Kórházátalakítás: mindenki elutasítja?

2007.01.12. 17:38
Soha nem látott feszültségeket szült az egészségügyi minisztérium javaslata a kórházak átalakítására. Nemcsak az MSZP, de a fővárosi szabaddemokraták is elutasítják az SZDSZ-es tárca javaslatát. A kecskeméti repülőkórház igazgatója szerint a Honvédelmi Minisztérium sem ért egyet az intézmény megszüntetésével. A Komárom-Esztergom megyei szocialisták szerint Molnár Lajos vagy változtasson a javaslaton, vagy gondolja át, akar-e miniszter maradni. A miniszterelnök azzal próbál csitítani, hogy Molnár számai nem véglegesek.

A kórházi átalakítás újabb politikai feszültséget szült. A szocialisták már a hét elején bejelentették, hogy nem értenek egyet az SZDSZ-es egészségügyi tárca ajánlásával a kórházi ágyszámok elosztásáról.

Most kiderült, hogy a fővárosi szabaddemokratáknak sem tetszik Molnár Lajos javaslata a Közép-Magyarországi régió kórházainak átszervezéséről. Demszky Gábor szerint a budapestiek biztonságos betegellátása kerülne veszélybe, ha három hónap alatt mintegy kétezerrel csökkentenék a fővárosi önkormányzat közel 8 ezer aktív kórházi ágyának számát.

Ez csak öt év alatt, feszített ütem esetén pedig három év alatt valósítható meg – mondta a főpolgármester. Demszky Gábor emlékeztetett arra, hogy a főváros az elmúlt években már kórházakat zárt be, vont össze, mintegy 1500 ággyal csökkentette az ágyak számát. A főváros három hónap alatt csak 836 ágyat tud leépíteni a főváros a betegellátás zavarai nélkül.

A HM-nek sem tetszik

Megszűnésre ítélt kórházak

A miniszter javaslata szerint teljesen megszűnnének a következő kórházak:

  • MÁV Kórház, Budapest
  • Schöpf-Merei Kórház, Budapest
  • Repülőkórház, Kecskemét
  • FMC Dialízis Center, Miskolc
  • Parádfürdői Állami Kórház

Kilenc kórház közül a miniszter javaslata eleve nem is tüntet fel gyógyító ágyakat, ezek tehát ápoló, rehabilitációs intézetekké válnának. Ezek a következők:

  • Szent Rókus Kórház, Budapest
  • Bonyhádi Városi Kórház
  • Lumniczer Sándor Kórház, Kapuvár
  • Várpalotai Kórház (Palotahosp Kft.)
  • Zirc Városi Erzsébet Kórház
  • II. Rákóczi Ferenc Kórház, Szikszó
  • Nagykőrös Rehabilitációs Szakkórháza és Rendelőintézete
  • Állami Szanatórium, Sopron
  • Megyei Reuma Kórház, Mezőkövesd

Tizenkét másik intézménynél a miniszter a Regionális Egészségügyi Tanácsok döntésére bízza, meghagyják-e az egyes osztályokat vagy teljes egészében ápolási intézetté alakítják őket. Ezek a következők:

  • Komló Városi Kórház és Rendelőintézet
  • Siklósi Kórház Kht.
  • Szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet
  • Zsigmond Vilmos Gyógyfürdőkórház, Harkány
  • Batthyány Szakkórház, Kisbér
  • Mezőtúri Városi Kórház
  • Margit Kórház, Pásztó
  • Selye János Kórház, Komárom
  • Móri Városi Kórház
  • Kemenesaljai Egyesített Kórház, Celldömölk
  • Sárvári Városi Kórház
  • Hévízi Gyógyfürdő és Szent András Reumakórház

A főpolgármester Szolnoki Andrea (SZDSZ) egészségügyi bizottsági elnök és Havas Szófia (MSZP) egészségügyi tanácsnokkal együtt hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartják a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Kht. megszüntetését is.

A Dél-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács (RET) gyakorlatilag egyhangúlag elutasította az egészségügyi miniszter javaslatát. A régióban a tárca javaslata szerint például meg kellene szüntetni a kecskeméti Repülőkórházat. Grósz Andor, kórház igazgatója azt mondta: a Honvédelmi Minisztérium képviseletében vesz részt a RET ülésén, és bejelentette, hogy a tárca továbbra is igényt tart Kecskeméten a 184 aktív ágyra.

Elutasítja az egészségügyi miniszter javaslatát az MSZP Komárom-Esztergom megyei elnöksége is. A testület azt kéri, hogy a ret erősítse meg a korábbi konszenzusos javaslatot. "Amennyiben ez nem változik, a Komárom-Esztergom megyei szocialisták szerint Molnár Lajos miniszter úrnak át kell gondolnia jövőbeni szerepvállalását" - áll az MSZP közleményében.

A minisztériumra hárítják a felelősséget

Közben egyre több olyan jelzés érkezik, hogy a miniszteri ajánlásról nem akarnak dönteni a regionális egészségügyi tanácsok (ret). A helyi politikusokból, kórházvezetőkből, egészségügyi szakemberekből álló testületeknek január végéig kellene megtárgyalni a minisztériumnak az ágyszámok elosztására tett javaslatát.

