További Belföld cikkek
-
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője
- Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat
- A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
- Airsoft pisztollyal lövöldözött egy debreceni iskola diákja
- Magyar Péter megnevezte a férfit, aki a Tisza önkénteseire támadt Pesterzsébeten

Medgyessy az első nem költöző kormányfő
A ház átalakítását az teszi szükségessé, hogy a kormányfő már korábban bejelentette: nem költözik be a miniszterelnöki rezidenciába. A rendszerváltás óta ő lesz az első miniszterelnök, aki nem költözik be az állam által biztosított kormányfői villába.
Kormánypárti igen a beruházásra
Kövér László, a testület fideszes elnöke - az MTI jelentése szerint - az ülést követően újságíróknak elmondta: az előterjesztés szerint mintegy 100 millió forintba kerül a beruházás, amelyhez a testület kormánypárti tagjai hozzájárulásukat adták, az ellenzéki képviselők azonban nemmel szavaztak. Hozzátette, hogy mindezt olyan, egyáltalán nem szükséges luxusberuházásnak tartja, amely elfogadhatatlan.
Megértem, hogy Medgyessy Péter egy dúsgazdag ember, aki jobb körülményekhez szokott, mint amit az állami tulajdonban álló Béla király úti szállás tud biztosítani számára, de talán az úszómedence hiánya nem olyan rettentően nagy sérelem, hogy ezért az adófizetők pénzéből egy ekkora nagyságú összeget kelljen elvonni - mondta a testület elnöke. Úgy vélekedett, hogy a Béla király úti miniszterelnöki rezidencia - ahová Medgyessy Péter nem akart beköltözni - a legolcsóbb megoldás lett volna, hiszen az minden feltételt garantálni tud, a legbiztonságosabb és nem lett volna átalakításokra sem szükség.
![]() |
![]() |
Medgyessy Péter családi háza - ahol feleségével és nevelt lányával él - egy forgalmas kétsávos út mellett az Orbán hegyen található. A politikus a társasház alsó szintjén található lakást nemrég vásárolta meg, melyet Medgyessy építész feleségének tervei alapján alakítják át. Az Index helyszínen járt munkatársai a múlt héten azt a tájékoztatást kapták az átalakítást végzőktől, hogy jelenleg a nyílászárók cseréjét végzik. Akkor cáfolták azt az értesülést, hogy az alsószintet a biztonsági személyzet elhelyezése céljából alakítanák át.
|
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?
A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.
március 22., 19:42
- Belföld
Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök
A dílerek 2024 eleje óta üzleteltek a városban és környékén.
március 22., 17:27
- Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora
A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.
március 22., 15:18
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
tegnap, 20:58
- Belföld
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője
Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.
tegnap, 21:01
- Belföld
Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik
Főleg az, hogy mit esznek.
március 22., 15:52
- Belföld
Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben
Az egynapos műtétek 300 ezer forinttól kezdődnek, de van, ahol milliós tétellel kell számolni.
március 22., 15:07
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Belföld
A bíróság elítélte a képviselőt, aki újraindul, miközben az egyik fő szereplő hiányzik
Összecsapás közeleg.
március 22., 13:34
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
tegnap, 19:39
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Belföld
Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre
Videó is készült az elfogás pillanatairól.
március 22., 13:22
- Belföld
A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket
Az állandó aggodalom mentálisan kimeríti őket – derült ki egy felmérésből.
március 22., 12:24
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
tegnap, 06:00
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Belföld
Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni
A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.
március 22., 11:53
- Belföld
Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért
Hamarosan elkezdődhet a terület megtisztítása is.
március 22., 11:21
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
tegnap, 20:26
- Belföld
Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette
Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.
március 22., 10:22
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Belföld
Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása
Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.
március 22., 12:10
- Belföld
Halálos közlekedési baleset történt Vas vármegyében
Az egyik autó sofőrje a helyszínen meghalt, míg a másik vezetőt kórházba szállították.
március 22., 20:09
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Belföld
Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben
A balesetkor a fénysorompó jól működött, a közút felé pirosat mutatott
március 22., 15:54
- Belföld
Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt
A nyomozás jelenleg is folyamatban van.
március 22., 19:05
- Belföld
Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen
Az egyikük még a rendőrök elől is megpróbált elmenekülni.
március 22., 20:42