További Belföld cikkek
-
Zebrát fogadna örökbe Orbán Viktor
- Megtámadták a Tisza Párt önkénteseit Egerben
- Akcióba lendül a fogyasztóvédelem, jön az influenszerek tömeges ellenőrzése
- Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
- Mentálisan sérült fiatal lányt kényszerítettek prostitúcióra
'A haza olyan, mint egy katedrális'
Beszéde kezdetén a köztársasági elnök az országot egy katedrálishoz hasonlítva kijelentette: a törvényhozás ülésterme, mint a szentély a templomban, a magyar demokrácia legfontosabb színhelye. Mádl elismerését fejezte ki a választópolgárok felé, mert a nagy választási részvétel a "tizenkét éves demokrácia érettségét, a felelős gondolkodás kialakulását jelzi".
A köztársasági elnök rámutatott: a választás eredményeképpen az Országgyűlés eddig nem tapasztalt erőegyensúlyban kezd munkához. Hozzátette: a szavazók akaratából közel azonos létszámban van jelen a Házban a kormánypárti és az ellenzéki oldal. Ezért különösen fontos tudniuk, hogy bár más-más felfogást, pártos eszmét, választói réteget képviselnek, ezekből a padsorokból azonban a nemzet egészét kell látniuk - hívta fel a képviselők figyelmét az államfő.
Megfontolt munka
Mint mondta, most a higgadt és megfontolt munka ideje jött el. A tét a továbbiakban nem a másik fél legyőzése, a tét és a feladat a közös utak építése a választópolgárok akaratában megnyilatkozó fő nemzeti célok megvalósításához - fogalmazott Mádl. Immár nem okszerű és nem engedhető meg, hogy az elkövetkező időszakot is a kampány sokszor durva hangneme uralja - tette hozzá. A köztársasági elnök kijelentette: a választópolgárokkal egyetemben támogató, kritikus figyelemmel fogja követni az új parlament működését. Magyarország minta a régióban - mondta Mádl, aki ezután arra kérte az új kormányt: tartsák meg jó hírünket.
Varga László, a Fidesz képviselője korelnöki köszöntőjében azt kérte a képviselőktől, hogy az Országgyűlés legyen a nép ügyeinek intézője, egymás jogainak tisztelője, a magyar nyelv megőrzője; beszédét követően a Ház elfogadta a szerdai, alakuló ülés napirendjét.
Nagy magyar család
Adjunk hálát a Teremtőnek és mindazoknak, akik munkájukkal, szabadságuk és életük árán kivívták az ország szabadságát - kezdte beszédét Varga. A parlament korelnöke beszédében a történelmi kitekintő mellett az előző négy év eredményeire hivatkozva kijelentette: a kedvezménytörvény meghozatalával "békésen létrejött a tizenötmilliós nagy magyar család".
Felszólalásainkban kizárólag az ország dolgaival foglalkozzunk, tartsuk tiszteletben mások méltóságát, becsületét - mondta Varga, aki beszédében megkérte a megválasztandó házelnököt és helyetteseit: vonják meg a szót azoktól a képviselőktől, akik durván vagy sértőn szólalnak fel. Legyünk a társadalmi béke harcosai - szólította fel képviselőtársait Varga.
Magas színvonalú választások
A választások lebonyolítását értékelve Pintér Sándor belügyminiszter elmondta: országgyűlési képviselő-választások törvényes rendben, magas színvonalon zajlottak le, és a törvényes lebonyolítást az Országos Választási Bizottsághoz eljuttatott beadványok sem kérdőjelezhették meg. A választások a mintegy 140 nemzetközi megfigyelő, a három városban irodát felállító EBESZ véleménye szerint is a nemzetközi elvárásoknak, követelményeknek megfelelően történtek - tette hozzá Pintér.
Ficzere Lajos, az Országos Választási Bizottság elnöke arról beszélt, hogy az OVB - amennyiben ez találkozik az Országgyűlés egyetértésével - megteszi a választási jogszabályok módosítására vonatkozó javaslatait. A változtatást elsősorban az ajánlószelvények ügye, a kampánytevékenység időtartamának kérdése, a kampánycsend témaköre és, nem utolsósorban, az esélyegyenlőség elve indokolja - mondta el az OVB elnöke.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni
Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.
március 17., 11:33
- Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője
A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.
március 17., 11:49
- Belföld
Zebrát fogadna örökbe Orbán Viktor
A miniszterelnök ezzel reagált az ellene felhozott vádakra.
6 perce
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
19 perce
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
2 órája
- Címlapon
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!
Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.
3 órája
- Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében
Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.
március 17., 11:24
- Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását
Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.
március 17., 12:25
- Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről
Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.
március 17., 14:21
- Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz
Bírság és arcképelemzés.
március 17., 10:08
- Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog
A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.
március 17., 06:12
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
1 órája
- Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba
Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.
március 17., 10:59
- Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha
A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.
március 17., 14:41
- Címlapon
A belső viszonyokra hivatkozva kilépett a pártból a Tisza-szigetek koordinátora, reagált a Tisza Párt
A párt szerint elhallgatott egy érzékeny információt előlük.
2 órája
- Belföld
Esküt tesz a Parlamentben a fideszes képviselő, aki Magyar Péterrel is összeszólalkozott
Az ülés 13 órakor kezdődik.
március 17., 08:22
- Címlapon
Szürreális jelenetek a bolgár ötös lottón: olyan számot húztak ki, amelyet nem lehetett volna
Utána újra kellett húzni.
2 órája
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
6 órája
- Címlapon
Szijjártó Péter a héten az orosz kormánnyal tárgyal
Azt ugyanakkor nem árulta el, hogy Moszkva részéről ki lesz a résztvevő.
15 perce
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
9 órája
- Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül
A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.
március 17., 07:43
- Belföld
Vitézy Dávid: A főváros már arra is képtelen, hogy egy elkorhadt padot kicseréljen
Karácsony Gergelynek is üzent.
március 17., 09:37
- Belföld
Bűzlik a Duna
A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.
március 17., 09:23
- Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében
Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.
március 17., 07:18
- Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét
Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.
március 17., 06:49
- Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi
Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.
március 17., 11:34
- Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását
Négyen sérültek meg a balesetben.
március 17., 12:36
- Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya
A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.
március 17., 11:52
- Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban
Az ügyben büntetőeljárás indult.
március 17., 12:05
- Mindeközben
Váratlan fordulatot vett a Harry Potter-filmek egyik kisdiákját alakító színész élete
tegnap, 20:04
- Mindeközben
Fejes Tamás újabb szerelemprojektbe kezd: Csak olyan dologba vágok, amit szeretek, ami vonz
tegnap, 18:36
- Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak
Kettős halálos gázolás történt.
március 17., 11:58
- Belföld
Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt
A bíróság hétfőn dönt a fonói gyilkos letartóztatásáról.
március 17., 05:58
- Belföld
Horror Csepelen: 25 négyzetméteres lakásban élt a négytagú család harminc lesoványodott állattal
A tartási körülmények olyan rosszak voltak, hogy a pusztulásukhoz vezetett volna.
március 17., 05:58