Mivel ajánlásról van szó, nagyon szűk mozgástéren belül a ret-ek változtathatnak a minisztérium számain. Ha nem döntenek vagy nincs teljes egyetértés, a miniszter határozza meg mely kórházakban legyen gyógyító, s melyekben ápolási, rehabilitációs ellátás.

Számtalan olyan megválaszolhatatlan kérdés van, ami miatt a felelősséget nem kívánjuk átvállalni, a jelenlegi javaslatot nem fogom megszavazni, ezért nem hozhat érvényes döntést az Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács (RET) - mondta Fejér Andor (Fidesz), a Jász-Nagykun-Szolnok megye közgyűlési elnöke. A politikus szerint komolytalan munkára kérték fel őket, hiszen a ret-nek 41 ágyat kellene elosztania a régióban. Nem vagyunk partnerek abban, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében két kórházban - Mezőtúron és a szolnoki MÁV-ban - megszűnjön az aktív ellátás – mondta.

Csütörtökön Nógrádi Zoltán fideszes politikus jelentette be, hogy a Csongrád megyei önkormányzat számára teljesen elfogadhatatlan a fekvőbeteg-ellátás egészségügyi miniszter által javasolt átalakítása. Ezért azt javasolják, hogy a Regionális Egészségügyi Tanács (RET) küldje azt vissza, és kezdeményezzen törvénymódosítást.

Mikola: állítsák meg Molnár Lajost!

Az ágyszámok regionális elosztásának nincs társadalmi támogatottsága, a koalíciós pártok sem értenek egyet benne, de az SZDSZ-en belül is ellentét van – mutatott rá Mikola István a Fidesz egészségpolitikusa. Mikola szakmailag elhibázottnak és finanszírozhatatlannak tarja az ágyszámok elosztásáról szóló miniszteri ajánlást.

Molnár Lajost "valakinek sürgősen meg kell állítani" - jelentette ki a fideszes politikus, aki szerint a kapacitásajánlásból, valamint a vizitdíjból, a kórházi napidíjból és a gyógyszerforgalmazás liberalizációjából adódó problémák miatt már "szétesőben van az egészségügy".

Bejelentette: régiók híján az ágyszámokról döntő regionális egészségügyi tanácsok (ret) csupán fantomszervezetek, amelyek döntései így súlyosan jogsértők és alkotmányosan aggályosak is. A Fidesz ezért a jövő hét első napjaiban beadvánnyal fordul az Alkotmánybírósághoz.

Az önkormányzati választásokon aratott győzelem miatt a Fidesz ugyan túlsúlyban van a regionális tanácsokban, ezt azonban Mikola szerint nem használhatja arra, hogy az elvtelen, az emberek bőrére menő döntéseket hozzon. A Fidesz a kórházi struktúrák átrendezését 6-8 év alatt, egészségügyi adatokra alapozva hajtaná végre, első lépésként pedig konszolidálná, feltőkésítené az ágazatot.

Gyurcsány: vitának helye van

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a kórházlistával és ágyszámokkal kapcsolatban az egészségügyi miniszter csak az alapjavaslatot tette meg, és az a normális, ha a vélemények alapján az eredetitől eltérő javaslat születik majd. Az eddig elhangzott álláspontok között több is van, amely megfontolásra érdemes, mert "hozzátesz, pontosít, korrigál" - mondta a kormányfő pénteken az MTI-nek.

Hangsúlyozta: az egészségügyi miniszter által a Regionális Egészségügyi tanácsoknak (RET) kiküldött kórházlista és ágyszám javaslat nem lezárt egy folyamatot, hanem megnyitotta azt. Gyurcsány Ferenc kitért arra, hogy a kormány figyel az eddig elhangzott véleményekre, kritikákra. A kormányfő úgy látja, érdemes megfontolni a kórházigazgatók, polgármesterek, és parlamenti képviselők véleményét is, akik az elmúlt napokban nyilatkoztak az egészségügyi miniszter javaslatáról. Példaként Komárom-Esztergom megyéből, Békés megyéből és több településről, Mezőtúrról, Kisbérről érkezett szakmai véleményeket említett.

A kormányfő beszélt arról is: azt kéri az egészségügyi minisztertől, ha esetleg valamelyik regionális egészségügyi tanácsban nem tudnak megegyezni és visszakerül hozzá a döntés joga, akkor kérje ki a helyi szakmai és önkormányzati vezetők, parlamenti képviselők véleményét.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.

2 órája

  • Belföld
Nem ért haza az iskolából egy 17 éves budafoki lány

Nem ért haza az iskolából egy 17 éves budafoki lány

A rendőrség jelenleg is keresi az eltűnt diákot.

16 perce

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Címlapon
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.

21 perce

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.

március 19., 11:19

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.

március 19., 06:31

  • Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.

március 19., 11:52

  • Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este

Két halálos tűzeset is történt kedd este

Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.

március 19., 09:01

  • Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.

március 19., 08:09