Székely tovább vádaskodik, barátjára kizárás vár

2000.11.03. 09:37
Újabb kisgazda képviselőt zárhatnak ki a képviselőcsoportból az FKGP országos elnökségének és a frakció vezetőségének pénteki közös ülésén. A távozás útján Székely Zoltánt valószínűleg közeli vállalkozótársa, Molnár László követi, akit nemrég nemkívánatos személynek nevezett Torgyán József. A vesztegetésen ért honatya újabb vádakkal állt elő, és azt állítja: a kisgazda elnök már nem képes irányítani a pártot, és gyógykezelésre szorul. Székely kijelentette: a kisgazdák többet loptak az elmúlt két évben, mint a szocialisták 1994 és '98 között.
Péntek reggel a Független Kisgazdapárt két vezető testülete együtt tanácskozik, amit Horváth Béla frakcióvezető-helyettes is nagy jelentőségűnek nevezett. Az országos elnökség és a képviselőcsoport vezetőségének közös ülése után Torgyán József sajtótájékoztatót tart majd. Több lap értesülései szerint is lesz szó személyi kérdésekről, továbbá arról, milyen stratégiát kövessen a párt a mindennapossá váló támadásokkal, botrányokkal kapcsolatban.

Székely szerint a kisgazda politikusok többet loptak, mint a szocialisták

A tv2 úgy tudja, hogy a kisgazda vezető testületek Molnár Lászlót, a párt megszűnt vállalkozói tagozatának elnökét zárják ki a frakcióból. Molnár közeli barátja és üzlettársa is a nemrég eltávolított Székely Zoltánnak, sőt, ő volt az, aki a vesztegetésen tetten ért vállalkozót az FKGP-hez hozta. Molnár Lászlót Torgyán József nemrégiben nemkívánatos személynek nevezte mind környezetében, mind az FVM-ben.

Székely Zoltán további korrupciós vádakkal illeti egykori pártját
Mindeközben Székely Zoltán további korrupciós vádakkal illeti egykori pártját. A tv2 csütörtök esti hírműsorában kijelentette, hogy Bánk Attila frakcióvezető és helyettese, Horváth Béla különböző csatornaberuházási ügyekkel kapcsolatban Mezőcsáton és Ráckevén járt. A mentelmi jogától megfosztott honatya arra is kitért, hogy immár nem Torgyán József irányítja a kisgazdapártot, mert gyógykezelésre szorul, és akaratában korlátozott. Arra a kérdésre, hogy milyen egészségügyi problémákkal küszködik a pártelnök, Székely nem akart válaszolni. Hozzátette: Torgyán József már lehet, hogy nem felelősségre vonható.

Székely azt is hangoztatta, hogy bebizonyosodott, hogy vannak megvesztegethető kisgazda politikusok, de ő nem tartozik közéjük. Azt állítja, hogy azok, akik nem engedték Torgyán József közelébe, már ,,többet loptak az elmúlt két évben, mint a szocialisták 1994 és '98 között". A tv2 Tények című műsorának elismételte: Balla Dániel vállalkozó csalta tőrbe őt, mégpedig azzal, hogy a kisgazda vezetőkre vonatkozó terhelő dokumentumokat ad át neki.

Fokozódik az elégedetlenség az FKGP-ben

Horváth Béla: "Kimondhatjuk, hogy egy hazug ember állításairól van szó"
A kisgazda frakcióból eltávolított képviselő kijelentéseire reagálva Kiszely Katalin, az Országgyűlés közbeszerzési bizottságának kisgazda elnöke azt mondta, reméli, eljön Magyarországon az az idő, amikor ,,nem a hülye mondja meg, hogy ki az okos, és nem tisztességtelen mondja meg, ki a tisztességes." Horváth Béla a tv2-nek nyilatkozva csütörtökön azt mondta, hogy tekintettel a gyásznapra, megpróbálja nevetés nélkül kommentálni Székely kijelentéseit. "Kimondhatjuk, hogy egy hazug ember állításairól van szó" - hangoztatta Horváth.

