Rúzsa Magdi a hármas ikrekről: Úgy láttam, van közöttük fiú is

2021.09.07. 13:59
Három gyermekkel a pocakjában is folytatja a turnét Rúzsa Magdolna. Az énekesnő októberre időzíti a leállást, de mindenkit megnyugtatott, hogy jövőre visszatér a színpadra. Erről a Rádió 1 Balázsék című műsorában beszélt, ahol a műsorvezetők perceken keresztül faggatták a babavárásról. Azt is elárulta, bár még bizonytalan, milyen neműek lesznek a picik, ő úgy látta, hogy fiú is van köztük.

Ahogy az Index is megírta, Rúzsa Magdolna hármas ikreket vár. Az énekesnő hétfőn reggel a Rádió 1 Balázsék című műsorában beszélt arról, hogyan éli meg, hogy egyszerre három kis életet hord a szíve alatt. Amellett, hogy hatalmas az öröm, ő is tisztában van azzal, hogy ez egy nem mindennapi helyzet, és komoly kihívások elé állítja a szülőket is. 

Kapcsolódó
Hármas ikreket vár Rúzsa Magdolna

Hármas ikreket vár Rúzsa Magdolna

A hír sokkolta az énekesnőt és férjét.

Ez azért mindenféle szempontból nem egy egyszerű helyzet. Ezeket a gyerekeket azért ki is kell hordani, tehát nagyon kell figyelni, hogy minden rendben legyen. Ne felejtsük el, hogy ez egy veszélyeztetett terhesség

– mondta az énekesnő, hozzátéve: most nagyon össze kell egyeztetnie a dolgokat, hiszen egy csomó minden borul az életében, amit korábban eltervezett. Az autócserétől kezdve egészen addig, hogy otthon hogyan szervezi össze a teendőket. Sebestyén Balázsék kérdésére megerősítette, hogy természetes úton esett teherbe. Hozzátette, ez abból a szempontból jól is elsülhet, hogy énekesnőként nem kell kétszer vagy háromszor kiesnie a pörgésből és a cirkulációból, ha netán több gyermeket szeretne. 

Kapcsolódó
Rúzsa Magdi a hármas ikrekről: Boldogság volt, aztán pánik

Rúzsa Magdi a hármas ikrekről: Boldogság volt, aztán pánik

Fotót is mutatott a pocakjáról az énekesnő.

A 13. hétben vagyok, csak mivel hárman vannak, lényegesen gyorsabban növekszik a pocak, úgyhogy az elmúlt időszak nagyon nehéz volt. Mindenkitől elnézést kérek, ez a rengeteg eső miattam volt – imádkoztam a szakadó esőért, hogy kabátot tudjak fölvenni, mert azt mondta az orvos, hogy amíg a Czeizel Intézetben nem mondják azt, hogy minden oké, addig ne beszéljek erről. Már nagyon-nagyon nehezen tudtam úgy csinálni, mintha nem lenne ott ez a pocak, mert nagyon növekednek. Ez látványos dolog. 

Rúzsa Magdi arról is beszélt, hogyan befolyásolja a babavárás a munkáját, hangsúlyozva, hogy nem szeretné lemondani a koncertjeit a várandóssága miatt. 

Az idei turnét végigcsináljuk, teljes gőzzel. aktív csaj vagyok

– jelentette ki, hozzátéve: októbertől állnak majd le, de jövőre visszatér a színpadra.

Nyilván hármas ikreket nem lehet kilenc hónapon keresztül kihordani, a cél, hogy minél tovább benn tudjam őket tartani. A zenekarral azon röhögtünk, hogy nem aggódnak, mert úgyis rövid időn belül menekülni fogok a koncertekre. 

Az énekesnő viccesen megjegyezte, mostantól azért több lesz az ottalvós bulija, amit persze valahogy meg kell magyaráznia a férjének is. Akkor is, ha csak Érdre mennek. 

