Elérte az MSZP-t a terézvárosi ingatlanügy
A Fővárosi Főügyészség eljárást indított Halmai Katalin XII. kerületi önkormányzati képviselő, a Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyetteshez köthető helyi MSZP-alapszerv tagja ellen - írja a Heti Válasz online. A gyanúsított nem tett vallomást, viszont panasszal élt a gyanúsítás ellen.
Halmai az Unihouse Kft. jogi alkalmazottja: a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. (TV) megbízásából ez a cég készített értékbecsléseket a VI. kerületi ingatlanok eladásához. Az Unihouse végezte a Bajcsy-Zsilinszky út 61. alatti üzlethelyiség értékbecslését, és az ingatlanszerződések előkészítését is.
Az Unihouse a Heti Válasz korábbi cikkei szerint a Terézvárosi Önkormányzat bennfentes cégének tekinhető, és több, az önkormányzatnak százmilliós károkat okozó ingatlanügyben is érintett.
A Bajcsy-Zsilinszky út 61. alatti üzlethelyiség bérbeadása körüli botrány tavaly januárban robbant ki. Az addigi bérlőt a szerződés megújítása érdekében a TV vezetői csúszópénz átadására kapacitálták.
Berecz Károly színleg belement a játékba, de a beszélgetést rögzítette, és a 18 millió forintot játékpénzzel fizette ki. A rendőrök letartóztatták Kovács Pétert, a TV Zrt. vezérigazgatóját, és társát, Juhász Károlyt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök
A dílerek 2024 eleje óta üzleteltek a városban és környékén.
március 22., 17:27
- Belföld
Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik
Főleg az, hogy mit esznek.
március 22., 15:52
- Belföld
Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel
Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.
március 22., 18:45
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
tegnap, 20:58
- Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?
A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.
március 22., 19:42
- Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora
A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.
március 22., 15:18
- Belföld
Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben
Az egynapos műtétek 300 ezer forinttól kezdődnek, de van, ahol milliós tétellel kell számolni.
március 22., 15:07
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Belföld
A bíróság elítélte a képviselőt, aki újraindul, miközben az egyik fő szereplő hiányzik
Összecsapás közeleg.
március 22., 13:34
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Belföld
Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre
Videó is készült az elfogás pillanatairól.
március 22., 13:22
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
tegnap, 19:39
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
tegnap, 14:44
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Belföld
A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket
Az állandó aggodalom mentálisan kimeríti őket – derült ki egy felmérésből.
március 22., 12:24
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Belföld
Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette
Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.
március 22., 10:22
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
tegnap, 13:40
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
tegnap, 12:20
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
tegnap, 06:00
- Belföld
Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása
Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.
március 22., 12:10
- Belföld
Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni
A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.
március 22., 11:53
- Belföld
Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt
A nyomozás jelenleg is folyamatban van.
március 22., 19:05
- Belföld
Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben
A balesetkor a fénysorompó jól működött, a közút felé pirosat mutatott
március 22., 15:54
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
tegnap, 20:26
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
tegnap, 20:59