Kárpótlást érdemelnének a lakosságcsere áldozatai
További Belföld cikkek
- Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
- Mentálisan sérült fiatal lányt kényszerítettek prostitúcióra
- Karácsony Gergely: A főváros átutalta a vételárrészletet, Rákosrendező a budapestieké
- Első fokon pert nyert az Index az Integritás Hatóság elnökének keresetével szemben
- A belső viszonyokra hivatkozva kilépett a pártból a Tisza-szigetek koordinátora, reagált a Tisza Párt
Sólyom László írta az előszavát annak a kötetnek, az Otthontalan emlékezetnek, amelyet csütörtökön mutattak be a szlovák-magyar lakosságcseréről, a felvidéki magyarok kitelepítéséről szóló konferencia után a Terror Házában. Az ugyanerről a témáról szóló könyv egyik példányát - éppen a szerkesztő által félretett példányt, benne a megnyitó szövegével - valaki magával vitte, így a kötet egyik összeállítója, Molnár Imre csak az előszóból tudott idézni, amelyet Sólyom írt .
Nem túl készségesek
Sólyom az előszóban azt írja, hogy Szlovákia nem mutat készséget arra, hogy szembenézzen történelmével, miközben például a magyar Alkotmánybíróság határozatban mondta ki, hogy alkotmányellenesek voltak a második világháború utáni magyar törvények és jogszabályok a németek kitelepítéséről. Emiatt Sólyom 2006-ban bocsánatot is kért a németektől.
Szlovákiában ez nem történt meg, ez már azon a konferencián hangzott el, amelyet Magyar sors Csehszlovákiában címmel rendeztek a Terror Házában, ahol a témáról csütörtökön nyílik meg a hasonló című kiállítás is. A Benes-dekrétumok néhány nappal ezelőtti szlovákiai parlamenti támogatása ebből a szempontból kifejezetten felkorbácsolta az indulatokat.
Félelem
Molnár Imre elmondta, hogy a konferencia utáni könyvbemutatóra az egyik szlovák szerző el sem mert jönni, mert állását érezte volna veszélyeztetve, ha Magyarországon szerepel.
Mindez a félelmet erősíti a két országban, erről a félelemről a vita egyik hozzászólója, Fülöp Mihály, a Magyar Külügyi Intézet korábbi igazgatója beszélt. Fülöp Révkomáromban tanít, a szlovákiai magyar egyetemen, ahol diákjai dolgozataiból is megállapította, hogy a lakosságcsere emléke máig él a családok emlékezetében. A közös emlékezet egyetlen azonos pontja pedig a félelem.
Az elnök kezdeményezzen
Fülöp azt javasolta a köztársasági elnöknek, hogy a magyar parlamentet szólítsa fel a mulasztásos alkotmánysértés megszüntetésére, mivel az Alkotmánybíróság már korábban kárpótlásra szólította fel az országgyűlést. A Felvidékről kitelepítetteknek járna kárpótlás a magyar államtól, miután Budapest a nevükben korábban lemondott mindenféle kártérítési igényről Csehszlovákiával szemben.
Ez a lemondás 1949-ben történt egy Csorba-tónál aláírt szerződéssel, erről Kugler József beszélt a konferencián. Később 1964-ben kaptak némi kárpótlást az érintettek a magyar államtól, de a rendszerváltás után nem történ semmiféle előrelépés a felvidékiek ügyében, miközben a német kitelepítetteket például bevonták az első és második itthoni kárpótlási körbe.
Pár milliárdba kerülne
Kugler 7,5 milliárd forintra tette a felvidéki magyarok ingatlanjainak értékvesztését, a kárpótlás viszont szerinte nem jelenti a teljes kármentesítést, ennek az összegnek a feléből is enyhíteni lehetne a több évtizedes sérelmeket. Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója szerint - aki csak röviden szól t hozzá az elhangzottakhoz - ez az összeg (bár nem áll túlzottan jól a magyar költségvetés) nem jelentene túlzottan nagy terhet a büdzsének.
