Vida Ildikó a távozásakor beszólt Orbánnak
További Gazdaság cikkek
-
Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
- Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
- Nagy Márton: Bővülhet az árrésstop alá tartozó termékek száma
- Érdemes gyorsan cselekedniük az autósoknak, csütörtökön ismét változik a benzin ára
- Az államtitkár szerint mintegy 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta
Levélben indokolta meg kollégáinak a távozását a NAV éléről Vida Ildikó. Ebben elsősorban az őt és családját ért támadásokra, illetve a kormány részéről tapasztalt bizalomhiányra hivatkozik – derül ki a Figyelő által közölt levélből.
Mint azt délelőtt megírtuk, Vida Ildikó távozik az adóhatóság éléről, átadta a munkakörét és a feladatait Varga Árpád elnökhelyettesnek. Vida a levélben azt is jelzi, ahogy arról beszámoltunk, hogy már két hónapja benyújtotta a lemondását:
Tájékoztatom a Nemzeti Adó- és Vámhivatal valamennyi munkatársát, hogy 2015. május 20-án benyújtottam Orbán Viktor miniszterelnök úr részére elnöki munkakörömről és ezzel együtt kormányzati szolgálati jogviszonyomról való lemondásomat.
Vida azt írja, hogy a lemondásához a következő dolgok vezettek:
- „az elmúlt 5 év folyamatos küzdelmei”
- „a tavaly október óta tartó kifejezetten személyemet, családomat érintő méltatlan és alaptalan támadások”
- „a NAV szervezetét és személyi állományát alapjaiban érintő kormányzati elképzelések”
- „valamint a NAV életpályára tett javaslatunk elutasítása”
Vida a munkatársaknak írt levélben nem foglalkozik a kitiltási üggyel, illetve azzal, hogy őt miért tiltották ki az Egyesült Államokból. Hosszan boncolgatja viszont a kormánnyal való kapcsolatát. Sérelmezi például, hogy az életpálya kialakításához szükséges dolgokat határidőre elkészítette, de „az minden igyekezetem és erőfeszítésem, valamint a kormányzati ígéretek ellenére nem került az Országgyűlés elé benyújtásra".
A NAV így indokolja a két hónapot
A NAV megerősítette az Indexnek, hogy Vida Ildikó két hónappal ezelőtt lemondott. A hivatal a következő közleményt küldte az Indexnek:
Vida Ildikó 2015. május 20-án benyújtotta lemondását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöki tisztéről és ezzel együtt kormányzati szolgálati jogviszonyáról Orbán Viktor miniszterelnöknek. A törvény értelmében a kormánytisztviselők lemondási ideje két hónap, tehát a mai nappal Vida Ildikó elnöki jogviszonya megszűnik. Az új elnök kinevezéséig Varga Árpád elnökhelyettes irányítja a NAV-ot.
Vida azt is írja, hogy „mélységes megdöbbenéssel” szembesült a NAV átalakítására vonatkozó kormányzati elképzelésekkel. A NAV-ot ugyanis szerinte senki nem kérdezte meg, „szervezetünket, illetve annak felépítését, hatékonyságát, az egyes munkafolyamatokat senki nem tanulmányozta”. Ez tehát nem is burkolt kritika az Orbán Viktor, Varga Mihály és Lázár János által emlegetett átalakítások felé. Vida rosszallóan jegyzi meg, hogy ezek a kormányzati elképzelések minden igyekezete ellenére „makacsul tartják magukat”.
Mindezek, valamint a NAV-ot és a személyemet ért támadások során tanúsított hozzáállás számomra szakmailag és emberileg is elfogadhatatlan.
És ezután jön a legkritikusabb megjegyzés: bármelyik elképzelés végrehajtása – „mivel azok megítélésem szerint a költségvetés érdekeit és a szervezet működőképességét is veszélyeztetik – részemről vállalhatatlan”.
Vida egy érdekes mondattal folytatja.
Ezek a körülmények eredményezték azt, hogy – a Miniszterelnök Úr kérése ellenére – úgy éreztem, valójában nincs választási lehetőségem.
Itt ugyanakkor Vida nem fejti ki bővebben, mit kért tőle Orbán Viktor, és miért nem hagyott neki választási lehetőséget.
Vida Ildikó levele azért is érdekes, mert a NAV távozó elnöke egyértelműen közel áll Simicska Lajoshoz. Így a távozásának körülményei, indokai az Orbán–Simicska-harc egyik állomásaként is értelmezhetők.
Az NGM köszöni, sok sikert kíván
Délután a Nemzetgazdasági minisztérium is megerősítette Vida Ildikó távozását. Az NGM ezt azzal indokolta, hogy a magyar gazdaság korszakhatárhoz érkezett, "a cél immár nem a válságkezelés, hanem a gazdasági növekedés ütemének erősítése". A minisztérium szerint Vida Ildikó "rendkívül komoly" szerepet vállalt az államháztartási egyensúly megteremtésében, sikeresen vonta össze az APEH-ot és a VPOP-t. Az NGM szerint a vezetése alatt az elmúlt években jelentősen nőttek az adóbevételek, jelentősen csökkent a feketegazdaság aránya.
Az előttünk álló gazdasági korszakhoz megváltozott szerkezetű adó- és vámhivatalra van szükség.
A kormány a jelenleginél "feladatorientáltabb, ügyfélbarátabb adóhivatalt kíván létrehozni, amely jobban illeszkedik a gazdaság új szerkezetéhez". Az új elnököt az átalakítást érintő legfontosabb döntések meghozatala után nevezik ki.
A Nemzetgazdasági Minisztérium ezúton is megköszöni Vida Ildikónak elnöki feladatainak ellátását, "további munkájához sok sikert kíván".

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni"
10 perce
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
1 órája
- Címlapon
Brutális kínzások és megaláztatás: 80 éve történt Magyarország legkegyetlenebb sorozatgyilkossága
Az összes gyilkos amnesztiát kapott.
1 órája
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
A Levegő Munkacsoport szerint az árréstop alá eső termékek fogyasztását inkább korlátozni kellene.
3 órája
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
8 órája
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.
3 órája
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
3 órája
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
6 órája
- Címlapon
Megszületett az ítélet a bőnyi iskolában késelő 12 éves diáklány ügyében
Csaknem egy évvel ezelőtt szúrta szívtájékon osztálytársát.
12 perce
- Címlapon
Kiváló előjelekkel vág neki az új brit F4-es szezonnak a Formula–1-be igyekvő Molnár Martin
Egy kulisszatitkot is megtudtunk a magyar pilótával kapcsolatban.
22 perce
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
11 órája
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek
A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.
március 19., 20:31
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
március 19., 11:48
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
28 perce
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
7 órája
- Címlapon
A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak
Nem erről volt szó a választási kampányban.
3 órája
- Címlapon
Megszólalt a Miniszterelnökség az újdörögdi tragikus baleset ügyében, üzentek Ruszin-Szendi Romulusznak is
Ízléstelennek nevezték a volt vezérkari főnök nyilatkozatát.
2 órája
- Címlapon
Elfogatóparancsot adtak ki Szabó Bálint ellen, akit a keddi tüntetés alatt a Dunából mentettek ki a rendőrök
A politikust újra is kellett éleszteni.
20 perce
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40