
március 18., 12:01
- Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon
A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.
március 18., 11:32
- Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk
Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.
március 18., 17:34
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43