Estére robbant a feszültség

2008.03.15. 23:06
József körúti csatával végződtek a budapesti március 15-i megemlékezések. Bejelentés nélkül vonuló tüntetők Molotov-koktélokkal és kövekkel támadtak az őket feltartóztató rendőrökre, akik szokatlanul erős könnygázzal válaszoltak. Több újságírót, köztük az Index három munkatársát is megverték a rendzavarók. Az esti balhét Budaházy György által feltüzelt emberek provokálták ki. A miniszterelnök esti beszédében óvatos önkritikát gyakorolt, Orbán Viktor a kormányt a Habsburgok helytartótanácsához hasonlította. Demszkyt dobálták, de csak egy tojás találta el. A több száz rendezvény közül a Fidesz nagygyűlésén voltak a legtöbben.

Az egész ünnep feszült hangulatban telt, végül este háromnegyed kilenctől durvultak el az események. A korábban Blaha Lujza téren szkinhed zenekarokat hallgatók egy csoportja elindult a körúton a Művészetek Palotája felé, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondott ünnepi beszédet. A Blaha Lujza téri tüntetés be volt jelentve, de a vonulás nem.

A vonulást Budaházy György kezdeményezte, és buzdítására több száz ember indult el a körúton. A Baross utca és a Corvin mozi között a rendőrség megállította, és távozásra szólította fel őket. A csoport egy agresszív része Molotov-koktélokkal, kövekkel, kukákkal, petárdákkal dobálta meg a rendőröket, utóbbiak egy szokatlanul erős könnygázzal vágtak vissza. A tömeget negyven perc alatt feloszlatták, de kisebb csoportok még este tíz után is összecsaptak a rendőrökkel.

Fotó: Huszti István

A körúti harcban több újságírót is megvertek a rendzavarók, az Index három munkatársa is sérüléseket szenvedett. Kifejezetten vadásztak a fotósokra és videósokra. A tüntetők autókat rongáltak meg, táblákat és kukákat tettek tönkre. Három rendőr megsérült, az esti adatok szerint 21 tüntetőt előállítottak.

Fotó: Bakró Nagy Ferenc

Egész nap tapasztalni lehetett a komoly rendőri készültséget Budapesten. Kordonok zárták körbe az állami ünnepségek helyszíneit is, a Múzeumkertbe csak motozás után lehetett bemenni. Komolyabb atrocitás napközben csak a Március 15. téren történt, ahol Demszky Gábor főpolgármester beszéde alatt néhány száz tüntető kiabált, tojásokat, köveket dobált. Őket a szónoktól kordonnal olyan távolságra kerítették el, hogy csak egyetlen tojás találta el Demszkyt, beszédét azonban a helyszínen alig lehetett érteni.

Tojásdobálás a Petõfi-szobornál
Fotó: Huszti István/Bakró Nagy Ferenc

A legtöbb embert az ország több mint ezer programja közül a Fidesz budapesti nagygyűlése érdekelte. Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartott tüntetésre több tízezren voltak kíváncsiak. A szónoklatokat Orbán Viktor pártelnök zárta. Ő a Helytartótanácshoz, a Magyarországot 1848-ban irányító Habsburg közigazgatási vezetéshez hasonlította a kormányt. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a kormány ellenfelei – ahogy ő fogalmazott, „a magyarok” – Európa nyugati népeinél toleránsabbak és türelmesebbek, így tiltakozásaikkal sohasem lépik át az alkotmányosság határát.

Ezzel utalt a héten a parlamentben is elmondott beszédére, aminek egyik központi gondolata az volt: örüljön Gyurcsány Ferenc, hogy megúszta egy népszavazással. A Fidesz elnöke szerint magyar szabadalom az alkotmányos népítélet, vagyis a népszavazáson kimondott vélemény a kormányról. Orbán nyakkendő nélkül, fehér ingben beszélt, szónoklatában feltűnően sok metaforát és hasonlatot használt. A helytartótanácsos hasonlatot használta az előtte szónokoló Kósa Lajos debreceni polgármester is. A Fidesz rendezvénye háromnegyed öt körül békésen véget ért.

Az állami ünnepségek reggel zászlófelvonással kezdődtek a Kossuth téren. A teret kordonokkal zárták körbe, a korláton kívül 150-200 tüntető kiabált Gyurcsány- és kormányellenes jelszavakat, illetve Horn Gábor SZDSZ-es politikust éltették egy vasárnapi elszólása miatt.

A Nemzeti Múzeum lépcsőjénél szokás szerint állami szervezésű műsor volt, a szokásosnál sokkal gyérebb, alig ezerfős közönséggel. A kertbe csak motozás után lehetett bejutni. Politikus itt idén nem szólalt fel, Gyurcsány Ferenc ott sem volt.