Molnár Imre, az Otthontalan emlékezet című kötet szerzője szerint Sólyom László a könyv előszavában gyakorlatilag megtette azt, amire Fülöp Mihály kérte, vagyis az államfő gyakorlatilag arra ösztökéli a magyar Parlamentet, hogy alkosson jogszabály a felvidéki kitelepítettek kárpótlására.
Megbékélés?
A konferencián a bevezetőt a fideszes Balog Zoltán mondta, a magyar Parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke. Szerinte a népek közötti megbékéléshez az emberi méltóság tiszteletben tartásán keresztül vezet az út, és ez előtt meg kell követnünk egymást a múltban történtekért.
A Benes-dekrétumok szlovák támogatásáról szóló döntést erőteljesebben kommentálták a konferencia résztvevői. Izsák Lajos történész, az ELTE rektor-helyettese szerint a szlovák-magyar lakosságcsere emberiség elleni bűntettnek minősül, és ezért inkább az erkölcsi elégtételnek érkezett volna el az ideje, ehelyett a pozsonyi parlamenttől "újabb pofont kaptunk" idézte Sólyom László kifejezését Izsák, aki a Felvidékről származik, és akinek szülőfalujából sok magyart telepítettek ki.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője
A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.
március 17., 11:49
- Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni
Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.
március 17., 11:33
- Belföld
Karácsony Gergely: A főváros átutalta a vételárrészletet, Rákosrendező a budapestieké
A tulajdonszerzés azonban még nem jelent birtokba kerülést.
2 perce
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
16 perce
- Címlapon
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!
Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.
2 órája
- Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében
Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.
március 17., 11:24
- Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását
Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.
március 17., 12:25
- Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről
Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.
március 17., 14:21
- Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében
Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.
március 17., 13:18
- Címlapon
A belső viszonyokra hivatkozva kilépett a pártból a Tisza-szigetek koordinátora, reagált a Tisza Párt
A párt szerint elhallgatott egy érzékeny információt előlük.
37 perce
- Címlapon
Megváltoztatta a rendőrség a keddi tüntetés helyszínét, nem lehet demonstrálni az Erzsébet hídon
Hadházy Ákos számolt be a részletekről.
2 órája
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
5 órája
- Címlapon
Szürreális jelenetek a bolgár ötös lottón: olyan számot húztak ki, amelyet nem lehetett volna
Utána újra kellett húzni.
1 órája
- Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt
A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.
március 17., 12:58
- Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha
A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.
március 17., 14:41
- Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül
A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.
március 17., 07:43
- Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét
Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.
március 17., 06:49
- Belföld
Bűzlik a Duna
A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.
március 17., 09:23
- Belföld
Esküt tesz a Parlamentben a fideszes képviselő, aki Magyar Péterrel is összeszólalkozott
Az ülés 13 órakor kezdődik.
március 17., 08:22
- Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én
Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.
március 17., 08:18
- Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után
Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.
március 17., 07:32
- Címlapon
Első fokon pert nyert az Index az Integritás Hatóság elnökének keresetével szemben
Megérkezett a törvényszék álláspontja.
12 perce
- Belföld
Vitézy Dávid: A főváros már arra is képtelen, hogy egy elkorhadt padot kicseréljen
Karácsony Gergelynek is üzent.
március 17., 09:37
- Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya
A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.
március 17., 11:52
- Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak
Kettős halálos gázolás történt.
március 17., 11:58
- Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi
Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.
március 17., 11:34
- Címlapon
Az egyik török lap botrányosnak minősítette a magyar szurkolók viselkedését Budapesten
A vendégek zokon vették a hazai drukkerek reakcióját.
2 órája
- Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását
Négyen sérültek meg a balesetben.
március 17., 12:36
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
8 órája
- Címlapon
Diplomás bér diploma nélkül, avagy kik azok az óvodai nevelők?
Ugyanaz a bér, ugyanaz a munka, alacsonyabb képesítés.
1 órája