Fesztiválkörkép: Legyen tánc!

DBOGI20180712020
2021.05.22. 08:22
A tavalyi fesztiválszezont tönkretette a járvány, idén nyáron viszont úgy tűnik, esélyt kapnak végre a nagyobb tömegeket vonzó rendezvények. Persze vannak olyan események, amelyekről már biztos, hogy 2021-ben is le kell mondanunk, de jó néhány olyan is, amelynek szervezői továbbra is kitartóan várják, hogy a kormány enyhítsen a rájuk vonatkozó korlátozásokon. Orbán Viktor a péntek reggeli rádiós interjújában közölte, ha elérjük az 5 milliós „korszakhatárt” a beoltottak számára vonatkozóan, a zenés-táncos rendezvények is megnyithatják kapuikat azok előtt, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Cikkünkben végigvesszük azt is, ha ez bekövetkezik, a fesztiválok szerelmesei milyen rendezvényeken mulathatnak majd.

Nagy reményeket fűz a fiatalság az idei nyárhoz. A kormány múlt hónap végén megkezdte a lépcsőzetes nyitást, melynek eredményeként az április 25-i hétvégén ellepték az emberek a szabaddá vált teraszokat. Azóta a vendéglátóhelyek belső terei is látogathatók azok számára, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, és nagyon úgy tűnik, hogy hamarosan a koncertek is megkapják a zöld utat. Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádiós interjújában belengette, hogy 5 millió beoltott a bűvös határ, amit a napokban, akár vasárnap, el is érhetünk. Onnantól enyhítenek a korlátozásokon és bizonyos feltételek mellett élő zenés eseményeket is lehet majd tartani.

Nem csoda hát, hogy pénteken mindenki a Magyar Közlöny friss számát várta, a miniszterelnök által említett enyhítések ugyanis nem voltak teljesen egyértelműek. Elsősorban a zenés-táncos rendezvények esetén merült fel az az egyáltalán nem elhanyagolható kérdés, hogy védettségi igazolvánnyal vajon korlátlan számú látogatót fogadhatnak-e majd az eseményeken a szervezők. Erre vonatkozóan a miniszterelnök ugyanis csupán annyi konkrétumot árult el, hogy oltási kártya kell a részvételhez, ami reménykeltő lehet ugyan, ám hátradőlni mindig csak akkor érdemes, ha a részletek a Magyar Közlönyben is rögzítve vannak. 

A szemfülesebbek észrevehették, hogy nem sokkal 17 óra után a kormany.hu oldalán több információt is közöltek, amelyek ipari forrásainkat arra engedték következtetni, hogy oltási igazolvánnyal létszámkorlát nélkül látogathatók majd a zenés-táncos rendezvények. Késő este végül a Magyar Közlönyben is megjelentek a részletek az 5 millió beoltottnál életbe lépő intézkedésekről, melynek rövid levonatában a koncertekre vonatkozó kitételnél csupán annyi szerepelt, hogy 

zenés-táncos rendezvény csak védettségi igazolvánnyal látogatható.

Miután cikkünkben kizárólag ezekre a típusú rendezvényekre fókuszálunk, álljanak itt a közlöny 34. oldalán kifejtett részletek, amelyek közt továbbra sincs szó arról, hogy bármiféle létszámkorlátot megszabnának ezeken az eseményeken. A védettségi igazolvány viszont kötelező, egyetlen kivétellel.

