Fél szemére megvakult a gumilövedéktől

2007.07.25. 09:08
A szájpadlásán keresztül műtötték ki arcüregéből a gumilövedéket, bal szemére teljesen megvakult az a szakmunkás, akit a Dob utcában lőttek meg a rendőrök tavaly október 23-án, a Fidesz nagygyűlése után. Azóta a munkahelyét elveszítette, élettársa pedig szakított vele és kitette a lakásából. Nagy László most alkalmi munkákból él és ideiglenesen egy barátjánál húzza meg magát. Az ügyészség nem talált tettest, az áldozat kártérítési pert indít a rendőrség ellen.

A tavaly őszi zavargások során elkövetett rendőri túlkapásokról szóló cikksorozatunk előző részeiben a Kruchina fivérek, Ángel Mendoza, Török Imre és Dávid Ferenc esetét ismertettük. Ezúttal egy olyan férfiról lesz szó, akit velük ellentétben nem gyanúsítottak a zavargások során elkövetett törvénysértésekkel, viszont fél szemére megvakult egy gumilövedéktől.


Állapota végleges
"Nem így akartam nyugdíjba menni, és nem 35 évesen" - mondja Nagy László, aki fél szemére véglegesen megvakult egy gumilövedék miatt. Az építőipari szakmunkás a Fidesz nagygyűlésén vett részt az Astorián 2006. október 23-án, ám a Kálvin tér helyett a Deák tér felé próbálta elhagyni a helyszínt, vesztére. A rendőrsorfalat látva visszafordult, majd a lovasroham és a könnygázgránátok elől a tömeggel együtt a Dob utcába menekült. "Minden kis utca le volt zárva, mindenfelől rendőrök támadtak" - mondja.

Ezután már csak arra emlékszik, hogy a kórházban magához térve üvölt, hogy nem lát semmit. Azonnal megoperálták, a szájpadlásán keresztül vették ki az arcüregéből a másfél centis gumilövedéket, amely az arccsontját is darabokra törte. Szemtanúk és videofelvételek igazolják, hogy a Dob utcában 15-20 méterről, fejre célzott lövést kapott egy rohamrendőrtől, azonnal elveszítette az eszméletét, mentők szállították kórházba. Az alábbi videofelvételt Nagy László bocsátotta rendelkezésünkre, szerzője ismeretlen.

A Honvéd Kórházban Nagy László másfél hetet töltött, ezalatt ki is hallgatták, de nem kapott példányt a jegyzőkönyvről, azóta sem tudja hogy kik beszéltek vele. Törvényellenes cselekedetekkel nem gyanúsították, nyomozás nem folyt ellene, ő viszont a Fidesz demokráciaközpontja segítségével feljelentést tett az ügyészségen, sértetti képviseletét Magyar István ügyvéd látja el.

Az orvosi szakvélemény szerint bal szemére véglegesen megvakult, térlátását elveszítette, ezért nem dolgozhat tovább az építőiparban, le fogják százalékolni. Rokkantnyugdíjra viszont csak méltányossági alapon számíthat, mert nincs elegendő hivatalosan, bejelentve ledolgozott éve.

Munkahelye, ahol nyílászáró beépítő szakmunkásként dolgozott, elbocsátotta. Mostanában csak egy bútorszállító barátjától kap alkalmi megbízásokat, bútort cipel. "Mindent muszáj bevállalni, élnem kell valamiből" - mondja. Még ennél is kínosabb, hogy maradandó egészségkárosodására való hivatkozással az élettársa is kitette a szűrét, a nő tulajdonában lévő közös lakásukból is el kellett költöznie.


Nagy László fél szemére véglegesen megvakult

Most egy barátjánál lakik, de hosszú távon ott sem maradhat. Vidéken élő szüleihez nem akar visszaköltözni, azt mondja ott akkora nyomor és munkanélküliség van, hogy még annyi alkalmi munkát sem kapna, mint amennyi Budapesten "még fél szemmel is összejön".

Az ügyészség nem talált tettest

A Budapesti Nyomozó Ügyészség június 8-án kelt határozatában megszüntette a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége és más bűncselekmény miatt Nagy László feljelentésére indult nyomozást, "mert az elkövető kiléte a nyomozás során nem volt megállapítható".

A határozat indoklása szerint az ismeretlen rendőr a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétségét nem követte el, mert a kérdéses időpontban és helyszínen a rendőrség csapaterőben lépett fel a tömeg szétoszlatására, a kényszerítő eszközök törvényes alkalmazásával együtt járó sérülések okozása így nem minősül bűncselekménynek. Az igazságügyi fegyverszakértő szakvéleménye alapján azonban az ügyészség is úgy látta, hogy a gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés felróható az ismeretlen rendőrnek.