Több pénteki napilap is arról számol be, hogy növekszik az elégedetlenség a kisgazdapárton belül és többen Torgyán József távozását követelik. A Népszabadság arról ír, hogy az FKGP hajmáskéri szervezete felszólította Torgyánt: mondjon le minden tisztségéről, így a pártelnöki posztjáról, a miniszteri székről, országgyűlési képviselőségéről és az FTC elnöki posztjáról. Az alapszervezet elnöke kifejtette, hogy az elmúlt hetek botránysorozata bebizonyította: Torgyán kárt okoz a pártnak.

A Magyar Hírlap arról számol be, hogy Bokor Imre, az FKGP honvédelmi bizottságának vezetője is lemondásra szólította fel pártja vezetőjét. A Czinege Lajos visszaéléseit leleplező könyvével ismertté vált egyetemi tanár Torgyán Józsefnek írott levelében azt írta: a pártelnök a kisgazdapárt sírásója lesz, ha nem távozik.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk

Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk

A bíboros tartotta az esztergomi bazilikában a nagycsütörtök esti szertartást.

26 perce

  • Belföld
Karbantartás miatt rövidített útvonalon jár hétfőtől a csömöri HÉV

Karbantartás miatt rövidített útvonalon jár hétfőtől a csömöri HÉV

A munkálatok két héten át tartanak.

április 10., 14:28

  • Belföld
Egymilliárd utazás, tízmillió eladott bérlet

Egymilliárd utazás, tízmillió eladott bérlet

Új rekord született.

április 10., 12:10

  • Belföld
Török Gábor: 2026-ra az alapvető kérdés, hogy a dominó eldől-e

Török Gábor: 2026-ra az alapvető kérdés, hogy a dominó eldől-e

Az elemző hosszan fejtegette a magyar politikai helyzetet.

április 10., 13:34

  • Belföld
Kigyulladt a tiszaújvárosi fürdő

Kigyulladt a tiszaújvárosi fürdő

Megszólalt a polgármester.

április 10., 13:48

  • Belföld
Leesett az Erzsébet hídról és meghalt egy férfi csütörtökön

Leesett az Erzsébet hídról és meghalt egy férfi csütörtökön

Hosszasan próbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.

április 10., 13:01

  • Címlapon
Orbán Viktor: Hogyha elüt a villamos, a gépezet, ami az országot működteti, ugyanúgy működne, mint velem

Orbán Viktor: Hogyha elüt a villamos, a gépezet, ami az országot működteti, ugyanúgy működne, mint velem

A kormányfő Hont Andrásnak arról is beszélt, hogy a Tisza Párt komoly rivális, de külföldről finanszírozott és fentartott dolog.

3 órája

  • Belföld
Megnyílt Magyarország első okosboltja, a jövő elkezdődött

Megnyílt Magyarország első okosboltja, a jövő elkezdődött

Másfél perces bevásárlás? Lehetséges!

április 10., 15:14

  • Címlapon
Orbán Balázs zavarbaejtő posztban reagált a kormányfő interjújára

Orbán Balázs zavarbaejtő posztban reagált a kormányfő interjújára

Orbán Viktor kentaurnak nevezte politikai igazgatóját.

48 perce

  • Belföld
NGM: A kormány üdvözli, hogy a kereskedelmi bankok is részt vesznek az áremelések elleni küzdelemben

NGM: A kormány üdvözli, hogy a kereskedelmi bankok is részt vesznek az áremelések elleni küzdelemben

A kormány továbbra is figyeli a pénzintézeteket, céljuk, hogy az áraik méltányosak maradjanak.

április 10., 14:37

  • Belföld
Hatalmas porvihar tombol Debrecen környékén

Hatalmas porvihar tombol Debrecen környékén

Hajdú-Bihar vármegyére citromsárga riasztást adtak ki.

április 10., 14:41

  • Belföld
Időzített demográfiai bomba a közoktatásban: az iskolák kénytelenek nyugdíjasokra támaszkodni

Időzített demográfiai bomba a közoktatásban: az iskolák kénytelenek nyugdíjasokra támaszkodni

Kritikus a helyzet, minden második tanár 50 év feletti.

április 10., 10:47

  • Belföld
Hózáporra kell számítani csütörtökön

Hózáporra kell számítani csütörtökön

És ez még csak a jéghegy csúcsa.