Zenés-táncos rendezvényt az alábbiak szerint lehet megtartani:

  • (2) A zenés-táncos rendezvény helyszínén, életkorra való tekintet nélkül – az (5) bekezdés szerinti kivétellel – kizárólag koronavírus ellen védett személy tartózkodhat.
  • (3) A zenés-táncos rendezvény helyszínén – az (5) bekezdés szerinti kivétellel – koronavírus ellen nem védett személynek tilos tartózkodni.
  • (4) Tilos zenés-táncos rendezvényt koronavírus ellen nem védett személyek számára szervezni, tartani, meghirdetni, arra fellépőket, illetve nézőket toborozni.
  • (5) A zenés-táncos rendezvény helyszínén – a videóklip-forgatáson vagy más audio- vagy videófelvételen statisztaként történő közreműködés kivételével – koronavírus ellen nem védett személy is foglalkoztatható, azzal, hogy – a fellépők kivételével – a zenés-táncos rendezvény teljes időtartama alatt az 1. § (1) bekezdésében meghatározott módon köteles maszkot viselni.
  • (6) Ha a zenés-táncos rendezvény helyszínén videóklip-forgatást vagy más audio- vagy videófelvételt tartanak, a felvételen statisztaként kizárólag koronavírus ellen védett személy vehet részt.
  • (7) A zenés-táncos rendezvény szervezője, valamint a zenés-táncos rendezvény helyszínének üzemeltetője vagy vezetője, illetve a szervező, az üzemeltető vagy a vezető alkalmazottja köteles annak a személynek a beléptetését megtagadni, valamint a belépését megakadályozni, aki a koronavírus elleni védettségét az e rendeletben meghatározott módon nem igazolja.
  • (8) A (2)–(6) bekezdés szerinti védelmi intézkedés betartatásáról a zenés-táncos rendezvény szervezője, illetve a zenés-táncos rendezvény helyszínének üzemeltetője köteles gondoskodni.

Hosszú volt a csend

Ha visszaszaladunk az időben, tavaly március 11-én jelentette be a kormány az első lezárásokat, azonnal leállítva a nagy tömegeket vonzó eseményeket. A váratlan helyzet azokat sokkolta leginkább, akik a turizmus, a vendéglátás, illetve a szórakoztatóipar területén dolgoznak, a korlátozó intézkedések miatt ugyanis ők hosszú időre bevétel nélkül maradtak. Bizonytalanná váltak a hétköznapjaik, a járvány alakulása határozta meg, hogy épp mit lehetett nekik és mit nem, mikor folytathatják azt a munkát, ami az egzisztenciájukat biztosította. Tavaly nyáron ugyan volt némi enyhítés, egy ideig 500 fős létszámkorláttal zenés-táncos rendezvényeket is lehetett tartani, de a második hullám újabb lezárásokat hozott, kockára téve több tízezer ember megélhetését.

A művészet, a szórakoztatás, a vendéglátás ugyanúgy munka, mint bármi más, ráadásul olyan típusú, amit nem képes bárki megcsinálni. Akik ezeken a területeken dolgoznak, már több mint egy éve bizonytalanságban élnek, ami nem csak anyagilag, de lelkileg is megterhelő. A kiszolgáltatottság és a fölöslegesség nyomasztó érzése, ha nem is hangoztatják, valószínűleg mindegyikükben ott van. 

Az már szinte biztos, hogy az idei nyár sem lehet még teljesen szabad, már ami a rendezvényeket illeti – azok ugyanis, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, jelen állás szerint akkor sem látogathatják a zenés-táncos eseményeket, ha a beoltottak száma eléri az 5 milliót, és megnyitják kapuikat a szórakozóhelyek.

Mit tartogat az idei szezon?

Azok a fesztiválok, amelyek valóban hatalmas tömegeket vonzanak, illetve ahol külföldi előadók is rendre megfordulnak, jórészt ezt az évet is elengedték: már biztos, hogy a Sziget, a VOLT és a Balaton Sound elmarad, de a FEZEN szervezői is eldöntötték, hogy idén nem rendezik meg a székesfehérvári többnapos bulit, helyette Liget néven indítanak koncertsorozatot magyar előadókkal.

Kapcsolódó

Hivatalos: elmarad a Sziget Fesztivál

Hiába bízott benne a közönség, idén sem szigetelhetünk.