A nyomozást megszüntető ügyészségi határozat hosszan idézi a nemrégiben a Társaság a Szabadságjogokért által nyilvánosságra hozott fegyverszakértői szakvéleményt, mely szerint - a Nagy László ellen is bevetett - 17,5 milliméter átmérőjű, egy gumigolyós lövedékkel célzott lövést legfeljebb 20-25 méterre lehet leadni, ennél nagyobb távolságon a cél csak véletlenül található el.

A nyomozásban ebben az esetben is megállapították, hogy a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat (Rebisz) által használt fegyverek és gumilövedékek beszerzésére és használatba vételére az ORFK Fegyverzeti, Műszaki szakterület közreműködése és jóváhagyása nélkül került sor, és hogy a rendszerbevételi javaslatot az igazságügyi és rendészeti miniszter csak 2006. december 6-án hagyta jóvá.

A nyomozás során kiderült az is, hogy Nagy Lászlót ért lövés pillanatában a helyszínen a Rebisz bevetési osztálya és más rendőri egységek oszlattak, köztük legalább öt gumilövedékes puskával rendelkező rendőr dolgozott. De hogy melyikük lőtte ki a sértett szemét, nem lehetett megállapítani, mert a kilőtt gumilövedékek - az éles lőszerrel ellentétben - a fegyver azonosítására alkalmatlanok.

Az ügyvéd szerint az ügyészség félmunkát végzett

Nagy László megpanaszolta a nyomozást megszüntető határozatot, jogi képviselője, Magyar István szerint az ügyészség nem vizsgálta érdemben az ügyet. Nem szerezte be a Dob utca és Károly körút érintett részén lévő térfigyelő kamerák, vagy az ott forgató tévétársaságok felvételeit, nem hallgatta meg a sértettet ellátó mentősöket, és azokat sem, akik az eszméletlen Nagy Lászlót a mentőhöz cipelték. Nem hallgatta ki a gumilövedékes puskával felszerelt rendőröket, akik az ügyvéd szerint a segítségnyújtás elmulasztásának minősített esetét is elkövették.

A be nem jelentett tüntetésekre, zavargásokra való ügyészségi hivatkozást Magyar István értelmezhetetlennek tartja annak fényében, hogy Nagy László egy bejelentett demonstráción vett részt. Az ügyvéd szerint a rendőrségnek törvényi kötelessége lett volna megvédeni és elválasztani a Fidesz ünnepi nagygyűlésén részt vevő, és onnan hazafelé tartó békés, több tízezres tömeget a rendbontóktól, ám ehelyett lezárta a menekülőutakat, és a rendbontókat rátolta a békés tüntetőkre.

Az ügyvéd szerint az interneten is hozzáférhető televíziós és videofelvételek tucatjai igazolják, hogy a rendőrök szemmagasságban, célzott lövéseket adnak le a kutyaszorítóból menekülő emberekre, ám az ügyészség mindezt nem vizsgálta.

Segítség a sérülteknek
Nagy László kártérítési pert indít a rendőrség ellen, ám "mire ebből ítélet lesz, az legalább három év, és addig is élnem kellene valamiből". Neki, és a tavaly ősszel történtek hozzá hasonló sérültjeinek gyűjt adományokat a "Ne Féljetek!" Alapítvány, amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy segítséget nyújtson a fizikai sérülést szenvedett áldozatoknak. Az alapítvány kuratóriumi tagja többek között Mádl Ferencné, Schmidt Mária, Fábry Sándor, Morvai Krisztina és dr. Erőss Pál is.

Dr. Magyar Péter, az alapítvány titkára az Indexnek azt nyilatkozta, hogy legjobb tudomása szerint tavaly október 23-án négy embernek lőtték ki gumilövedékkel a szemét, és rajtuk kívül még körülbelül tíz személy szenvedett maradandó, súlyos szemsérülést. Sokakat kezelnek maradandó kéz- és lábsérülésekkel is, többen elveszítették munkahelyüket, és több olyan sérült van, akiknek Nagy Lászlóhoz hasonlóan teljesen megrendült az egzisztenciája. Az Alapítvány nem csak anyagi segítségre számít, várja olyan vállalkozók jelentkezését is, akik munkát adnának a megváltozott munkaképességűeknek.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

tegnap, 21:16

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05