április 10., 06:26

  • Belföld
Kormányinfó: vizsgálják, kémcsőben jött-e a száj- és körömfájás vírus az országba

Kormányinfó: vizsgálják, kémcsőben jött-e a száj- és körömfájás vírus az országba

Az Index kérdésére elhangzott, hogy a kormány immár az árak csökkenésére számít, az élelmiszereknél dezinfláció jöhet.

április 10., 11:46

  • Belföld
Évente 1,5 milliárd forint kártérítést fizetnek a kórházak

Évente 1,5 milliárd forint kártérítést fizetnek a kórházak

Központi Pertámogatási Rendszert hoz létre az OKFŐ a műhibák kezelésére.

április 10., 06:51

  • Belföld
Rétvári Bence: Az előző kampányok stratégiájával nem tudunk nyerni

Rétvári Bence: Az előző kampányok stratégiájával nem tudunk nyerni

A fideszes politikus a Tisza Párt felemelkedéséről is beszélt, és elmondta, hogy Magyar Péter nem lesz miniszterelnök.

április 10., 10:39

  • Címlapon
Újabb magyar településen jelent meg a halálos kór, lezárták a telepet

Újabb magyar településen jelent meg a halálos kór, lezárták a telepet

Rábapordány legalább hatvan kilométerre van a többi érintett településtől.

8 órája

  • Címlapon
Kína visszaütött a vámháborúban, az amerikai hadsereg is térdre kényszerülhet

Kína visszaütött a vámháborúban, az amerikai hadsereg is térdre kényszerülhet

Peking felfüggesztette bizonyos ritkaföldfém-ásványok és mágnesek exportját Amerikába.

3 órája

  • Címlapon
Már több mint száz országban hódít a magyar családi cégből lett multi

Már több mint száz országban hódít a magyar családi cégből lett multi

Nehezített gazdasági pályán is rekordbevételt ért el a hazai étrendkiegészítő-óriás.

8 órája

  • Belföld
Már a nemzeti parkokat és a turistautakat is lezárták Magyarországon a terjedő vírus miatt

Már a nemzeti parkokat és a turistautakat is lezárták Magyarországon a terjedő vírus miatt

Rengeteg területet érintenek az intézkedések.

április 10., 08:17

  • Belföld
Összedőlt a Homlok-birodalom: csődvédelembe menekült Mészáros Lőrinc volt veje

Összedőlt a Homlok-birodalom: csődvédelembe menekült Mészáros Lőrinc volt veje

Homlok Zsolt cégei a gyors növekedés után fokozatosan szorultak ki a hazai piacról.

április 10., 08:31

  • Belföld
Fenyő-gyilkosság: Gyárfás Tamásnak börtönbe kell vonulnia

Fenyő-gyilkosság: Gyárfás Tamásnak börtönbe kell vonulnia

Huszonhét év után Portik Tamás esetében is jogerős döntést hozott a Fővárosi Ítélőtábla.

április 10., 09:19

  • Belföld
Letartóztatták az élettársa anyját piszkavassal halálra verő nőt Tatabányán

Letartóztatták az élettársa anyját piszkavassal halálra verő nőt Tatabányán

A nő ügyvédje fellebbezést jelentett be.

április 10., 13:46

  • Belföld
Az Auchan Go ünnepélyes átadása

Az Auchan Go ünnepélyes átadása

április 10., 14:18

  • Belföld
Láncfűrésszel akarta kettévágni ismerősét egy Pest vármegyei férfi

Láncfűrésszel akarta kettévágni ismerősét egy Pest vármegyei férfi

A támadó ellen emberölés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat.

április 10., 12:11

  • Belföld
21 Kutatóközpont: Tovább növelte előnyét a Tisza Párt a Fidesszel szemben

21 Kutatóközpont: Tovább növelte előnyét a Tisza Párt a Fidesszel szemben

A kutatás szerint több százezer szavazat lehet a különbség.

április 10., 10:41

  • Belföld
Emberi maradványokra bukkant a rendőrség a VIII. kerületben

Emberi maradványokra bukkant a rendőrség a VIII. kerületben

Egy társasház építését megelőző tereprendezésnél kerültek elő csontmaradványok.

április 10., 07:29

  • Belföld
Ciánnal akart végezni magával egy díler, miután tetten érték

Ciánnal akart végezni magával egy díler, miután tetten érték

Három drogkereskedőt tartóztattak le a hatóságok.

április 10., 08:46