Olyanok is vannak persze, akik mostanáig kitartottak, feszülten figyelve a kormány döntéseit. Ilyen a VOLT produkcióhoz tartozó Strand Fesztivál és a B My Lake, illetve a Szegedi Ifjúsági Napok, utóbbi továbbra is bízik abban, hogy idén ők zárhatják a nyarat. A line up persze még bizonytalan, bár Lobenwein Norbert legutóbbi nyilatkozata szerint a Strand Fesztivál külföldi fellépői még nem jelezték, hogy visszalépnének, azért lehetnek kétségek afelől, hogy turné nélkül vajon idejön-e mondjuk Kanadából a SUM 41. A Campus Fesztivál is a kivárók csapatát erősíti, de a debreceni rendezvény szervezői már korábban kijelentették, hogy idén kizárólag hazai zenekarokkal terveznek.

Az eddigi bejelentések alapján megtartják a Fishing on Orfűt is, bár a júniusi dátum közben augusztusra változott, az eredeti időpontban pedig nagy eséllyel egy családias rendezvénnyel kárpótolják a közönséget. A Bánkitó Fesztivál már május elejétől árulja a jegyeit és line upot is hirdetett, de a Sun Fesztivál, a Művészetek Völgye, a Paloznaki Jazzpiknik, az Ördögkatlan, az EFOTT, a Veszprémi Utcazene Fesztivál, a VeszprémFest, a RockBalaton, a Rockmaraton, a Tábor Fesztivál és a Fekete Zaj Fesztivál csapata is készen áll a nyitásra. Ezek a rendezvények – két kivétellel – mind a nyár második felét igyekeztek becélozni, feltehetőleg azért, mert a júniusi nyitás korábban elég bizonytalannak tűnt. Ha mind megvalósul, az túlkínálatot eredményezhet elsősorban augusztusban a fesztiválpiacon, főleg, miután a fellépők terén sok esetben nagy valószínűséggel hasonló lesz a felhozatal. 

Listázva a nagy esélyesek:

  • Rockmaraton (2021. július 5–10.)
  • Bánkitó Fesztivál (2021. július 7–10.)
  • S.U.N. Fesztivál (2021. július 19–26.)
  • Campus Fesztivál (2021. július 21–25.)
  • Művészetek Völgye (2021. július 23. – augusztus 01.)
  • Paloznaki Jazzpiknik (2021. július 29–31.) 
  • Ördögkatlan (2021. augusztus 3–7.)
  • EFOTT (2021. augusztus 11–15.)
  • RockBalaton (2021. augusztus 12–15.)
  • VeszprémFest (2021. augusztus 17–21.)
  • B My Lake (2021. augusztus 18–21.)
  • Strand Fesztivál (2021. augusztus 19–21.?)
  • Fekete Zaj Fesztivál (2021. augusztus 18–21.)
  • Fishing on Orfű (2021. augusztus 24–28.)
  • Veszprémi Utcazene Fesztivál (2021. augusztus 25–28.)
  • Tábor Fesztivál (2021. augusztus 25–29.)

A koncerthelyszínek is már csak a bejelentésre várnak

Bár a miniszterelnök péntek reggeli nyilatkozata a létszámkorlát tekintetében első körben bizonytalanságra adhatott okot, a legtöbb szórakozóhelynek – a tavalyi gyakorlathoz hasonlóan – biztos, hogy több forgatókönyve is volt a nyitást illetően. Nagy valószínűséggel már meg is vannak az induló programok, csak annyi kell, hogy elérje az 5 milliót a beoltottak száma. A Budapest Park talán a legbiztosabb abban, hogy ez akár holnapra meg is történhet, a szervezők ugyanis délelőtt 10 órára bejelentést ígértek. 

Frissítés: Bár még nem tartunk ott, a rendezvényszervezők és a zenekarok sorra jelentik be a koncerteket. A meghiredett eseményekről itt olvashat.

(Borítókép: Közönség az ausztrál Dub FX – Benjamin Stanford – koncertjén az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) Velencén 2018. július 12-én. Fotó: Bodnár Boglárka / MTI)