Gyurcsány szerint Medgyessynek megbotlott a nyelve

2004.09.06. 19:00
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt felszólalásával kezdődött a parlament őszi ülésszaka. Gyurcsány dicsérte az elmúlt két év eredményeit, de a jövőről csak konkrétumok nélkül szólt. Az ellenzék és az SZDSZ is arra kérte Gyurcsányt, beszéljen Medgyessyvel a korrupcióról. Az ülésnap végén MIÉP-es és Lelkiismeret '88-as tüntetők szidalmazták a Kossuth téren a parlament épületéből kilépő képviselőket.
A beszlani áldozatokról emlékezett meg a parlament első őszi ülésnapján Szili Katalin házelnök, majd átadta a szót a"miniszterelnököt helyettesítő miniszter úrnak". Gyurcsány Ferenc első miniszterelnök-jelölti parlamenti felszólalását tartotta. Az Új kezdet című beszédét többször is megzavarták az ellenzéki bekiabálások.

A sportminiszter szerint a jólét, a kiszámíthatóság és a biztonság a legfontosabb, és büszke arra, amit az elmúlt két évben ezekért a Medgyessy-kormány tett. "Ma könnyebb az élet, nagyobb a jólét" - okozott felzúdulást a kormányfőjelölt az ellenzéki padsorokban.

A világ folyása

Fotók: Barakonyi Szabolcs
Gyurcsány szerint a választók arra ösztönzik a kormányt, hogy nagyobb lendülettel kormányozzon, ezzel szemben az ellenzékben nagy "a válság iránti lelkesedés". Az elmúlt két évben harminc százalékkal növekedtek a jövedelmek, húsz százalékkal a nyugdíjak, növekedett a családtámogatás, sorolta az eredményeket, majd feltette a kérdést: ha az ellenzék vezére szerint ez válság, mit gondolhat, vajon hogyan éltek az emberek 1998 és 2002-között? Az "ellenzék vezérének" lelkiismeretfurdalása van, ez szül "nemtelen vádakat".

Gyurcsány erős, gyarapodó gazdaságot és igazságosabb elosztást ígért az egyensúly megtartása mellett. A kormányfőjelölt elismerte, hogy idén nyolc százalékos a folyófizetésimérleg-hiány, de kijelentette, ha az államnak be kell avatkoznia a gazdasági stabilitás megtartása érdekében, be fog avatkozni".

A kormányprogramot bemutatják a parlamentben, ígérte Gyurcsány, a legfontosabb pontok között - "munkahely, munkahely, munkahely" jelszóval - a foglalkoztatottság növelését, a kedvezmények igazságosabb elosztását említette: "Meg kell szüntetni azt a világot, hogy olyanok ne kapjanak kedvezményeket, akik a leginkább rászorulnának. (...) Megváltoztatjuk a világ folyását."

Áder szerint Medgyessy ment, a stílus maradt

Gyurcsány beszédére a Fidesz frakcióvezetője, Áder János reagált először. Szerinte Gyurcsány felszólalása azt bizonyítja, hogy Medgyessy Péter ment, de a stílus semmit sem változott. Áder számonkérte a kormányon az otthonteremtés bővítését és a munkahelyteremtést, és kevesellte a jövőről mondottakat. "Igaz-e, hogy a kormány jövőre az adófizetők zsebében akar turkálni - kérdezte a fideszes politikus. Igaz-e, hogy megkurtítják a családtámogatást, jelentősen megemelik az illetékeket?" Végül arra kérte Gyurcsányt, kérdezze meg Medgyessy Péter, mire gondolt, amikor az SZDSZ-t korrupciós ügyekkel vádolta.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke elmondta, pártja nem örül a Medgyessy-kormány koncepciótlanságának, "mert minden hibának a levét az emberek isszák meg". Dávid szerint Gyurcsány beszéde az előző két év gondolatiságát követte: "Jólétről beszél, de sok millió ember ezt nem érzi."

Kuncze várja az ellenzék javaslatait

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke is arra kérte beszédében a miniszterelnök-jelöltet, hogy kérdezze meg Medgyessy Pétert, mire gondolt, amikor korrupcióval vádolta az SZDSZ-t, de hozzátette, faggassa ki a Fidesz korrupciós ügyeiről is. Az SZDSZ kezdeményező kormányt, érthetőbb és érzékelhetőbb társadalompolitikát akar. A pártelnök szerint a kormány bátran építse be az ellenzék javaslatait is programjába. "Már ha hallunk ilyeneket" - tette hozzá.

Katona Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta, a kormány célja az, hogy az emberek mindig kicsit jobban éljenek mint addig. Magyarország állítólagos válságáról megállapította, hogy aki ilyeneket mond, az nemcsak hazudik, hanem tudatosan kárt akar okozni Magyarországnak.

Képviselők ellen tüntettek
A parlament őszi ülésszakának első napja végén a képviselőket a Kossuth téren MIÉP-es és Lelkiismeret '88-as tüntetők fogadták. A kétszáz fős tiltakozó tömeg a képviselőket szidalmazta. A demonstráció fokozott rendőri biztosítás mellett zajlott.

Kérdezzék meg az anyukájukat!

Viszontválaszában Gyurcsány Ferenc arra kérte az ellenzéket, hogy "csendben üljön le, és döntse el, mit akar". Az ellenzék tiltakozik az államadóság növekedése ellen (ami a Fidesz-kormány idején 46 százalékkal nőtt, míg a Medgyessy-kabinet eddig csak 28 százalékkal növelte), és egyszerre akar adócsökkentést - az összes költségvetési igény kielégítése mellett.

A miniszterelnök-jelölt nem látott még olyan háziasszonyt, aki kevesebbet visz haza, és azt ígéri, többet költ, de úgy, hogy a hónap végén nem megy át a szomszédhoz kölcsönkérni. "Kérdezzék meg az anyukájukat!" - javasolta az ellenzéknek. Hogy a korrupciós vádak közben Medgyessy kire gondolhatott, arról Gyurcsány azt mondta, hogy mivel egyetlen képviselő (a fideszes Papcsák Ferenc) ellen zajlik büntetőeljárás, rá gondolhatott, "csak megbotlott a nyelve".

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

tegnap, 21:16

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53