Kora délután a Magyar Gárda és a Jobbik tartott seregszemlét az Erzsébet téren. Rendbontás itt sem történt.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök délután négy körül feleségével és néhány testőrrel váratlanul a Lánchídon bukkant fel, ahol családi programok voltak. Elvegyült az emberek között, és a Roosevelt téri betyártábort is meglátogatta. A kormányfőt ezúttal nem fütyülték ki.

A kormányfő este a Műveszetek Palotájában beszélt, ahol óvatos önkritikát is gyakorolt. Azt mondta, hogy a vezetők felelőssége, hogy ne diktáljanak olyan tempót és olyan irányt, amit a nemzet nem képes követni, "van mit tanulnunk ebből" - fogalmazott. „Érteni kell, hogy a nemzet fejlődéséhez szükség van partnerségre, mert mit sem ér a reformgondolat, ha a nemzet megriad tőle.”

Szili Katalin, a parlament szocialista elnöke Hajdúdorogon kritizálta a kormányt: „Az egész nemzet életét érintő reformokat csak a társadalom java részének támogatottságával, kellő szakértelemmel és hiteles emberekkel lehet véghezvinni. Ma nincs meg a sikeres reformokhoz szükséges három feltétel.”

Képek a parlamenti díjátadásról

Napközben átadták a legnagyobb presztízsű állami kitüntetéseket, a Kossuth- és Széchenyi-díjakat. A díjazottak közül Blaskó Péter színész azért nem vette át a díjat, mert nem akart kezet fogni Gyurcsány Ferenccel. Sas József pedig azért nem, mert Gyurcsány Ferenc megvétózta a díját, mert első fokon elítélték adócsalásért.

A március 15-i képeket és videókat itt nézheti meg.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A belső viszonyokra hivatkozva kilépett a pártból a Tisza-szigetek koordinátora, reagált a Tisza Párt

A belső viszonyokra hivatkozva kilépett a pártból a Tisza-szigetek koordinátora, reagált a Tisza Párt

A párt szerint elhallgatott egy érzékeny információt előlük.

22 perce

  • Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.

március 17., 11:24

  • Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.

március 17., 11:49

  • Címlapon
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!

Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!

Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.

2 órája

  • Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.

március 17., 11:33

  • Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.

március 17., 12:25

  • Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.

március 17., 10:59

  • Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.

március 17., 06:12

  • Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.

március 17., 14:21

  • Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.

március 17., 12:58

  • Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Bírság és arcképelemzés.

március 17., 10:08

  • Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.

március 17., 07:32

  • Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.

március 17., 07:43

  • Címlapon
Megnyerte a keresetét Bródy János fia, Dániel

Megnyerte a keresetét Bródy János fia, Dániel

Meghekkelte volt munkahelye számítástechnikai rendszerét.

3 órája

  • Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.

március 17., 08:18

  • Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.

március 17., 07:18

  • Belföld
Költözik a Szent Korona

Költözik a Szent Korona

Kicserélik a koronatároló vitrint.

március 17., 08:23

  • Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Négyen sérültek meg a balesetben.

március 17., 12:36

  • Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Kettős halálos gázolás történt.

március 17., 11:58

  • Címlapon
Az egyik török lap botrányosnak minősítette a magyar szurkolók viselkedését Budapesten

Az egyik török lap botrányosnak minősítette a magyar szurkolók viselkedését Budapesten

A vendégek zokon vették a hazai drukkerek reakcióját.

2 órája

  • Címlapon
Diplomás bér diploma nélkül, avagy kik azok az óvodai nevelők?

Diplomás bér diploma nélkül, avagy kik azok az óvodai nevelők?

Ugyanaz a bér, ugyanaz a munka, alacsonyabb képesítés.

1 órája

  • Címlapon
Felvállalta kapcsolatát Donald Trump volt menye és a világ egyik leghíresebb sportolója

Felvállalta kapcsolatát Donald Trump volt menye és a világ egyik leghíresebb sportolója

A szerelmesek a magánéletük tiszteletben tartását kérték mindenkitől.

3 órája

  • Címlapon
Elvesztette testsúlya ötödét a szupersztár, az anyja sem ismerne rá

Elvesztette testsúlya ötödét a szupersztár, az anyja sem ismerne rá

Csak annyi kellett, hogy felbosszantsák őt.

23 perce

  • Címlapon
Remek tempót diktálnak a Hungaroring felújítói

Remek tempót diktálnak a Hungaroring felújítói

Gyulay Zsolt: Példaként állítják mások elé ezt a munkát.

57 perce