Kincs, ami nincs

Nincs bizonyíték a Seuso-kincs magyarországi eredetére

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) Seuso Titkársága idén áprilisban tett közzé egy felhívást, amelyben tízmillió forintos jutalmat ajánlott fel annak, aki valamilyen tárgyi bizonyítékkal alá tudja támasztani a Seuso-kincs magyarországi eredetét. A felhívásra az elmúlt három hónapban több mint két tucat bejelentés érkezett, ám ezek nagy része a római kori műkincsek beazonosítása szempontjából értékelhetetlen volt. A Seuso Titkárság július 20-a után két bejelentés alapján indított ásatásokat a kőszárhegyi kőbányánál, illetve egy ahhoz közel eső területen, de a kutatások eredménytelenek voltak.

Ásatások a kőszárhegyi kőbányánál

Az egyik bejelentő beszámolt róla, hogy biztos tudomása van arról, miszerint a kőszárhegyi bánya domboldalában elásták a római kori leletek néhány darabját. Mivel jól ismerte a környéket, és a műkincsügy kapcsán gyakran emlegetett Sümeg családot is, a Seuso Titkárság a rendőrség segítségével kutatást indított a megjelölt terepen.

A század egyik legnagyobb műkincsbotrányának története A magyar nyomozás adatai szerint a kincset a hetvenes évek közepén találták meg Polgárdi-Szabadbattyán-Kőszárhegy térségében. A tanúvallomások szerint eredetileg két rézüstben mintegy negyven tárgy került elő a földből. Az ezután kicsempészett és szétszóródott együttes tizennégy darabja és az egyik rézüst a nemzetközi műkereskedelemben bukkant fel, és a nyolcvanas években Angliában Lord Northampton birtokába került. A származási papírok nélküli kincsekhez a lord ügyvédje hamis libanoni eredetpapírokat vásárolt. 1990-ben a lord a Sotheby's Aukciós Házon keresztül akarta elárvereztetni a kincseket, ám azok tulajdonjogáért még az árverés előtt pert indított Libanon, majd Jugoszlávia (később Horvátország) és Magyarország. Itthon ekkor már a kincs feltételezett megtalálójának ügyében folytatott nyomozás kapcsán vizsgálták a lelet felbukkanásával kapcsolatos körülményeket. Libanon már a per elején visszalépett, Horvátország a kincs dalmáciai lelőhelyéről időközben elterjedő híresztelésekre támaszkodva hazánkkal együtt folytatta a pert. A per tárgya nem a kincs lelőhelyének felderítése, és ezzel a jogos tulajdonos megállapítása volt, hanem az, hogy tud-e a két felperes elegendő bizonyítékot felmutatni ahhoz, hogy a tárgyak a birtokába jussanak. A pert 1993-ban New Yorkban mindkét ország elveszítette. A bíróság döntése szerint Magyarország nem tudta meggyőzően bizonyítani, hogy földjéből került elő a kincs. A perköltségre és a Lord Northampton által benyújtott kártérítésre mintegy hárommillió dollárt költött el a magyar állam. Jelenleg nincs a világon olyan, magát a nemzetközi jog előírásaihoz tartó múzeum vagy magángyűjtő, aki hajlandó lenne a kincset megvásárolni.

A személyazonosságának teljes titokban tartását kérő bejelentő, annak ellenére, hogy mintegy húsz esztendeje nem járt a környéken, megpróbálta meghatározni a kőbányánál azt a helyet, ahol emlékei szerint a műkincseket elásták. A geofizikusok és régészek közreműködésével zajló kutatáson azonban semmit nem találtak, és a mélyebben fekvő földminták elemzéséből az is kiderült, hogy az utóbbi húsz esztendőben a környéken nem ástak el semmit. A háromhetes ásatás költsége körülbelül egymillió forintjába került a kulturális tárcának. A kőbányánál tartott kutatással párhuzamosan egy másik helyszínen is tartottak lakossági bejelentés alapján ásatásokat, ám ennek pontos helyéről Bánkutiné Hajdú Éva, a Seuso-kinccsel foglalkozó miniszteri biztos nem tudott felvilágosítást adni.