A rádiósokat persze továbbra is foglalkoztatta, hogyan jöhetett össze spontán a hármasiker-terhesség. Kiderült, hogy Rúzsa Magdi esetén megvolt erre a hajlam, hiszen a családjában többször is előfordult, hogy egyszerre több élet fogant meg, sajnos azonban azok a babák nem születtek meg. Balázsék arra is kíváncsiak voltak, vajon kiderült-e már a picik neme, amire az énekesnő annyit mondott, ez még bizonytalan, de úgy látta, a babák között van fiú is, ám biztosat csak a következő vizsgálat után tud erről  mondani. Azt viszont megerősítette, hogy a babák nem egypetéjűek, azaz genetikailag nem lesznek teljesen egyformák. 

Kapcsolódó
Rúzsa Magdi hármas ikrei nem lesznek teljesen egyformák

Rúzsa Magdi hármas ikrei nem lesznek teljesen egyformák

Az énekesnő babái nem egypetéjű ikrek.

Még nem láttuk őket rendesen, tehát ezek még bizonytalan jelzések, mert valahogy nem úgy voltak fordulva, amikor ezt néztük. Úgyhogy ez majd egy következő vizsgálaton derül ki, hogy ki kicsoda

– mondta Rúzsa Magdi, hozzátéve:

úgy láttam, hogy van közöttük fiú is, de ez majd kiderül. Mondjuk vegyesen szerintem nagyon jó lenne.

A beszélgetést itt tudja visszahallgatni:

Balázsék · 5 - Hármas ikreket vár Rúzsa Magdi! Felhívtuk őt

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.

március 21., 14:35

  • FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

67 éves lett Gary Oldman.

március 21., 05:59

  • FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.

március 20., 19:47

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

3 órája

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

1 órája

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • FOMO
Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető

Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető

Tulajdonost cserélt az osztrák főváros egyik neves luxusszállodája.

1 órája

  • FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Mike Okay kihúzta a gyufát.

március 20., 19:24

  • FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.

március 20., 21:03

  • FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.

március 21., 17:09

  • FOMO
Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó

Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó

A korábbi Nagy Ő a gyermekkori lakhelyén él.

március 21., 17:56

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

2 órája

  • Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.

4 órája

  • FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.

március 21., 19:46

  • Címlapon
Fidesz: Magyar Péter és pártja mindig azt fogják tenni, amit a Néppárt mond

Fidesz: Magyar Péter és pártja mindig azt fogják tenni, amit a Néppárt mond

Videót tett közzé a kormánypárt.

44 perce

  • Címlapon
Tovább terjed a járvány, 2300 szarvasmarhát kell leölni Levélen

Tovább terjed a járvány, 2300 szarvasmarhát kell leölni Levélen

Szlovákiában is észlelték már a ragadós száj- és körömfájást.

1 órája

  • FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.

március 21., 19:10

  • FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

Órákon belül több felajánlás is érkezett.

március 20., 16:55

  • FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.

március 19., 07:16

  • FOMO
Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni

Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni

A zsűritag szerint nem kell halálosan komolyan venni, amit mondanak.

március 19., 14:42

  • FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban

Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban

Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.

március 20., 07:14

  • FOMO
Tüntetők zavarták meg Gal Gadot ceremóniáját a hírességek sétányán

Tüntetők zavarták meg Gal Gadot ceremóniáját a hírességek sétányán

A Hófehérke és a Wonder Woman sztárja nyíltan támogatja Izraelt.

március 19., 11:32

  • FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.

március 20., 08:02

  • FOMO
Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását

Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását

Fény derült Kim Kardashian kirablásának minden fontos részletére.

március 19., 17:20

  • FOMO
Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát

Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát

Költségvetési csalás, okirat-hamisítás és pénzmosás volt a vád ellene.

március 19., 09:19

  • FOMO
Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését

Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését

Jelzáloghitelt kellett felvennie.

március 19., 09:55

  • FOMO
Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség

Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség

Orosz Barbara szerint ezt a beavatkozást sok emberen elvégzik, csak ők nem mondják el.

március 19., 16:23