Jelenleg nincs esély a kincsek visszaszerzésére

Az NKÖM felhívása egyébként változatlan formában december 31-ig érvényes, de a miniszteri biztos tájékoztatása szerint a jövő évre is meghosszabbítják. A római kori leletek magyarországi eredetét hitelesítő újabb bizonyítékokra azért van szükség, mert ezek hiányában a miniszteri biztos szerint az országnak jogi úton nincs esélye a Seuso-kincs visszaszerzésére.

A honi eredetre egyelőre csak közvetett bizonyítékok vannak. A kincsek egyes darabjairól vett talajminták egyértelműen bizonyítják, hogy a leletek a Polgárdi melletti Szárhegyen lévő Borbély pincében voltak utoljára elásva, és a kincs anyagösszetétele megegyezik a feltételezett lelőhelyhez közel száz évvel ezelőtt megtalált Polgárdi tripusz anyagával.

Az 1990-ben indított rendőrségi nyomozás megállapította, hogy Sümegh József polgárdi lakost, akinek a tanúvallomások szerint birtokában volt a Seuso-kincs, kötelező katonai szolgálati idejének végén, 1980-ban meggyilkolták. A Scotland Yard szintén a magyarországi eredetet valószínűsíti. A régészek közvetett bizonyítékként tartják számon azt, hogy a Seuso-tálon olvasható feliratok egyike a ,,Pelso", amely a Balaton neve volt az I. századtól a középkorig.

Az ország érdekeit a Seuso-ügyben képviselő ügyvédi iroda a jelenlegi bizonyítékok alapján nem vállalja az újabb jogi eljárást, ugyanis a győzelemre megítélésük szerint csupán ötven százalék esély van. Az NKÖM az idén már nem, a közeljövőben azonban fontolóra veszi a peren kívüli megállapodás lehetőségét a műkincsek egy részének jelenlegi tulajdonosával, Lord Northamptonnal.

A rendőrség nem vesz részt a kutatásban

A Seuso-kincs A Seuso-kincs az antik kultúra egyik legnagyobb ismert leletgyűjteménye, amelyet díszített ezüstedények, egy lakomakészlet darabjai alkotnak. Négy körülbelül 70-50 cm átmérőjű tál, nyolc mintegy négy kilogrammos kancsó és vödör és egy szelence tartoznak a készletbe. Ismert 14 darabnak összsúlya 66 és fél kilogramm. Anyaguk szokatlanul nagy tisztaságú ezüst. Nevét az egyik tálra vésett, versben is megörökített ókori tulajdonosáról, ,,Seuso"-ról kapta. A kincs piaci értéke körülbelül egymillió amerikai dollár lenne, ám mivel nincsen hiteles eredetigazolása, legálisan nem kerülhet a műkincspiacra.

A rendőrség a leletekkel kapcsolatos kutatásokban nem vesz részt. Az ORFK még 1990-ben kezdett nyomozni Sümeg József halálának ügyében, ám az eljárást a Legfőbb Ügyészség határozatára 1996-ban megszüntették. Az NKÖM álláspontja szerint a gyilkos megtalálása döntő fontosságú lehet a műkincsek visszaszerzésében.

A Seuso-kincs visszaszerzése érdekében Magyar Bálint, a kulturális tárca akkori vezetője 1997-ben nevezett ki miniszteri biztost Bánkutiné Hajdú Éva személyében. A megbízást Hámori József, majd Rockenbauer Zoltán miniszterek is megerősítették. A miniszteri biztos vezette, két főből álló Seuso Titkárság feladata a kincsekkel kapcsolatban felmerülő bármilyen ügy intézése vagy kivizsgálása. Bánkutiné szerint megbízását minden bizonnyal meghosszabbítják, bár Rockenbauer Zoltán kultuszminiszter február óta nem érdeklődött a Seuso Titkárság tevékenységéről.